Ha nem jön ki jól a lépés, 2024-ben már csak hetekig tart a kegyelmi állapot a Paksi Atomerőmű számára. Az utóbbi években többször is elhúzódó nagyjavításokból idén három is lesz, ha egymásba csúsznak, az a rendszer számára is problémás lehet.
Nem volt nyugodt karácsonya a paksi atomerőmű személyzetének, december 25-től ismét problémakezelő üzemmódba kellett állniuk. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) hivatalos közleménye szerint a reggeli órákban az erőmű 2., 3. és 4. blokkja a rendszerirányító (Mavir) kérésére úgynevezett tercier szabályozásokban vett részt, aminek részeként összesen majdnem egyblokknyi (396 MW) termelőkapacitást levett az erőmű a hálózatról. (A tercier szabályozás lényege leegyszerűsítve az, hogy a jellemzően valamilyen javításból, karbantartásból visszatérő termelőegység nincs teljesen szinkronban a hálózati igényekkel, ezért finomhangolni kell a rendszerén.) Igen ám, de a leterhelést követően a Paks 4. blokk 6.42-kor az automatikus védelmi rendszer reakciójára leállt. Az történt – ahogy egy nukleáris ipari szakember fogalmazott –, hogy „amikor kinyomták a kuplungot, visszakapcsoltak, és óvatosan ráléptek a gázra, a járművet sikerült valahogy lefullasztani”.
Az, hogy mekkora volt a meglepetés és kapkodás, csak abból valószínűsíthető, hogy a villamosenergia-hálózat rendszerirányítója (Mavir) adatközlésével látványossá tette:
Az ábrán érdemes jobban is szemügyre venni, hogy az atomerőmű (kék színnel jelölve) december 25-én 6.00 órakor történő beszakadása eleve úgy történt, hogy Paks csupán 1500 MW-on üzemelt, ráadásul a nagy beesést követően volt egy próbálkozás a fokozatos visszaterhelésre (a kék sáv lépett néhányat felfelé), de ez egész nap nem sikerült, csak december 26-án hajnalban tornászták vissza az értékeket az 1500 MW közelébe. Azt is érdemes észrevenni az ábrán, hogy a december 25-i váratlan helyzetre sem a földgáztüzelésű erőművekkel (türkiz), sem az importtal (lila) nem tudtak a rendszerben korrigálni. A fogyasztás és a termelés kényes egyensúlyának fenntartása így csak úgy volt lehetséges, hogy az olajtüzelésű (barna) vésztartalék-kapacitásokat is a rendszerbe kapcsolták. Ez egyáltalán nem gyakori, inkább a végső megoldás. Litér, Lőrinci és Sajószöged „olajkályháinak” hasonló közbelépésére legutóbb 2023 márciusában volt szükség. Akkor is Paks volt a ludas: egy hétfő reggeli csúcsfogyasztási időszak kezdetén az egyik blokk egy védelmi jelzés eredményeként leállt.
Nincs már zsinórtermelés
Egy, a napokban tartott energetikai fórumon a Paksi Atomerőmű működéséről az az egyébként szokásos kormányzati meghatározás hangzott el, hogy Paks állandóan és kiszámíthatóan 2000 MW teljesítményen működik. A zsinórtermelésre hivatkozás jogosságát azonban a következő esetek cáfolják csak az elmúlt egy hónapban:
- november közepe és december vége között tankoláson és nagyjavításon van a Paks 1. blokk;
- december 15-én a Paks 3-as blokkot kellett 140 MW-tal visszafogni;
- december 17–18-án a Paks 4-es blokk ötvenszázalékos leterhelését rendelték el;
- december 25-én ez utóbbi blokk automatikus védelmi működés következtében leállt;
- december 26-án a Paks 2. és a Paks 3. blokkot kétszer is, igaz, csak kis mértékben, de leszabályozták;
- január 1-jén a Paks 2. blokk elvesztette majdnem a felét (239 MW), a Paks 3. és a Paks 4. blokk pedig 125-125 MW-ot.
A zsinór helyett az elmúlt egy hónap így nézett ki a paksi, illetve a magyar villamosenergia-termelés oldaláról nézve:
A stabil, 0–24 órás, állandó maximális termeléstől Paks még a karácsonyi szünetben is messze volt. Ráadásul az a képen nem szembetűnő, és kis mérete (2x25 MW) miatt a hivatalos tájékoztatásokban (az MVM Paksi Atomerőmű és az Országos Atomenergia Hivatal weboldalán) sem szerepel, hogy egy elhúzódó, január 1-jén jelentkező problémára csak 12-én sikerült megoldást találni.
Ezek a problémák ráadásul jellemzően váratlanul érkeznek, és bár a rendszer javítására kétségkívül szükség van, az így megrángatott hazai termelési rendszerben Paks mint monolit, állandó tényező némi átértékelésre szorul. Mert igaz ugyan, hogy az erőművek működésének természetes velejárói az előre nem várt események, és a védelmi rendszerek működése is a problémakezelés részét képezik, ám az ilyen esetek sűrűsége Pakson már aligha nevezhető átlagosnak.
A 2012–2017 között húsz évre szóló üzemidő-hosszabbítást kapó Paksi Atomerőműben nem ritka az elhúzódó nagyjavítás, de a váratlanul érkező karbantartási és javítási igény sem. Korábban írtunk róla, hogy a különböző hibás működésből eredő leállások és teljesítmény-visszafogások évente 11–20 esetben biztosan előfordulnak. Arról is beszámoltunk, hogy a négyreaktoros erőműben a Paks 1. blokk korábban is rakoncátlankodott: 2021 októberében és decemberében, majd 2022 februárjában is javítani kellett, majd a 2022 augusztusában – eredetileg egy hónapra tervezett – nagyjavítást is októberig nyújtották, mert nem tudták üzembe állni az egységet.
Ehhez a listához íródott hozzá az év végi produkció: a Paks 1. november 11-én éjfélkor kezdődő nagyjavítása kapcsán az első tervek szerint a blokkhoz tartozó két generátor közül az egyiknek december 17-én hajnalban, a másiknak három nappal később, ugyancsak a hajnali órákban termelésre készen kellet volna állnia. A javítás előrehaladtával kiderült, hogy a határidők nem tarthatók, ezért az erőmű többször is módosítva tolta maga a előtt rendszerirányító felé az eredeti készre jelentési céldátumokat. Végül december 24-re és december 28-án hajnalra tényleg sikerült, ám csak úgy, hogy az erőmű alig néhány nappal később jelezte: a blokk mindkét generátorát (PA_gép1, PA_gép2) 25-25 MW-tal vissza kell fognia – az előzetes tervek szerint 2025 februárjáig. A Paks 1. teljesítménye tizedét végül mégsem veszti el az idei évre – ahogy korábban jeleztük: január 12-én a cég azt jelentette, hogy megoldotta a problémát.
Leállnak majd szépen egymás után
A reaktorok tankolása, illetve az éves karbantartás egy atomerőmű mindennapjainak része. Az azonban már nem mindennapi, hogy a paksi négyblokkos rendszerben az egyik egységgel éppen ilyen-olyan probléma van, a többit pedig egymás után le kell állítani.
Márpedig az energiapiaci információkra szakosodott Inside Information weboldalán december 27-én reggel alig fél óra leforgása alatt ennél is nagyobb kockázatot rejtő bejelentést regisztráltak a rendszerben. Február elejétől április közepéig tervezett nagyjavítás lesz a Paks 4. blokkon, május elejétől június elejéig a Paks 2. blokkon, és augusztus végétől szeptember végéig a Paks 3-as blokkon. Ez a hálózat – és a magyarországi áramtermelés – számára minden esetben az adott egység 500 MW-os teljesítményének kiesését jelenti, illetve akár annál is többet, ha a nagyjavítások összecsúsznak, és nem fejeződnek be az eltervezett időpontra. Erre volt már néhány példa korábban, a kockázat pedig csak tovább nő azáltal, hogy a rakoncátlankodó Paks 1. kivételével minden blokk nagyjavítására sort kell keríteni.
A sűrűn egymást követő nagyjavítások magyarázata, hogy 2015 óta az erőmű 15 hónapos üzemelési ciklusra állt át. Az itt használt, orosz–magyar fejlesztésű második generációs üzemanyag, amely a korábbiakhoz képest magasabb hasadóanyag-tartalmának köszönhetően akár 428 napos ciklusidőt is lehetővé tesz, jelentős változásokat is generál a fő javítások ütemezésében – olvasható az MVM tájékoztató dokumentumában.
A korábbi, tizenkét hónapos ciklikálás könnyen lehetővé tette, hogy a négy blokk tizenegy hónapnyi munka után szükséges újratankolása egymástól megfelelő távolságba kerüljön, ám egy évtizede, amikor az oroszokkal közösen továbbfejlesztett üzemanyagprofil és felhasználási metódus, vagyis a C15 P projekt célba ért, a szálak egy kicsit összekuszálódtak azáltal, hogy a blokkok egymás sarkát taposva állnak be nagyjavításra és tankolásra.
A korábban négyévente esedékes, átlagosan két hónapot igénybe vevő nagykarbantartást azonban így sem lehet megspórolni. Ekkor kell elvégezni például olyan vizsgálatokat a reaktortartályon és a belső szerkezeti elemeken, illetve alkatrészeken (például a reaktoraknán, a reaktorkosáron, a fékezőcsőblokkon stb.), amit máshogy nem lehet. Az évi rendes, egy hónapos javítások során a tartályon például csak kívülről végeznek anyagvizsgálatot. Ezek olyan kötelmek, amelyekkel számolni kell – az OAH számonkéri az engedélyezett tervek szerint a vizsgálatokat és a karbantartást.
