Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kötelező karantént rendelnek el az oltatlanok számára Ausztriában


Alexander Schallenberg osztrák kancellár Bécsben 2021. november 5-én
Alexander Schallenberg osztrák kancellár Bécsben 2021. november 5-én

Az osztrák kormány nagy valószínűséggel kötelező karantént fog elrendelni mindazok számára, akik nem oltatták be magukat a koronavírus ellen.

Erről Alexander Schallenberg kancellár számolt be csütörtökön, azt azonban nem közölte, mikortól léphetnek életbe a korlátozások. A mostani járványhullám által leginkább sújtott két tartomány, Felső-Ausztria és Salzburg ugyanakkor már hétfőtől bevezeti a szóban forgó intézkedéseket.

Ausztriában a teljesen beoltottak aránya jelenleg 65 százalék körül van, ami az egyik legalacsonyabb a nyugat-európai országok között. Az osztrák lakosság egy jelentős része oltásszkeptikus, és ezt a nézetet erősíti a harmadik legnagyobb parlamenti erőnek számító szélsőjobboldali Szabadságpárt is.

„A cél egyértelműen az, hogy vasárnap jóváhagyjuk az országos lezárást az oltatlanok számára” – mondta a kancellár, rámutatva, hogy egyre leterheltebbek a kórházi intenzív osztályok.

Schallenberg tájékoztatása szerint a nem teljesen beoltottakra ugyanazok a korlátozások vonatkoznak majd, mint amelyek országosan hatályban voltak az elmúlt másfél év lezárásai alatt. Hangsúlyozta emellett: szeretné elkerülni, hogy a teljes lakosságra vonatkozóan is szigorítani kelljen az óvintézkedéseket.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG