Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Korrupció miatt elítélték, börtönbe mehet Nicolas Sarkozy volt francia elnök


Nicolas Sarkozy volt francia elnök egy párizsi bíróságon 2020. november 23-án.
Nicolas Sarkozy volt francia elnök egy párizsi bíróságon 2020. november 23-án.

Egy francia bíróság bűnösnek mondta ki Nicola Sarkozy egykori francia elnököt abban a vádban, hogy megpróbált megvesztegetni egy bírót és hatalmi pozícióját felhasználva megpróbált előnyökhöz jutni. A volt államfőt három év börtönre ítélték, amiből két évet felfüggesztettek, azaz egyet kellen csak börtönben töltenie.

Sarkozy, aki 2007. és 2012. között volt elnök tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és azt mondta, hogy a jogkörükkel visszaélő pénzügyi nyomozók politikai boszorkányüldözésének áldozata.

Sarkozy ugyan visszavonult a politikai életből de még mindig befolyásos konzervatív körökben. Most 10 napja van, hogy megfellebbezze az ítéletet.

Ő a modern kori francia történelem második elnök – a néhai Jaques Chirac mellett – akit korrupció miatt elítéltek.

Az ügyészeknek sikerült meggyőzni a bírákat, hogy a volt elnök – egy nyomozás bizalmas adataiért cserébe – jól fizető és könnyű állást szerzett Monacóban Gilbert Azibert bírónak.

Maga a vizsgálat azokat az állításokat vette szemügyre, hogy Sarkozy illegális pénzeket fogadott-e el Lilian Bettencourttól, a L’Oréal cég örökösétől a 2007-es elnökválasztási kampány idején.

A nyomozók szerint az ügyre akkor derült fény, amikor Sarkozy hatalomból való távozása után lehallgatták az ex-elnök és ügyvédje Thierry Herzog beszélgetéseit egy másik korrupciós ügyben. Abban az ügyben olyan gyanú merült fel, hogy Líbia 50 millió euróval mai árfolyamon 18 milliárd forinttal) támogatta Sarkozy 2007-es kampányát.

A kampány idején érvényes szabályok szerint egyik elnökjelölt sem költhetett 21 millió eurónál többet a korteshadjáratra és az egyes privát donorok maximum 7500 euróval támogathatták a kampányukat.

Az ügy pikantériája, hogy Moamer Kadhafi líbai vezető 35 év után először 2007-ben, Sarkozy beiktatása után ellátogatott Franciaországba. Ott polgári repülőgépek és francai fegyverek vásárlásáról illetve egy nukleáris együttműködési egyezményről folytatott megbeszéléseket. 2011-ben Sarkozy vezetése alatt Franciaország is csatlakozott a Kadhafi-rezsim elleni külföldi légicsapásokhoz. Utóbbira az ENSZ 1973-as határozata teremtett jogi alapot.

A líbiai adományról szóló több állítólagos bizonyíték is megjelent a francia médiában, azt követően, hogy Kadhafi fia, Szaíf-al-Iszlam 2011-ben egy tévéinterjúban nyíltan azt mondta, hogy tényleg pénzelték a Sarkozy-kampányt.

„Először is azt akarjuk ettől a bohóctól, hogy adja vissza pénzt a líbiai népnek. Megkapta a támogatást, hogy segíteni tudjon rajtuk [a líbiaiakon], de csalódást okozott nekünk. Adja vissza a pénzünket.”

- mondta Szaíf-al-Iszlam Kadhafi 2011-ben.

A líbiai finanszírozási ügyben 2013-ban hivatalos francia nyomozás indult, több embert letartóztattak, de Sarkozy bűnrészességét eddig nem bizonyították.

Készült a Reuters tudosítása felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG