Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kína azt állítja, hogy nem szállít fegyvereket sem Oroszországnak, sem Ukrajnának


Annalena Baerbock német és Csin Kang kínai külügyminiszter sajtótájékoztatója Pekingben 2023. április 14-én
Annalena Baerbock német és Csin Kang kínai külügyminiszter sajtótájékoztatója Pekingben 2023. április 14-én

Csin Kang kínai külügyminiszter leszögezte, hogy országa nem szállít fegyvereket az ukrajnai háború egyik résztvevőjének sem, és közölte, hogy ellenőrizni fogják az úgynevezett kettős felhasználású – polgári és katonai célokra egyaránt használható – eszközök kivitelét.

A kínai diplomácia vezetője ezzel azon nyugati aggályokra reagált, amelyek szerint ugyan pártatlannak próbál feltűnni a konfliktusban, Peking katonai támogatást nyújthat az általa politikailag és gazdaságilag is segített Oroszországnak.

Az Annalena Baerbock német külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Csin megerősítette, hogy országa készen áll a közvetítésre a békés rendezést célzó tárgyalások előmozdítása érdekében, és rámutatott, hogy mindenkinek meg kellene őriznie „tárgyilagosságát és higgadtságát”, valamint a diplomáciai megoldáson kellene dolgoznia.

Ehhez kapcsolódóan: Képes lehet-e Kína békét teremteni Oroszország és Ukrajna között?

„Kína nem fog fegyvereket szállítani a konfliktusban érintett feleknek, illetve ellenőrizni fogja a kettős felhasználású termékek exportját a törvényeknek és előírásoknak megfelelően” – jelentette ki.

„A katonai eszközök kivitelét illetően Kína óvatos és felelősségteljes magatartást tanúsít” – tette hozzá.

Csin a tajvani helyzettel kapcsolatos német kritikákra válaszolva a szigetországot hibáztatta a feszültség fokozódásáért. Leszögezte, hogy kínai belügyről van szó, így nincs tere külső beavatkozásnak. „Tajvan függetlensége és a béke nem tud egyszerre létezni” – fogalmazott.

A szoros kínai–orosz kötelék miatt sokan mélységes kételyekkel tekintenek Peking mediátorszerepére, különösen miután a felek többször is hangoztatták „korlátok nélküli” barátságukat.

Ehhez kapcsolódóan: Mit ért el a moszkvai Hszi–Putyin-találkozó?

Miközben Kína már a háború kezdete óta békét sürget, jórészt átvette azt az orosz narratívát, miszerint a NATO keleti terjeszkedése fenyegette Oroszországot, a nyugati fegyverszállítások pedig csak tovább szítják a feszültséget.

„Egy bizonyos fél biztonsági érdekeinek elismerése nélkül elkerülhetetlenek a válságok és konfliktusok” – hangsúlyozta a kínai külügyminiszter.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG