Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lakner Zoltán: „A régi és az új államfő sem mond igazat”


Van egy összekötő kapocs a régi és az új köztársasági elnök között, mégpedig az, hogy nem mondanak igazat – mondja Lakner Zoltán politológus Elemző című podcastunkban. Sulyok Tamás saját náci múltú apja példáján keresztül abban segíthetné az egész magyar társadalmat, hogy egyszer az életben túl tudjunk lendülni ezeken a történelmi traumákon. Az Elemzőben beszélünk még a kegyelmi ügy hatásáról, a március 15-i nagygyűlésekről és az Orbán–Trump-találkozóról is.

A beszélgetést itt tekintheti meg:

Ha csak hallgatná, arra itt van lehetőség:

Lakner: "A régi és az új államfő sem mond igazat"
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:46:08 0:00

  • 16x9 Image

    Benyó Rita

    Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.

XS
SM
MD
LG