Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Megfojtanak” – Japánban művészet útján tiltakoznak az olimpia ellen


Szakaucsi Mivako Az olimpiai játékok végéről szóló nyilatkozat című művéről beszél a Tokióhoz közeli Csibában, 2021. június 10-én

Szakaucsi Mivako festő a stúdiójában kör alakú, forgó formákat fest szaggatott hullám- és vázlatpapírra. Alkotásaihoz a modern kori olimpiák öt színét használja.

A mű címe Örvény, és a művész elmondása szerint azt a „haragot, félelmet, ellentmondást és állami erőszakot fejezik ki”, amelyet az olimpiai stadionok építése miatt kilakoltatott emberek érezhettek, miközben fákat is kivágtak az építkezéseken.

„Nem tudok ebben a helyzetben a béke ünnepére gondolni. Ez teljesen értelmetlen” – utal a pusztításra.

A japán közvélemény nagy többsége ellenzi a jövő hónapban, a pandémia idején induló tokiói olimpiát. Ezt erősítik meg a közvélemény-kutatások, bár kevés a nyilvános tiltakozás, például a tüntetés.

Az egyik módja az ellenkezés, félelem és frusztráció kifejezésének a művészet.

Pólók, rajzok és más művek jelenítik meg az orvosi ajánlatok ellenére engedélyezett játékok elleni tiltakozást.

Az illetékesek egyes esetekben a néha szatirikus művek és termékek eltávolítását és bevonását követelték. A művészek szerint korlátozzák a szabadságukat.

Tüntetés: inkább festékkel, mint utcai skandálással

„Mit tehetek tüntetés helyett? Használom a művészeti tapasztalatomat” – magyarázza Szakaucsi, mi motiválta a festményeit. Soha nem vett részt utcai tüntetésen vagy jelenített meg politikai témát a festményein, de a tokiói olimpia fordulópontot jelentett.

Lehet, hogy sok olimpiaellenes, elégedetlen japánt otthon tartott a félelem attól, hogy megfertőződhet. Szemben Rio de Janeiróval, ahol 2016-ban heteken át több ezren vonultak fel tiltakozni az olimpia ellen, Japánban jó ha pár tucat ember jelent meg a tüntetéseken.

Szakaucsi azután látott munkához, hogy felvette vele a kapcsolatot egy művészcsoport, amely tavaly nyáron olimpiaellenes kiállítást szervezett. Képei feltűntek egy másik, februárban tartott kiállításon is.

Kojama Kaj, a kiállítás fő szervezője azt mondta, szakmai kötelessége a tiltakozás, még akkor is, ha tudja, hogy sok japán óvakodik nyíltan felvállalni a véleményét.

„Művészek vagyunk. Nem létezhetnénk, ha nem fejeznénk ki önmagunkat” – mondta a 45 éves Kojama az AP-nek adott interjúban. A protestprojektben végül több mint húsz művész vesz részt.

Egy másik alkotó, aki síkra szállt az olimpia megrendezése ellen, az 52 éves Ocsi Szacsihiro, civilben orvos és szociális munkás. Ocsi rendelője Jokohamában van, közel a stadionhoz, ahol a baseball- és softballmeccseket rendezik majd.

Mint elmondta, Tokió és a szomszédos Jokohama (az ország két legnagyobb városa) az olimpia miatt bekeményített a hajléktalanokkal szemben. Az egykor nyitott közösségi tereket ellepték a színes bóják és akadályok.

Ezt a kitaszítottságot vicces motívumokkal próbálja visszaadni a maratonról és a nemzeti stadionról készült képein.

„Vannak emberek, akik a járvány alatt elvesztették a munkájukat és az otthonukat” – mondta.

„Korlátozzák a véleménynyilvánítási szabadságunkat”

Az olimpiaellenes művek alkotói szerint korlátozzák a véleménynyilvánítási szabadságukat, pedig az érzéseik összhangban vannak a közvélemény növekvő ellenérzéseivel a játékokkal szemben.

A járvány előtt Kikutake Szuszmu divattervező a tokiói játékokat övező vesztegetési és plágiumbotrányokra utaló parodisztikus olimpiaellenes pólókat készített. A kommentelők nem kímélték, havonta csak nagyjából tíz pólót sikerült eladnia.

Viszont ahogy a közelmúltban megugrott a fertőzések száma, úgy ugrott meg a kereslet is – mesélték a tokiói P&M ingüzlet tulajdonosa. Az eladások száma áprilisban elérte a száz, májusban pedig a kétszázötven pólót.

Kikutake szerint a kereslet felpörgése a kormány által elrendelt, elhúzódó szükségállapot miatti közfelháborodást tükrözi.

„A gyerekeim sportrendezvényei és iskolai kirándulásai elmaradtak, amit kénytelenek voltunk elviselni (…) De az olimpiát meg lehet tartani” – mondja.

„Nagyon bosszant, hogy (a miniszterelnök) nem magyarázza meg, miért tartják meg a játékokat, csak azt hajtogatja, hogy biztonságos lesz.

A tokiói játékok szervezőbizottsága szerzői jogokra hivatkozva azt követelte Kikutakétől, hogy állítsa le a pólók gyártását – mondta el a művész. Új dizájnt alkotott, amelyben kevesebb olimpiai gyűrű szerepel, és Tokiót szándékosan elírta Okióra.

A tokiói olimpia kigúnyolására tett hasonló kísérleteket a Tokió 2020 szervezőbizottsága a szerzői jogok megsértésére hivatkozva elfojtotta. A testület azt mondta az AP-nek, hogy a szellemi tulajdon védelme kulcsfontosságú az olimpia szponzorai számára, akik hatalmas pénzeket fizettek a játékok jelképeinek kizárólagos használati jogáért. Konkrét esetekről viszont nem kívántak nyilatkozni.

Még a külföldi újságírókra is ráijesztettek

A szervezőbizottságtól kapott felhívás nyomán a Japánba akkreditált Külföldi Tudósítók Klubja eltávolított a weboldaláról egy szatirikus rajzot, amely a tokiói olimpia logóját kombinálta a koronavírus képével.

Eközben Kojama, a kiállítás szervezője újabb olimpiaellenes művészeti happeninget tervez július végére, az olimpiai nyitóünnepség idejére.

Ám a galériák óvakodnak az olyan provokatív kiállításoktól, mint az övé – mesélte. Az egyik galéria, amelyik bevállalt egy kiállítást, visszalépett, miután szélsőjobboldali aktivisták teherkocsikra szerelt hangosbeszélőkkel jelentek meg a helyszínen, és egy másik, szerintük „hazafiatlan” kiállítás törlését is követelték.

„A szólásszabadságot készülnek elfojtani, és ez a tokiói olimpia miatt történik” – mondta Kojama.

„Megfojtanak bennünket” – tette hozzá.

Készült az AP tudósítása alapján.
XS
SM
MD
LG