Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több ezer gyermek életét áldozták fel a „civilizáció” reményében

A nyár folyamán több egykori bentlakásos iskola udvarán is jelöletlen sírokat találtak Kanadában, többségükben gyermekek maradványaival. Az intézményekben régebben az őslakosokat „nevelték”.

Adolphus Egerton Ryerson XIX. századi kanadai politikus az 1800-as évek második felében kötelezővé tette az őslakos gyerekek számára, hogy bentlakásos iskolában nevelkedjenek, hogy „kiirthassák belőlük az indiánt.”


Az országban körülbelül százötven ilyen intézményt üzemeltetett előbb a katolikus egyház, majd az állam, ahonnan több ezer gyermek sosem tért vissza a szüleihez. Az eddigi vizsgálatok szerint az intézményekben gyakori volt a kínzás, az éheztetés, a testi bántalmazás és a nemi erőszak.

Egy hat évig tartó vizsgálat eredményeként a kanadai Igazság és Megbékélés Bizottság kijelentette: kulturális népirtás volt, ahogy az őslakosok gyermekeit elszakították családjuktól, és bentlakásos iskolába küldték őket, hogy felszámolják a kultúrájukat.

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG