Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az OKFŐ szerint akkor lenne elég a 39 ezer orvos, ha teljes munkaidőben gyógyítanának


Térdműtét a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Kórház Telephelyén 2017. október 17-én (képünk illusztráció)
Térdműtét a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Kórház Telephelyén 2017. október 17-én (képünk illusztráció)

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár februárban még arról beszélt egy interjúban, hogy van elég orvos a rendszerben, csak rosszul vannak elosztva. Az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese szerint viszont az a probléma, hogy az orvosok nem valamennyien teljes munkaidőben vesznek részt az ellátásban.

Szondi Zita egy konferencián beszélt arról a Népszava szerint, hogy a jelenlegi közellátás fenntartásához elegendő lenne a KSH által nyilvántartott és a rendszerben dolgozó mintegy 39 ezer orvos, ha valamennyien teljes munkaidejükben, 8 órában az állami intézményekben gyógyítanának.

Úgy fogalmazott: „Kimondhatjuk, hogy a jelenlegi struktúrához nincs megfelelő humán erőforrás és ott van még a magánellátás, amelynek nagy része szintén az említett 39 ezres orvos munkaerejére épít.”

A Népszava több fővárosi és vidéki intézményben érdeklődött a részmunkaidőben dolgozók létszáma iránt. Az érintett intézményekben 20-30 százalékra becsülték a 4 vagy 6 órában dolgozó orvosok arányát. A válaszokból az is kiderült, hogy a részmunkaidőben gyógyítók nélkül nem tudnák az intézményük működtetését biztosítani, főként a hiányszakmákban.

Ehhez kapcsolódóan: Nemcsak az orvosok és az ápolók vándorolnak ki, de ők feltehetőleg nagy számban

Páva Hanna, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánerőforrás-fejlesztési Igazgatóságának vezetője a Magyar Kórházszövetség XXXV. kongresszusán májusban arról beszélt, tavaly csaknem nyolcszáz orvos kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez - írta meg a Napi.hu alapján a Szabad Európa. Azt is mondta, hogy a migrációs tendencia egyelőre nem változik az orvosok körében. A külföldi munkavégzés 2012-ben volt a csúcson, akkor 1106-an kértek ilyen igazolást, tavaly 789-en, ami a legmagasabb az elmúlt négy évben.

A Szabad Európának egy Svédországban dolgozó magyar gyerekorvos úgy vélekedett, hogy a fizetések rendezése óta már nem anyagi okai vannak az elvándorlásnak, hanem az egészségügyi rendszer egyéb körülményei.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG