Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A világhálón folytatja és fellebbez a Klubrádió


Arató András, a Klubrádió elnöke a rádió budapesti stúdiójában 2021. február 9-én.

Arató András, a Klubrádió elnöke biztos abban, hogy hallgatóik a neten is követik műsoraikat, így a kormányzati szándék ellenkezőjét éri majd el – nem növeli, hanem éppenhogy csökkenti a kormánypárt népszerűségét – a rádió megfosztása a frekvenciájától, amit Arató András a kormánykritikus média elleni újabb támadásnak tart.

Szeptember óta volt időnk felkészülni – mondta a Szabad Európának Arató András, amikor arról kérdeztük, megvannak-e a netes folytatáshoz a feltételek. Amikor kiderült, hogy nem hosszabbítják meg a frekvenciaengedélyüket, tudták, hogy az interneten folytatják majd.

„A szándék az, hogy lényegében ne változzon a műsor. Bizonyos szempontból könnyebbséget is jelent a platformváltás, hiszen a netes műsorszolgáltatás nem tartozik a Médiatanács fennhatósága alá, például nem kell hatperces hírblokkokat sugározni, és az irracionális zenei kvóták is feledésbe merülhetnek" – magyarázta Arató András.

Szerinte biztosan lesznek olyan hallgatók, akik ­ – például a koruk vagy anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak megfelelő eszközök beszerzését az internetes rádiózáshoz, esetleg kényelemből, mert több gombot kell megnyomni a kocsiban, hogy hallhassák a műsort – ritkábban hallgatják majd őket. "Minden elvesztett műsorhallgatási perc fájdalmas", mondta Arató András. Bízik ugyanakkor abban, hogy a hallgatók többsége megmarad és ez vonatkozik a támogatóikra is.

„Ez utóbbi rendkívül fontos a Magyarországon uralkodó reklámpiaci körülmények között, amikor is szinte kizárólag a kormányhű médiumok jutnak érdemi bevételhez. De már most sok bíztatást kaptunk a hallgatóktól és a támogatóktól is – minket fognak hallgatni az új körülmények ellenére” – mondta a Klubrádió elnöke.

Ismételt jogsértésre hivatkoztak

A Szabad Európa is beszámolt arról, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a független és kormánykritikus rádió Médiatanáccsal szembeni keresetét, vagyis jogszerűnek találta, hogy a médiahatóság megtagadta a rádió frekvenciahasználati engedélyének meghosszabbítását.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH ) Médiatanácsa tavaly ősszel tagadta meg a 92.9-es budapesti frekvenciahasználatának meghosszabbítását adatszolgáltatási mulasztásokra hivatkozva. Így a bíróság döntése értelmében február 15-én már nem szólalhat meg a Klubrádió ezen a budapesti frekvencián.

A Médiatanács arra hivatkozott, hogy a „médiatörvény egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy ha egy médiaszolgáltató a működése alatt »ismételt« jogsértést követ el, ez kizárja, hogy a Médiatanács kérelemre, pályázat nélkül meghosszabbítsa a jogosultságot. A Klubrádió az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásával, 365 napon belül kétszer is megsértette ugyanazt a jogszabályi előírást.”

A törvény pedig nem tesz különbséget az elkövetett jogsértés súlya szerint: a legenyhébb jogsértés egy éven belüli ismételt elkövetése is automatikusan a megújítási lehetőség elvesztéséhez vezet.

Diszkriminációról beszél a Klubrádió elnöke

Arató András a Szabad Európának elmondta, minden héten sok száz adatot kellett beküldeniük a médiahatósághoz. Sokszor technikai akadályaik is voltak, de a kötelezettségüknek minden esetben eleget tettek. Igaz, kétszer késve. Hogy ezeket a késéseket mennyire tartotta súlyosnak a hatóság, jól érzékelteti, hogy mindössze 30 ezer forintra büntette érte a Klubrádiót. Ami azonban a legsúlyosabb a hatóság által elkövetett törvénytelenség jellemzői közül, az a Klubrádió elnöke szerint a diszkrimináció.

A Klubrádió a perkeresetben bemutatta, hogy másik három rádió ugyanezeket a hibákat elkövette, mégis simán meghosszabbították a frekvenciáját, Arató András szerint ez a jogtalan megkülönböztetés bizonyítja, hogy nem jogi megalapozottsággal, hanem politikai okokból hallgattatja őket el az államgépezet. Ezért fordultak bírósághoz, de az nem vette figyelembe az érveiket, azokról a szóbeli indoklásában egyetlen szót sem ejtett.

Arató András megerősítette a Szabad Európának, hogy az ítélet ellen fellebbeznek, és minden magyarországi jogorvoslati fórumot bejárnak, ha azok kimerülnek, akkor az Európai Unió bíróságához fordulnak. Mindez azonban évekig is eltarthat.

Elhúzhatják az időt a választásokig

Arra is felhívta a figyelmet a Klubrádió elnöke, hogy az NMHH Médiatanácsa, miután nem hosszabbította meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét, kiírt egy pályázatot a 92,9MHz hasznosítására. Ezen indult a Klubrádió is, és rajta kívül még két másik pályázó is. Az egyik visszalépett, a másikat kizárták. Ez akár jó hír is lehetne a Klubrádiónak.

Arató András szerint azonban mindez csak időhúzás. A kizárt pályázó ugyanis bíróságon támadta meg a kizáró döntést, ami miatt a Médiatanács a jogvita lezárásáig felfüggesztette a pályázati folyamatot. A késedelem mértéke legalább 5- 6 hónap, de akár másfél évig is elhúzódhat a tender ügye. Ha ez így történik, akkor a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választásokig a kormánykritikus rádió kiszorul az éterből.

A Klubrádió elnöke ugyanakkor úgy gondolja, mindez kontraproduktív lesz a hatalom számára, mert a rádió követői megmaradnak és hallgatják majd műsorukat az interneten is.

Kovács Zoltán szerint a jogszabály egyértelmű

A kormánynak sem joga, sem szándéka beavatkozni a Médiahatóság, egy magánpiaci szereplő és a bírságok vitájába – így reagált Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Klubrádió ügyére. Szerinte "a mainstream balliberális média" nem fog beszámolni a Klubrádió szabálytalanságairól, pedig "a magyar törvény szövege, amely feltűnően hasonlít a francia és az amerikai szövetségi szabályozásra", teljesen egyértelmű: ha egy műsorszolgáltató többször is megsértené a szabályokat, és ezt a tényt a politikus szerint a Klubrádió sem vitatta, az engedély automatikus meghosszabbítására irányuló kérelmét nem szabad szabad kedvezően elbírálni.

Megszólalt az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság szerdán elítélte Magyarország vezető független rádióállomásának felfüggesztését, és sürgette a hatóságokat, engedjék meg, hogy a Klubrádió tovább sugározza műsorát.

"Kifejeztük aggodalmainkat a média szabadsága és a pluralizmus miatt Magyarországon ... a Klubrádió esete csak súlyosbítja ezeket az aggodalmakat" - mondta Christian Wigand, a bizottság szóvivője. Hozzátette, kapcsolatban vannak a magyar hatóságokkal, annak érdekében, hogy a Klubrádió továbbra is legálisan működhessen.

Wigand szerint az Európai Bizottság megvizsgálta, hogy az ügyben betartották-e a vonatkozó uniós szabályokat, és habozás nélkül lépéseket fog tenni, ha ez szükséges.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem 30 éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG