Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Három éve nem sikerül kideríteni, hová tűnt 2,2 milliárd forint közpénz


Három éve nyomoznak a hatóságok egy 2,2 milliárdos költségvetési csalás ügyében. A történet egyik főszereplője a Miniszterelnökség háttérintézménye, a nemzeti sírkertek gondozására alakult Nemzeti Örökség Intézet, amelynek több munkatársát is letartóztatták. Mára valamennyien szabadlábon vannak, a nyomozást meghosszabbították.

Már mindenki szabadlábon van, miközben három év alatt nem jutott el az ügy a nyomozás lezárásáig vagy a vádemelési javaslatig. A szövevényes történetet Horn Gabriella foglalta össze cikkében, és az ügy hátteréről beszélt podcastsorozatunkban.

A beszélgetés elején szó esik egy korábbi cikkről, amelyben azzal foglalkozott munkatársunk, hogy létezik az, hogy a Petőfi-emlékévben sem jutott pénz Budapest egyik legfontosabb történelmi épülete, a mára romhalmazzá pusztult egykori Landerer-nyomda felújítására, ahol 1848. március 15-én nyomtatták ki a 12 pontot, a Nemzeti dalt, és ahol a Batthyány Lajos vezette első független felelős magyar kormány tartotta elő ülését. A podcastot itt hallgathatja meg:

Három éve nem sikerül kideríteni, hová tűnt 2,2 milliárd forint közpénz
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:11:22 0:00

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG