Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Meghalt az Európai Parlament elnöke


David Sassoli, az Európai Parlament elnöke
David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

David Sassoli súlyos betegség következtében, 65 éves korában hunyt el. Karácsony másnapján került kórházba, az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település klinikáján érte a halál.

Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivőjének Twitter-üzenete szerint Sassoli kedden 1 óra 15 perckor hunyt el. Az Európai Parlament elnöki kabinetjének korábbi tájékoztatása szerint Sassoli december 26-án súlyos egészségi állapotban került kórházba Olaszországban, mert az immunrendszerének elégtelen működése miatt súlyos szövődmények alakultak ki nála. Ekkor Sassoli minden hivatalos programját törölték.

A demokrata párti politikust szeptemberben egy strasbourgi kórházban kezelték súlyos tüdőgyulladása miatt. Akkor több mint két hónapig nem tudta ellátni feladatait.

David Sassoli 1956. május 30-án született Firenzében. Több mint 10 éven át tagja volt az Európai Parlamentnek, miután az újságírásról a politikai pályára váltott. Pályafutását újságíróként kezdte a római Il Tempo napilapnál, majd egyebek mellett a RAI olasz közszolgálati televízió esti híradójának műsorvezetője volt mielőtt 2009-ben az olasz Demokrata Párt (PD) tagjaként az Európai Parlament képviselőjévé választották. 2019. július 3-tól volt az Európai Parlament elnöke.

Az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoportjának tagja volt, amely az Európai Néppárt (EPP) után a második legnagyobb képviselőcsoport az uniós parlamentben. Nős, két gyermeke született.

Információk szerint a Sassoli utódjának megválasztásáról szóló szavazás első fordulóját várhatóan az Európai Parlament jövő héten tervezett strasbourgi ülésének keddi munkanapján tartják.

Készült az MTI felhasználásával.

XS
SM
MD
LG