Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Letartóztatták és elhurcolták a vesztegetésekkel vádolt volt pakisztáni kormányfőt a bíróságról


Megtisztítják az utat a volt pakisztáni miniszterelnököt, Imrán Hánt szállító jármű előtt a bíróságnál Iszlámábádban 2023. május 9-én
Megtisztítják az utat a volt pakisztáni miniszterelnököt, Imrán Hánt szállító jármű előtt a bíróságnál Iszlámábádban 2023. május 9-én

Pakisztáni biztonsági ügynökök letartóztatták Imrán Hán volt miniszterelnököt kedden, amikor a fővárosban, Iszlámábádban megjelent a bíróság előtt, ahol több vesztegetési ügyben is vádat emeltek ellene – közölték pártjának illetékesei.

Hánt kirángatták az utcára, és egy rendőrségi járműbe tuszkolták az ország korrupcióellenes testületének ügynökei – mondta a pakisztáni Tehrik-e-Inszaf párt egyik magas rangú tisztviselője, Fuvad Csaudri.

Csaudri emberrablásnak minősítette a letartóztatást, és egy videóüzenetben azt mondta, hogy a bíróság épületét megtámadták a Hánt letartóztató biztonsági erők.

A független pakisztáni GEO TV képeket sugárzott arról, ahogy a 72 éves Hánt a biztonsági erők egyik páncélozott járművéhez rángatják, amely aztán elvitte.

Hánt 2022 áprilisában bizalmi szavazás szorította ki a hatalomból. Azt állította, hogy menesztése illegális volt, és nyugati összeesküvés eredménye. Hán utódja, Sehbaz Sarif miniszterelnök kormánya ellen kampányolt, előrehozott választásokat követelve.

Miután az egykori kormányfőt elvitték, dulakodás tört ki Hán támogatói és a rendőrség között. Csaudri szerint Hán több ügyvédje és támogatója is megsérült a dulakodásban, valamint néhány rendőr is.

Ehhez kapcsolódóan:Megpróbálták letartóztatni a volt pakisztáni miniszterelnököt, zavargások lettek belőle

Hán pártja azonnal panaszt nyújtott be az iszlámábádi legfelsőbb bíróságon. A testület azt kérte a rendőrségtől, hogy jelentésben magyarázza meg, miért tartóztatták le Hánt.

A korrupcióellenes testület tisztviselői azt mondták, hogy a pakisztáni nemzeti elszámoltathatósági hivatal múlt héten elfogatóparancsot adott ki Hán ellen egy külön vesztegetési ügyben, amely után nem tették le az óvadékot – ami megvédené őt a letartóztatástól az ország törvényei szerint.

A névtelenül nyilatkozó tisztviselők közölték, hogy Hánt még kedden a vesztegetés elleni bíróság elé állítják.

A kormánytól nem érkezett más hivatalos nyilatkozat Hán letartóztatásáról.

Hán vesztegetési ügye egy abból a több mint százból, amelyek miatt eljárás folyik ellene, amióta tavaly áprilisban parlamenti szavazáson elmozdították a hatalomból. Ötéves mandátumából négyet töltött ki.

Ehhez kapcsolódóan: Terrorizmus miatt vádat emeltek a volt pakisztáni miniszterelnök ellen

Választások lesznek novemberben

Az ügyek többségében ha elítélik Hánt, eltilthatják közhivatal betöltésétől. Pakisztánban novemberre írtak ki országos választást.

Hán a lakhelyéről, a közeli Lahore városból érkezett kedden Iszlámábádba, hogy a legfelsőbb bíróság elé álljon többrendbeli vesztegetés vádjával. Azt állította, hogy az ellene indított ügyek sorozata, amelyek között terrorizmus vádja is szerepel, nem más, mint Sarif kormányának összeesküvése az egykori krikettsztárból lett iszlamista politikus hitelességének aláásására.

Hán pártja előzőleg kijelentette, hogy tiltakozásba kezd a letartóztatás miatt, ami elemzők szerint további gondokat okoz a már amúgy is a gazdasági válság szorításában vergődő kormánynak. A gazdasági krízis az atomfegyverrel rendelkező országot a fizetésképtelenség szélére sodorta.

A lahorei otthonában Hán letartóztatására tett korábbi kísérletek súlyos összecsapásokhoz vezettek támogatói és a rendfenntartók között.

A politikai belharcok gyakoriak Pakisztánban, ahol még egyetlen miniszterelnök sem töltötte ki a teljes mandátumát, és ahol a hadsereg volt hatalmon az ország történelmének csaknem felében.

Készült az AP és a Reuters tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG