Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb fideszes képviselő körzetében nyomoz az ügyészség


Szabó Zsolt a Parlamentben 2020. április 8-án
Szabó Zsolt a Parlamentben 2020. április 8-án

Ezúttal Szabó Zsolt körzetében mozdult meg az ügyészség egy olyan ügyben, amelyben már az OLAF is nyomoz. Hasonló visszaélések miatt került a vádlottak padjára Boldog István fideszes képviselő.

Uniós pályázatokkal élhettek vissza Heves megyei településeken, az ügyben már az ügyészség is nyomoz – derül ki Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákosnak küldött válaszából. Az ügyben három polgármestert gyanúsítottként, hatot pedig tanúként hallgattak ki Szabó Zsolt fideszes parlamenti képviselő körzetében. Hadházy azt írja, Polt leveléből nem derül ki egyértelműen, de információi szerint az ő feljelentése nyomán indulhatott meg a nyomozás. A független parlamenti képviselő szerint a települések csak akkor kaphattak fejlesztési pénzeket, ha a Szabó Zsolt által kijelölt kivitelezők nyerték el a munkát, akik feltehetően felülárazva végezték el azt.

Ilyen projektek voltak azok a „piacfejlesztések” is, amelyek a gyakorlatban pár négyzetméter lebetonozását, néhány asztal vagy pavilon felhúzását, esetleg körbekerítését jelentették. Ezekre több mint háromszázmillió forintot költöttek el összesen kilenc településen. Volt, ahol húsz kilométeres körben nyolc minipiac épült, de a 24.hu szerint az is előfordult, hogy a támogatási összeget úgy hívták le, hogy a „piac” meg sem épült. A minipiacok ügyében az unió csalás elleni hivatala is vizsgálatot indított, az OLAF a Kiskörén, Boldogon, Ludason, Tarnamérán, Tarnaörsön és Boconádon megvalósult projekteket ellenőrzi.

Nyomozás Szabó offshore milliárdjának ügyében

Tavaly még folyt a nyomozás abban az ügyben, amely két évvel korábban indult Szabó Zsolt állítólagos offshore számlája ügyében. Az akkor nem kormánypárti Magyar Nemzet 2018 márciusában arról írt, hogy Szabónak van egy Belize-i offshore-számlája, amelyen 1,2 milliárd forintot tart. A fideszes képviselő tagadta a vádakat, szerinte Simicska Lajos lejárató akciójának volt része az írás. 2020 júniusában Polt Péter arról tájékoztatta Hadházy Ákost, hogy határidő nélkül folyik a nyomozás. A legfőbb ügyész akkor azt írta, hogy a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során a Központi Nyomozó Főügyészség adatszerző tevékenységet folytat. Ennek keretében pedig belföldi bankszámlaforgalmi iratokat, ingatlan-nyilvántartási, valamint a NAV, illetve nemzetbiztonsági szerv által kezelt adatokat szerzett be. Az ügyben akkor még nem hallgattak ki senkit.

A Blikk kereste az ügyészséget, hogy kik a meggyanúsított polgármesterek, ám a nyomozás érdekeire való tekintettel nem akartak több részletet elárulni. Annyit mondtak csak, hogy több ügyben is zajlik eljárás.

Hadházy Korrupcióinfó oldalán amúgy igen részletesen arról ír, hogy Szabó Zsolt körzetében nem csak a piacokkal kapcsolatos uniós pályázatokkal élhettek vissza. 18 településen számos építési, felújítási pályázatra jellemzően ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre. A nyertes a legtöbb esetben olyan cég volt, ami hivatalosan turbinagyártással foglalkozik, egy másik nyertest pedig korábban az MTVA műsorbeszerzéseinek kartellezése miatt korábban 82 millióra büntették.

Szabó Zsolt cikkünk megjelenéséig nem nyilatkozott a feltételezésekkel kapcsolatban.

A „Boldog-módszer” hat év börtönt érhet

Ez a módszer gyakorlatilag ugyanaz, mint ami miatt Boldog István fideszes országgyűlési képviselőt is gyanúsítják. A vád szerint Boldog visszaélt hivatali helyzetével, és bűnszervezetet működtetett: legalább húszmillió forint kenőpénzt fogadott el azért cserébe, hogy az általa kijelölt vállalkozó végezhesse el az uniós pénzből megvalósuló beruházásokat. A fideszes képviselő befolyásával visszaélve vette rá a polgármestereket, hogy a kiválasztott cégek nyerjenek a közbeszerzéseken. Ha a polgármester ebbe nem ment bele, a település nem kapott támogatást. Az ügyészség hat év börtönbüntetést ajánlott Boldognak, aki ezt nem fogadta el, és a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát.

A szabolcsi Kovács Sándor, a nógrádi Becsó Zsolt vagy Czunyiné Bertalan Judit fideszes országgyűlési képviselők körzetében ugyanilyen mintákkal dolgozhattak Hadházy szerint. Kocsis és Becsó körzetében még folyik a nyomozás, Czunyiné körzetében azonban már lezárták.

Simonka a vádlottak padján, Mengyi börtönben

Évek óta húzódik Simonka György fideszes országgyűlési képviselő büntetőügye. Simonkát 32 társával együtt bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekmények elkövetésével vádolják. A vád szerint Simonka társaival 2009 és 2015 között mintegy 1,4 milliárd forintot csalt el a zöldség-gyümölcs termelői csoportok által igénybe vehető állami és uniós támogatásokból: társaival a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták. Így a pályázatban szereplő áraknál jóval alacsonyabban jutottak ingatlanokhoz és eszközökhöz, az ingatlanokon pedig nem végezték el a megígért fejlesztéseket sem. Simonka a fiktív adatokkal elnyert pályázati összeg 45 százalékát kérte vissza az érintett cégektől. Az ügyészség 8,5 év fegyházbüntetést és 850 millió forint vagyonelkobzást ajánlott Simonkának, aki ártatlannak vallja magát és bírósági tárgyalást kért, amely jelenleg is zajlik.

Mengyi Roland 2010 és 2018 között volt a Fidesz országgyűlési képviselője, így már nem a parlamentben ült, amikor börtönbüntetésre ítélték a képviselőként elkövetett korrupciós ügyek miatt. A Voldemort becenevet használó fideszes politikustól 2015-ben szociális szövetkezetek kértek segítséget, hogy segítsen nekik uniós támogatásra pályázni. Mengyi segítséget ígért, de cserébe az elnyert támogatás 50–90 százalékát szerette volna visszakapni a nyertesektől. A pénz egy részét meg is kapta. Mengyi végül bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt négy év börtönbüntetést kapott.

XS
SM
MD
LG