Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megkezdődött a „ruandai Schindler” büntetőpere


Paul Rusesabagina Ruandában 2020. augusztus 31-én.
Paul Rusesabagina Ruandában 2020. augusztus 31-én.

Megkezdődött szerdán az 1994-es ruandai népirtás során több mint ezer ember életét megmentő egykori szállodavezető tárgyalása, akit súlyos bűncselekményekkel, köztük terrorizmussal vádolnak.

A "Hotel Ruanda" című hollywoodi filmet ihlető Paul Rusesabagina évtizedeken keresztül az Egyesült Államokban és Belgiumban élt, mielőtt rejtélyes körülmények között tavaly októberben bejelentették a letartóztatását Ruandában. Családja és ügyvédjei szerint külföldön elrabolták, majd becsempészték az afrikai országba, ahol nem számíthat tisztességes tárgyalásra, mivel hangos bírálója a kormánynak.

Egyebek mellett terrorizmus, fegyveres csoportok alapítása és finanszírozása, gyilkosság és gyújtogatás miatt is vádat emeltek ellene.

Ruandai vagy belga állampolgár?

A 66 éves férfi húsz másik vádlottal együtt jelent meg a kigali bíróságon. A helyi tudósítások szerint mindannyian arcmaszkot és rózsaszín rabruhát viseltek.

Az egykori szállodavezető ügyvédje mindenekelőtt kijelentette, hogy a törvényszéknek nincs joghatósága védence felett.

„Ha egy belga állampolgár jogszerűen Ruandába utazik, akkor ott eljárást lehet indítani ellene. De ez az, ami történt? Meg kell vizsgálnunk letartóztatása körülményeit, ugyanis azok nem feleltek meg a törvényeknek” – szögezte le Gatera Gashaba.

Rusesabagina azt kérte, hogy ne hivatkozzanak rá ruandai állampolgárként. „Engedjék meg, hogy még egyszer elmondjam: nem vagyok ruandai állampolgár. Belga vagyok. Az ügyiratnak ezt tükröznie kell” – nyilatkozott.

A főügyész ugyanakkor rámutatott, hogy a vádlott szülei ruandaiak voltak, ő pedig nem mondott le az állampolgárságáról.

A bíróság korábban megtagadta, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezze a férfit, aki ezt rossz egészségi állapotára tekintettel kérelmezte.

Washington tisztességes tárgyalásra szólított fel

A több ezer üldözött zsidót megmentő egykori német üzletember, Oskar Schindler után "ruandai Schindlernek" is nevezett férfi sokaknak menedéket biztosította az általa vezetett hotelben az 1994-es, mintegy 800 ezer halálos áldozatot követelő ruandai népirtás során.

A nemzetközi ismertségre szert tevő Rusesabagina később Paul Kagame ruandai elnök bírálójaként tűnt fel. A róla alkotott képet árnyalja, hogy a bíróság előtt elismerte, hogy segédkezett egy kormányellenes fegyveres mozgalom létrehozásában, amelynek célja az ország felszabadítása lett volna Kagame uralma alól, ugyanakkor azt mondta, hogy nem támogatta az erőszakot.

A tárgyalást komoly nemzetközi figyelem övezi. Az Egyesült Államok, amely 2005-ben az Elnöki Szabadság-érdemrenddel tüntette ki a férfit, tisztességes tárgyalásra, az Európai Parlament pedig a vádlott szabadon engedésére szólított fel.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG