Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Már nem csak csempészáruként érkezik, Európán belül is termelnek kokaint


Az európai országok már nemcsak a kokain piacai, hanem terjesztői központjai is – figyelmeztetett az uniós kábítószer-ügynökség. A kokainpiac 2020-ban mintegy 10,5 milliárd eurós forgalmat generált az európai hatóságok szerint.

A kannabisz után a kokain a leginkább fogyasztott kábítószer Európában, több millió felhasználóval és 2020-ban mintegy 10,5 milliárd eurós forgalommal – derül ki az Europol bűnüldöző ügynökség és a kábítószer-ellenes ügynöksége, az EMCDDA közös uniós jelentéséből. Az európai piac növekedéséhez hozzájárul a dél-amerikai termelés növekedése, de a nyers drogot sokszor már Európában dolgozzák fel porformájú koncentrátummá. A jól ismert fehér por mellett a közelmúltban füstölhető kokainkészítmények is terjednek a feketepiacon, ami az uniós hatóságok szerint magasabb egészségügyi kockázattal jár.

„A termelés most már Európán belül is nagyobb mértékben folyik, ami a régió nemzetközi kokainkereskedelemben betöltött szerepének megváltozását jelzi” – áll a jelentésben.

Kolumbia–Európa–Ázsia-háromszög

Az uniós ügynökségek által összegyűjtött adatok alapján Belgium áll az iparág európai központjában. Ez az az uniós ország, ahol a legtöbb kokaint foglalták le 2020-ban, összesen hetven tonnát, főként az antwerpeni kikötőben. A lefoglalások tekintetében a második helyen áll Hollandia 49 tonnával.

A jelentés szerint Belgium Hollandia és Spanyolország mellett a kokainpaszta feldolgozásában is vezető szerepet tölt be. Ezt bizonyítja, hogy nagy mennyiségben foglaltak le a kokain előállításához szükséges kémiai prekurzorokat, és számos feldolgozólétesítményt felfedeztek.

A Dél-Amerikából Európába importált kokaint egyre gyakrabban exportálják tovább a világ más részeire, főként a Közel-Keletre és Ázsiába, így Európa „a máshonnan származó kábítószerek kulcsfontosságú átrakóhelye” – olvasható a jelentésben.

Keletről nyugatra áramlik a metamfetamin

A jelentés szerint a metamfetamin európai piaca szintén növekszik, de továbbra is sokkal kisebb, mint a kokainé. Nehéz megbecsülni a pontos méretét. A szintetikus stimuláns drogot főként a Cseh Köztársaságban állították elő, és Kelet-Európában fogyasztották, de az új adatok szerint Nyugat-Európában nő a kereslet, különösen Belgiumban, amely a kábítószer egyik fő termelőjévé vált.

„Most egyre nagyobb aggodalomra adnak okot a Belgiumban és Hollandiában található termelő létesítmények, ahol a metamfetamin lényegesen nagyobb mennyiségben állítható elő” – áll a jelentésben.

Európa a metamfetamin egyik vezető gyártója világszerte, és az európai termelők mostanában egyre inkább együttműködnek mexikói bűnözői csoportokkal a gyártási folyamatok finomítása érdekében – figyelmeztettek az uniós ügynökségek.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG