Kacjarina Ejdakimava-Endzsejszkaja hangja remeg, amikor apró lakásában felidézi, hogyan hagyta ott vállalkozását, amelyet csaknem hat évig épített Belarusz nyugati részén, Hrodnában.
„Kivágtak belőlem egy hatalmas darabot, és kidobták, mint a szemetet. Nem csináltam semmi rosszat. Minőségi termékeket készítettem – mondja, és hangját elöntik az érzelmek. – Lehet, hogy még az önök gyerekeit is boldoggá tette az, amit csináltam.”
A fajátékokat készítő nőnek 2023 elején még esze ágában sem volt elhagyni Belaruszt.
„Sok munkánk volt abban, hogy eljussunk oda, ahova eljutottunk. Gyerekek egész generációja nőtt fel a játékaimon” – mondja.
De a vitatott, 2020-as belarusz elnökválasztás után nagy lendülettel terjedő kormányzati elnyomás tavaly tavasszal elérte az ő otthonát is. Férjét, Aljakszandr Endzsejszkijt több napra őrizetbe vették azzal a váddal, hogy szélsőséges közösségimédia-csatornákra iratkozott fel.
Később a házaspár azt vette észre, hogy civil ruhás rendőrök járnak a nyomukban. Tudták: itt az ideje, hogy elmenjenek, méghozzá gyorsan.
Két héten belül vízumot szereztek, felmondták a műhely bérleti szerződését, és eladták a játékkészítő eszközöket.
Júliusban kislányukkal együtt csatlakoztak ahhoz a több tízezer belaruszhoz, akik kénytelenek voltak elmenekülni a szülőhazájukból Lengyelországba.
Ejdakimava-Endzsejszkaja nevet, amikor a műhelyét mutatja – a munkaanyagaiból gyakorlatilag csak speciális festékek maradtak, annyi, amennyi egy konyhaszekrényben elfér.
Több ezer dollárt érő felszerelést hagytak hátra Belaruszban, amit sebtében adtak el, nagyjából a feléért annak, amit ő fizetett érte.
„Amikor felraktuk eladásra a szalagfűrészt, kilencven percen belül felhívott valaki, és azt mondta, hogy elviszi. Aztán fél órával később egy másik férfi telefonált Brestből, és azt mondta: Többet fizetek érte, csak ne add másnak” – emlékszik vissza.
Amikor a vevő megérkezett, hogy átvegye a szalagfűrészt, a játékgyártó sírt, és úgy beszélt a géphez, mintha a család kedvenc háziállatától búcsúzna.
„Folytak a könnyeim. Átöleltem. Azt mondtam: A kislányom vagy. Gyönyörű vagy. Szolgálj hittel, és ne tégy kárt a fában. Légy jó kislány!”
Annak, hogy Ejdakimava-Endzsejszkaja a családjával együtt elhagyta Belaruszt, az is oka volt, hogy az állam egyre jobban beleszólt a vállalkozásába. 2023. július 1-jéig a belarusz kézműveseknek nyilvántartásba kellett vetetniük magukat egy homályos hátterű kormánybizottságnál, de még egy hónappal a júliusi határidő előtt sem volt világos, pontosan hogyan kell elvégezni a regisztrációt.
„Azt mondták: Add át nekünk az általad használt műszaki folyamatokat leíró dokumentumokat, fotókkal együtt. Ki kellett nyomtatni, mert nem fogadták el lemezen.”
Nem akarta munkafolyamatai minden lépését átadni a kormánybizottságban ülő ismeretleneknek, és végül úgy döntött, hogy nem vesztegeti az idejét az eljárásra. Soha nem adta be a dokumentumokat.
Vásárlói közül többen, akik szintén kivándorlók, azt mondták neki: játékai annyira értékesek, hogy magukkal vitték őket, amikor elmenekültek Belaruszból. A másik véglet az a törzsvásárló, aki dühös üzenetet írt, miután megtudta, hogy elhagyta Belaruszt, és azt ígérte, hogy kidobja az összes munkáját.
„Árulóknak nincs helyük az országban” – írta.
Kacjarina Ejdakimava-Endzsejszkaja azon dolgozik, hogy újjáépítse vállalkozását Lengyelországban, de elismeri, hogy hosszú út áll előtte. Még nem tudja, hogyan szabja meg játékai árát. Böngészi a lengyel játékboltok oldalait, de nagyon eltérők.
„Meg kellett változtatnom a márkám nevét, azt, hogy Ljubo-dorogo (Öröm) nehéz más nyelvre lefordítani” – mondja. Játékgyártó cégét most GoooodWoodnak hívják, két extra magánhangzóval. A névnek az első szóban két, sőt három o-t tartalmazó változata már foglalt volt.
A játékgyártó még közel sem tart ott, hogy műhelyt béreljen vagy gépeket vásároljon. A költségek túl magasak – mondja –, és még mindig nem tudja, hogy a vállalkozás működni fog-e Lengyelországban.
Egyelőre ismerősök hagyják, hogy használja a műhelyüket, majd a lakásában csiszolja és festi, amit ott készített, hogy aztán kézművesvásárokon mutassa be a játékait fogadott hazájában.
Bízik abban, hogy teljesen újjá tudja építeni azt az álomvállalkozást, amelyet Belaruszban felépített. Néha még egy nagy műhelyről is álmodik, panorámaablakokkal és egy új szalagfűrésszel.
„Az ember formálja önmagát – mondja elszántan. – Mi vagyunk a saját sorsunk megteremtői.”