Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szijjártó Péter részt vesz a történelmi békemegállapodás aláírásán


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 

Az amerikai elnök meghívására, egyedüli uniós miniszterként vesz részt a magyar külgazdasági és külügyminiszter az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közti megállapodások aláírási ceremóniáján Washingtonban.

Szijjártó Péter kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban. „Újabb jó hír érkezett a Közel-Keletről. Az Egyesült Arab Emirátusok után ezúttal Bahreinnel normalizálja diplomáciai kapcsolatait Izrael”- írta a Facebookon Szijjártó Péter.

A térség stabilitását segíti

„Amióta a Fehér Ház elkészítette a térség stabilizálására vonatkozó menetrendet, ez már a második fejlemény, ami azt igazolja, hogy az eddigi béketervek közül ez a legjobb és ez kecsegtet a legtöbb eséllyel arra, hogy végre béke legyen a Közel-Keleten”- tette hozzá, miközben hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is támogatja közel-keleti békéért tett erőfeszítéseket.

Donald Trump amerikai elnök még augusztusban jelentette be, hogy létrejött az egyezség Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok között. Twitter bejegyzésében úgy fogalmazott: „Történelmi békemegállapodás két nagyszerű barátunk, Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok között”.

Ennek értelmében a két közel-keleti ország diplomáciai kapcsolatot létesít egymással. Ezzel Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emirátusok lett a harmadik arab állam, amely hivatalosan is fölveszi a diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal.

Az izraeli miniszterelnök korábban ismertette, hogy nagykövetséget létesítenek egymás országaiban, fellendítik a turizmust, közvetlen repülőjáratokat indítanak majd, jelentős gazdasági fejlesztésekbe és befektetésekbe kezdenek, és más gazdasági területen is együttműködést folytatnak majd.

Izrael és Bahrein

Békemegállapodás született Izrael és Bahrein között is - ezt szeptember 11-én jelentette be az amerikai elnök. A felek itt is megállapodtak a két ország diplomáciájának kiépítésében, valamint hangsúlyozták, hogy a palesztin-izraeli konfliktus igazságos, átfogó és tartós lezárására törekszenek a továbbiakban.

Franciaország és Nagy-Britannia is üdvözölte a megállapodást, az uniós kommentár szerint pedig ez tovább erősítheti a térség stabilitását.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden utazik Washingtonba, ahol további kétoldalú tárgyalásokon is részt vesz majd, egyebek közt megbeszélést folytat Jared Kushner elnöki főtanácsadóval, aki jelentős szerepet vállalt a közel-keleti béketerv kidolgozásában.

A Reuters és az MTI tudósítása alapján
XS
SM
MD
LG