A tizenöt hónapos termelési ciklus nyeresége, hogy egy-egy tankolással több áram termelhető effektíve kevesebb nukleáris hulladék keletkezésével. Az adott időszakra számolható kevesebb leállás pedig azzal az előnnyel jár – legalábbis elvileg –, hogy kevesebb alkalommal állnak elő az újraindítási kockázatok. A tizenöt hónapos üzemanyagciklus azonban, ha rosszul jönnek ki a blokkokra eső tankolási-nagyjavítási időpontok, a korábbi rendszerhez képest pluszkockázatot jelenthet: az árammixben.
A napokban a kormányzati sikerként előadott hazai napelemrendszer-bővülésről szóló közleményhez tartozik egy, a további értelmezést segítő tételsor. A Mavir által 2024 elején nyilvántartott 5649 MW napelemes termelőkapacitás (ebből az ipari, közüzemi méretű napelemes erőművek 3332 MW, a háztájiak pedig összesen 2317 MW teljesítmény elérésére képesek) nem csak azt jelenti, hogy hamarosan a paksi, nem egészen 2000 MW-os termelési nagyság triplájára hízik majd a fotovoltaikus termelési kapacitás, de nem is csak annyit, hogy már az is kérdéses, hogy a kormány által kiadott új célszámot, a 12000 MW-ot valóban csak 2030-ra éri-e el az ország. Azt is jelenti, hogy a napelemekkel termelt árammal mostantól már télen is nagyban, rendszerszinten számolni kell. Egy olyan átlagos, semmi különös hétköznapon, mint amilyen január 17-e, szerda volt, a napelemek egy jól látható idősávban képesek voltak a Paksi Atomerőmű egy blokkjánál több áramot a hálózatra adni. Az Entso-e 15 perces bontásban publikált adatsora szerint aznap az atomerőmű 1912 és 1922 MW közötti teljesítményszinten dolgozott. A napelemes rendszerek, amelyek 10.15 és 13.15 között képesek voltak a 400 MW feletti teljesítményszintre, a 11.15 és 12.45 közötti másfél órában a paksi blokkok átlaga felett, végig 480–503 MW közötti termelési sávban teljesítettek. Mindebből az következik, hogy belátható időn belül télen is előáll majd az a nyáron már most is jól ismert jelenség, hogy a rendszerirányítónak termeléscsökkentésre kell utasítania a paksi erőművet, függetlenül attól, hogy ez Paks I. és/vagy Paks II. lesz-e.
A Mavir szerint nem lesz gond
A paksi nagyjavítási dömpinggel kapcsolatban megkérdeztük a hálózati rendszerirányító Mavirt, hogy mire készül a szokatlan helyzettel kapcsolatban. Az operátor egyelőre optimista, mint válaszlevelükben írták: ezek a karbantartások „nagyságrendileg egy, illetve két és fél hónapra követik egymást, így az időzítésben az esetleges csúszások is figyelembe vannak véve. A fogyasztói igényeket a fogyasztókat ellátó kereskedők hazai forrásból és importból is biztosíthatják, ami a jelenlegi számítások alapján rendszerszinten a teljes év során rendelkezésre áll.” Azt is érdemes azonban tudni, hogy amikor a Mavir engedélyezi az erőművi karbantartásokat, azt is vizsgálja, hogy a kieső kapacitások helyére megvan-e „a mindenkori fogyasztói igények és szabályozási tartalékok” biztosíthatósága, mert ha nincs, akkor a karbantartások időpontjának módosítását, „elhangolását” is kérheti az erőművektől.
Mivel a hálózati rendszerirányító nem emelt kifogást a paksi nagyjavítások időzítése ellen, a helyzet tekinthető úgy, hogy a Mavir azzal számol, hogy ha meg is csúszik majd egy-egy blokk termelésbe visszaállásának időpontja, képes lesz kezelni az így keletkező termelőoldali kapacitáslyukakat. Ehhez elvileg mind „a hazai források, mind az importlehetőségek megfelelő tartalékot biztosítanak”, de a gyakorlatban egy elnyúló, ötszáz vagy nagyobb teljesítményméretű lyuk lefedése inkább importtal kezelhető. „Egy ilyen esemény bekövetkezésekor az adott erőmű kereskedőjének feladata, hogy a kieső teljesítményt más forrásból pótolja. A Mavir ennek hiányában a szabályozási tartalékok igénybevételével teszi ezt meg” – közölte a rendszerirányító.
Ami a jelenleg napi szinten 1500 és 3000 MW között ingázó importáram nagyságát illeti: a Mavir állítása szerint itt még van tartalék. Azt azonban, hogy mennyi, nem lehet pontosan tudni. Egyrészt mert „az a mindenkori hálózati kikapcsolásoktól és áramlási viszonyoktól függ”, másrészt viszont attól is, hogy van-e éppen akkor a piacon elérhető szükséges árammennyiség. A hálózati paraméterek alapján elvileg az sem jelent gondot, ha az importigény a paksi teljesítményplafon (2000 MW) több mint duplája, ugyanakkor érdemes tudni, hogy 2023-ban már elég közel jutottunk ehhez a limithez: tavaly előfordult a rendszerben 3700 MW-os importáram-jelenlét is. Ez „nem okozott problémát” – közölte a Mavir.
