Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kunhalmi Ágnes: Semmit nem tanult az ellenzék a kegyelmi ügyből


Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi Ágnes

Semmilyen érdemi együttműködés nincs az ellenzéki pártok között, és ezen a kegyelmi ügy sem változtatott – mondja Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. Szerinte egyre nagyobb sárkupacot dobálnak egymásra a pártok, és azt sem hallották meg, ami a Hősök terén történt, a civilek tüntetésén. Arról is beszélt, hogy Vitézy Dávid komoly veszélyt jelenthet Karácsony Gergely főpolgármesteri székére. Szerinte ha a Fidesz is beáll mögé, akkor Karácsony veszíteni fog.

Itt nézheti meg a beszélgetést:

Ha csak hallgatná, azt itt teheti meg:

Kunhalmi: Semmit nem tanult az ellenzék a kegyelmi ügyből
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:53:34 0:00
  • 16x9 Image

    Benyó Rita

    Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.

XS
SM
MD
LG