Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Magánzárkába került éhségsztrájkja után a belarusz blogger


Ihar Loszik képmása egy kabáton. (Képünk illusztráció)
Ihar Loszik képmása egy kabáton. (Képünk illusztráció)

Magánzárkába került Ihar Loszik, miutén befejezte immár második éhségsztrájkját. Támogatói szerint júniusban koholt vádakkal vették őrizetbe a népszerű bloggert, aki a Szabad Európa belarusz szerkesztőségének egyik külsős munkatársa. Szvjatlana Cihanovszkaja, belarusz ellenzéki vezető, és Jamie Fly, a Szabad Európa elnöke is felszólaltak az ügyben.

Ihar Loszik március 11-én kezdett újból éhségsztrájkba, miután újabb, meghatározatlan vádakat emeltek ellene. A férfi június 25. óta jogszerű ítélet nélkül tartják fogva.

„Loszik március 15-én fejezte be az éhségsztrájkot… Öt napra magánzárkába helyezték, mert négy napig éhségsztrájkot folytatott. Most pedig magánzárkában van” – mondta a blogger felesége, Darja Loszik a Szabad Európa belarusz szerkesztőségének.

Darja Loszik azt is elmondta, hogy férje ügyvédjével a következő napokban elutaznak a zhodinói fogházba, ahol férjét fogva tartják.

A 28 éves férfi öngyilkosságot is megkísérelt

Az eddigi vádak szerint az augusztus 9-i elnökválasztás előtt Loszik a Telegram csatornáját „a közrend megzavarására való felkészülésre" használta. A blogger felesége március 11-én, a férfi ügyvédjére hivatkozva azt mondta, férje állapota az új vádak bejelentése óta folyamatosan romlik.

A fogdában a nyomozó és egy ügyvéd jelenlétében felvágta az ereit. Az öngyilkossági kísérletet túlélte, de utána újból éhségsztrájkba kezdett.

Loszik korábban hat hétig tartott éhségsztrájkot

Loszik, aki egy kétéves kislány édesapja, már korábban is tartott egy 42 napos éhségsztrájkot, amelyet januárban 25-én fejezett be. Akkor döntését egy ügyvédje által közreadott nyilatkozatban így indokolta: „Úgy döntöttem, befejezem az éhségsztrájkot. Miért? Saját döntésem volt… megindító volt az együttérzés hihetetlen hulláma. Emellett több száz, több ezer belarusz kérte, hogy fejezzem be, így egészségesen várhatjuk ki közös győzelmünket. Azt is tudom, hogy sokan kezdtek szolidaritásból éhségsztrájkba, ennek a felelősségnek a súlyát nem hordozhatom. Nem akarom, hogy emberek a saját tudatos döntésem miatt szenvedjenek.”

Cihanovszkaja arra kérte Loszikot hagyjon fel az éhségsztrájkkal

Szvjatlana Cihanovszkaja száműzött belarusz ellenzéki vezető, aki támogatói szerint az augusztusi elnökválasztás tényleges győztese, is felszólította Loszikot és két másik börtönbe került belarusz társát, hogy fejezzék be a bebörtönzésük ellen folytatott éhségsztrájkot.

„Saját életeteket kockáztatjátok azzal, hogy éhségsztrájkkal tiltakoztok. De mi, belaruszok, nem vagyunk hajlandóak kockáztatni benneteket ... Szeretteiteknek, szüleiteknek és gyermekeiteknek szüksége van rátok. Belarusznak szüksége van rátok" – tette közzé Cihanovszkaja egy nyilatkozatban.

A Szabad Európa elnöke is megszólalt az ügyben

28 éves férfivel szembeni újabb vádak hírére Jamie Fly, a Szabad Európa (RFE/RL) elnöke is felszólalt és sürgette Lukasenkát, hogy azonnal engedje szabadon Loszikot, hogy újra találkozhasson családjával. „Az újságírás nem bűncselekmény és Ihart túl hosszú ideje tartják igazságtalanul fogva. Ihart és családját nem lenne szabad ily’ módon gyötörni” – írta Fly, majd hozzátette, hogy a Szabad Európát „mélységesen aggasztják” az új vádak és Loszik romló egészségi állapota.

A Szabad Európát és más amerikai nemzetközi médiaszolgáltatókat összefogó amerikai médiaügynökség, a U.S. Agency for Global Media (USAGM) ügyvivő vezérigazgatója, Kelu Chao elfogadhatatlannak nevezte Loszik fogva tartását, az ellene felhozott vádakat pedig alaptalannak tartja.

Elfogadhatatlan, hogy a belarusz választásokról történő tájékoztatás egy tisztelt újságírónak a szabadságába kerüljön… A belarusz hatóságoknak minden vádat el kellene vetniük Ihar ellen, és azonnal szabadon kell engedniük" – mondta Chao.

Az USAGM március 12-i közleménye szerint Loszikot „hamis vádakkal" tartják fogva immár több mint 260 napja.

Több mint fél éve erőszakkal próbálják megfékezni a tüntetőket

A 66 éves Lukasenka 1994 óta vezeti az országot, a tavalyi választáson pedig hatodik alkalommal is győzelmet aratott. De az ellenzéki vezetők és a nyugati országok szerint a választásokat elcsalták.

A 2020. augusztus 9-i választásokon elkövetett állítólagos csalások az ellenzék és a belarusz közvélemény felháborodását és folyamatos tiltakozásokat váltottak ki. Ezek keretében tízezrek vonultak az utcára követelve Lukasenka lemondását és az új választások kiírását.

Az ENSZ szerint a hatóságok a megmozdulások kezdete óta több mint 30 ezer tüntetőt vettek őrizetbe, köztük legalább egy tucatnyi újságírót is. A hatóságok a tüntetések során és a fegyházakban is erőszakosan lépnek fel a tüntetőkkel szemben. Többen életüket is vesztették az elzárások során. A jogvédő szervezetek kínzásokról és bántalmazásokról számolnak be.

Számos nyugati ország, köztük Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Kanada sem hajlandó Lukasenkát elismerni Belarusz legitim elnökének. Az Európai Unió tagállamai pedig szankciókat vetettek ki Lukasenkára és 14 további belarusz illetékesre, az elnökválasztást követő tüntetéseken alkalmazott erőszakos túlkapások és a választások elcsalása miatt.

XS
SM
MD
LG