Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megkezdődött az orosz kapcsolatokkal vádolt berlini bérgyilkos pere


A gyanúsítottat azzal vádolják, hogy lelőtt egy grúz állampolgárt a berlini Kleiner Tiergarten parkban. (archív felvétel)
A gyanúsítottat azzal vádolják, hogy lelőtt egy grúz állampolgárt a berlini Kleiner Tiergarten parkban. (archív felvétel)

A vád szerint Vadim K. 2019-ben orosz megbízásra megölt egy korábban Oroszország ellen harcoló, volt csecsen katonai vezetőt egy berlini parkban.

A gyanúsított, Vadim K., akit több újság Vadim Kraszikovként azonosított, a gyanú szerint Moszkva utasítására ölhette meg a grúz állampolgárságú Tornike K-t tavaly augusztusban. a berlini Kleiner Tiergarten parkban. A német sajtó szerint az áldozat valószínűleg Zelimkhan „Tornike” Khangoshvili volt, aki korábban Csecsenföldön harcolt az oroszok ellen.

Bérgyilkosággal vádolják

A vádirat szerint az 55 éves vádlottat „az Orosz Föderáció központi kormányának állami ügynökségei” bérelték föl a merényletre. Az áldozat korábban már több merényletkísérletet is túlélt, és azután is több halálos fenyegetést kapott, hogy 2016-ban Németországba menekült, ahol menedékjogot kapott.

Állítólag a német ügyészségnek vannak olyan bizonyítékai, amik arra utalnak, hogy orosz állami szervek is érintettek az ügyben.

A Kreml szóvivője, Dimitrij Peszkov „teljesen megalapozatlannak” nevezte azokat az állításokat, miszerint Moszkvának köze lenne a Kleiner Tiergarten parki merénylethez.

Németország decemberben kiutasított két orosz diplomatát az országból az ügy miatt, amire válaszul Oroszország hasonlóképpen cselekedett.

Az ügy tovább rontotta a német–orosz kapcsolatokat

2015-ben a német parlament elleni hackertámadás, valamint az Angela Merkel német kancellár irodájából történő dokumentumlopás tette feszültté a Moszkva és Berlin közötti viszonyt, ugyanis az akciók mögött szintén az orosz titkosszolgálatokat sejtették.

Jelenleg pedig Alekszej Navalnij megmérgezése miatt romlott meg a diplomáciai kapcsolat a két ország között. A gyanú szerint az orosz ellenzéki vezető elleni merénylet mögött is az orosz kormány áll.

A német–orosz kapcsolatok azért is érdekesek, mert közben a két ország energetikai vállalatai közösen építenek egy gázvezetéket, a projekt ára becslések szerint 10 milliárd euróra rúghat.

Angela Merkel kancelláron egyre nagyobb a nyomás a kormánypárti frakción belül és az ellenzék részéről is, hogy a mérgezés-ügyre válaszul vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben, és állítsa le a befejezés előtt álló Északi Áramlat 2 gázvezeték építését.

Az AP és az AFP tudósításai alapján
XS
SM
MD
LG