Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megállapodás született a budapesti közösségi közlekedés állami támogatásáról


Karácsony Gergely főpolgármester beszél a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2021. november 24-én
Karácsony Gergely főpolgármester beszél a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2021. november 24-én

Bár a főpolgármester szerint a 12 milliárd forint automatikusan jár, több napos huzavona előzte meg a rövid egyeztetést, amely után Karácsony Gergely és Palkovics László hétfő reggel aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló szerződést.

A főpolgármester és az innovációs és technológiai miniszter találkozóját követően előbbi kijelentette, nem érti, hogy miért volt szükség üzengetésre és politikai nyomásgyakorlásra, hiszen a támogatás normatív kifizetése eddig évről évre automatizmus mentén történt, az összeg szerepel is az állami költségvetésben.

„Tárgyalás nem volt, ugyanazt a papírt írtuk alá, mint tavaly, tavalyelőtt és 2015 óta minden évben” – mondta Karácsony. A Telex cikke szerint a főpolgármestert meglepte az eljárás: „Olyan nincs, hogy valaki, akit senki sem választott meg, ír nekem egy emailt vasárnap délután, hogy öcsike, akkor reggel nyolckor gyere a pénzedért. Tarlós István nagyon adott az ilyenekre, ő például sosem ment tárgyalni miniszterekhez. Biztos, hogy most epét hányna, nyilvánosan küldené el a francba Palkovics miniszter urat. Én csak finoman jelzem, hogy ez szerintem nem elegáns” - tette hozzá.

Majd abbéli reményét is kifejezte, hogy a 12 milliárd forintot, amely a budapesti közösségi közlekedés költségeinek 7 százalékát jelenti, még az idei évben átutalják.

"Látványpékség"

Az elmúlt napokban folyamatos volt az üzengetés a fővárosi vezetés és a kormányzat között erről a 12 milliárd forintról, amelyet utóbbi még nem fizetett ki annak ellenére, hogy az szerepel a központi költségvetésben is. Sajtóhírek szerint ez az összeg Tarlós István főpolgármestersége idején általában már szeptemberben megérkezett, most azonban sokáig még a szerződést sem bocsátották rendelkezésre.

Emiatt előző héten Karácsony Gergely és több ellenzéki politikus sajtótájékoztatót hívott össze a miniszterelnöki hivatalnál. Ekkor a főpolgármester hangsúlyozta, hogy sehogyan sem tudnák pótolni a kieső forrásokat, és közölte, hogy amíg nem kapják meg a pénzt, addig be fogják mondani a BKK járatain, hogy „a kormány bliccel”, illetve a közösségi közlekedés korlátozása is elképzelhető szükség esetén.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt állította reagálásában, hogy a megoldás Karácsony kezében van, hiszen csak alá kellene írnia a támogatási szerződést, amelyet azonban nem küldtek meg addig, mint ahogy az agglomerációs együttműködési megállapodásokat sem.

„Az igazi kérdés az, miért kell az egységes ellenzéknek tiltakozni, követelőzni, akciózni, erőt mutatni ahhoz, hogy a fővárosi közlekedés hozzájusson a törvényben garantált támogatáshoz?” – tette fel a kérdést Karácsony az ügy kapcsán.

Készült az MTI tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG