Afganisztán gazdag kulturális múltjának emlékeit háborúk, rombolás és a műkincsek szándékos meggyalázása tizedelte. A tálibok visszatérése a hatalomba felélesztette a félelmeket, hogy ismét pusztításba kezdenek. Műkincsvédők azonban az együttműködés ritka példáit tapasztalják.
Alig néhány hónappal a tálibok 2001-es hatalomból való kiszorítása előtt a keményvonalas iszlamista csoport szinte szó szerint dózerrel ment neki Afganisztán iszlám előtti történelmének.
Azon a tavaszon a több mint 1400 éve magasodó bámijáni Buddha-szobrok néhány hét alatt rommá lettek, miután a tálib harcosok tüzérséggel, majd dinamittal pusztították el őket.
Az afgán történelem ellen elkövetett hírhedt támadás az egész világon visszhangot keltett. Egy hasonlóan pusztító, de kevésbé ismert akcióra is sor került Kabulban. Afganisztán hatalmas, az iszlám előtti művészeti gyűjteményének nagy részét törmelékké változtatták.
„A tálibok 2001-ben végigjárták az afgán nemzeti múzeumot, és valószínűleg több ezer szobrot törtek össze – magyarázta Gil Stein, a Chicagói Egyetem Keleti Intézetének közel-keleti régészprofesszora. – A múzeum kurátorai nagyon nagy kockázatot vállalva (…) megvárták, amíg a tálibok elhagyják az épületet, és összesöpörték a töredékeket, majd ládákba rakták, és elrejtették a pincében.”
Stein szerint – aki több mint 13 éven át irányította a múzeummal és az Afgán Régészeti Intézettel együttműködve a kulturális megőrzésre irányuló erőfeszítéseket – a kurátorok csak négy évvel azután fedték fel titkukat, hogy a tálibok távoztak a hatalomból (azaz 2005-ben), miközben már javában együtt dolgoztak külföldi műemlékvédőkkel.
A restaurálás aranykora
A leleplezés megnyitotta az utat a Hadda szobrászati projekt előtt – ez egy fáradságos erőfeszítés volt, hogy összerakjanak több mint 7600 darab ritka buddhista és gandhár stílusú szobrot, amelyeket egy délkelet-afganisztáni régészeti lelőhelyen tártak fel, és amelyeket a tálibok megsemmisítettek. (A csoport világossá tette, hogy az élőlények ábrázolását bálványimádónak és iszlámellenesnek tartja.)
Ez csak egy volt a sok ambiciózus régészeti és kulturális helyreállítási vállalkozás közül, amelyek a tálib rezsim megdöntése után Afganisztánba áramló nemzetközi finanszírozással és forrásokkal megindultak.
Több száz új régészeti lelőhelyet fedeztek fel és térképeztek fel, kulturális kincseket állítottak helyre, és külföldön őrzött régiségeket juttattak vissza hazájukba.
A nem kormányzati Aga Hán Fejlesztési Hálózat (AKDN), amely 2002-ben kezdte meg munkáját Afganisztánban, több száz projektet indított el, köztük a kabuli Bag-e Babur, az 1500-as évekből származó kert és park helyreállítását, amelyben Babul, az első mogul császár sírja található.
Az afganisztáni francia régészeti küldöttség, amelynek együttműködése Afganisztánnal a húszas években kezdődött, helyreállította az ország legrégebbi mecsetét, a IX. századi Noh Gonbad-, azaz Kilenc kupola-mecsetet, amely az északi Balh tartományban található.
Az 1999 óta Svájcban őrzött, több mint 1400 műtárgyból álló, száműzetésben lévő afgán múzeumot visszaszállították az újjáépített Afgán Nemzeti Múzeumba, miután az UNESCO biztonságosnak nyilvánította. A múzeumból elvitt tárgyak között volt egy Nagy Sándor harci kutyáját ábrázoló vízköpő és egy alapkő, amelyet feltehetően maga a hódító rakott le.
A száműzetésben lévő afgán múzeum igazgatója, Paul Bucherer a Szabad Európának írásban elmondta, hogy a projekt kezdetétől fogva „egyértelmű volt, hogy egy nap a teljes állományt visszaadják Kabulnak”.
Az Afganisztánból az Egyesült Államokba és más országokba kicsempészett tárgyak is visszakerültek, és 2021-re a Keleti Intézetnek sikerült részben újra összeállítania több mint 480 olyan szobrot, amely az Afganisztáni Nemzeti Múzeumban megsemmisült, és digitális dokumentáció segítségével 3D-s modelleket készített az elveszett tárgyakról.
Az intézet az amerikai külügyminisztériummal együttműködve összeállított egy régiség-adatbázist is a tudományos kutatás számára, és digitálisan feltérképezte a régészeti lelőhelyeket Afganisztán-szerte.
Aztán a tálibok visszatértek.
Rossz előzmények
Még mielőtt a fundamentalisták 2021 augusztusában átvették volna a hatalmat, vezetésük megerősítette elkötelezettségét Afganisztán kulturális örökségének megőrzése és védelme mellett, és megtiltotta a régészeti lelőhelyek kifosztását és a műkincsek csempészését. Miután visszavette az ellenőrzést Kabul felett, külön rendőri erőt hozott létre a műemléki helyszínek megfigyelésére, hogy megakadályozza a fosztogatást és az illegális ásatásokat.
„Az Afganisztáni Iszlám Emirátus nagymértékben védi a kulturális és történelmi helyeket és műemlékeket – mondta áprilisban Zabihullah Mudzsáhid tálib szóvivő a Szabad Európa Azadi Rádiójának, utalva a tálib kormány hivatalos nevére. – Minden történelmi hely biztonságos, nem leselkedik rájuk veszély.”
Mindazonáltal az, hogy a tálibok nem teljesítették számos más ígéretüket, beleértve a nők jogai és a sajtószabadság fenntartását, valamint a történelmi helyek és ereklyék lerombolásával kapcsolatos korábbi magatartásuk aggodalmat keltett, hogy visszatérhetnek régi módszereikhez.
„Túlságosan is tisztában vagyunk a történelemmel – mondta Azsmal Majvandi, az afganisztáni Aga Kán Kulturális Szolgálat vezetője. – Mi, akik Afganisztánban a műemlékvédelemmel foglalkozunk, kezdetben lélegzet-visszafojtva vártuk, hogy a tálibok ezúttal hogy lépnek fel.”
Majvandi azonban azt mondta, hogy szervezete eddig korlátozás nélkül végezhette kulturális megőrző munkáját.
„Amit felfedeztünk, az az, hogy van egy másik politika, amely minden örökséget, az iszlámot és az iszlám előtti örökséget is Afganisztán nemzeti öröksége részeként kezeli” – mondta.
A munka folytatódik
Az AKDN egyik jelenlegi projektje a Bala Hiszár fellegvár helyreállítása és fejlesztése. Ez egy 55 hektáros erődítmény, amely a feltételezések szerint az V. századból származik, és Kabul egyik legrégebbi folyamatosan lakott helyének számít.
A nyugati Herát tartományban az AKDN az öt fennmaradt minaret egyikét javítja, amely az összeomlás szélén állt, és amely egy medresze, azaz iszlám szemináriumkomplexum része. Az épület a XV. században élt Gavhar Sád timurid királynő nevéhez fűződik.
Az AKDN a svájci Aliph Alapítvánnyal együttműködve helyreállította a Sztúpa-e Sevakit, egy Kabultól északra fekvő, az I. századból származó buddhista szentélyt, amely egykor az Indiából a közép-afganisztáni Bamiján-völgybe vezető zarándokútvonalon feküdt.
Októberben a tálibok jóváhagytak egy, az Aliph Alapítvány által finanszírozott projektet, amelynek célja a Herát tartományban található, a XX. század fordulóján épült Ju Áv-zsinagóga összeomlásának megakadályozása, noha az északnyugati régió egykor tízezres nagyságrendű zsidó lakossága az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag teljes egészében külföldre menekült.
Az AKDN-t 1967-ben alapította IV. Aga kán, a síita iszlám egyik ága, az iszmailiták jelenlegi vezetője. A legtöbb iszmailita Afrikában és Ázsiában él, többek között Afganisztánban, Pakisztánban, Iránban és Tádzsikisztánban.
Arra a kérdésre, hogy az AKDN prominens síita szervezetként betöltött szerepe befolyásolta-e a radikális szunnita csoportnak számító tálibok alatt végzett munkáját, Majvandi azt mondta, hogy a szervezet „Afganisztán több régiójában működő, felekezetenkívüli fejlesztési ügynökségekből áll. Munkánk célja az afgánok széles köre életkörülményeinek és megélhetésének javítása a különböző közösségek és etnikumok körében.”
Hatalmas akadályok
A külföldi szervezetek erőfeszítései ellenére a kulturális örökség megőrzése továbbra is veszélyben van.
A finanszírozás és a források jelentősen csökkentek, a régészeti helyszínek kifosztása és a műtárgyak csempészete továbbra is sújtja a tálibok uralma alatt álló országot.
Stein elmondta: a műholdfelvételekből kiderült, hogy több tucat régészeti lelőhelyet illegálisan tárnak fel. Némelyiket olyan ipari módon, hogy nehézgépeket használnak a leletek kiásásához.
„Nagyon nehéz tudni, hogy mi az örökség jelenlegi helyzete az országban” – mondta Stein, akinek Keleti Intézete a tálibok visszatérése előtt bezárta kabuli irodáit, de külföldről folytatja a felvilágosító munkát.
„Az egyik, amit továbbra is csinálunk, hogy frissített távérzékelési képeket kapunk, így képesek vagyunk figyelemmel kísérni az ország számos jelentős régészeti lelőhelyének állapotát, és látjuk, hogy nem fosztogatják-e.”
A tálibok szóvivője, Mudzsáhid tagadta a fosztogatásokat.
„Nem történt olyan eset, hogy valaki illegális ásatásokat végzett volna régészeti helyszíneken, vagy régiségeket fosztogatott volna” – mondta a Szabad Európának, mondván, hogy a történelmi és kulturális emlékeket csak „természeti katasztrófák fenyegetik”.
Stein szerint azonban a valóság az, hogy még ha a tálibok adtak is ki rendeleteket a régészeti lelőhelyek fosztogatása ellen, ez nem jelenti azt, hogy az egész országban betartják.
Fejlesztés – a legnagyobb veszély
Stein szerint a nagyszabású projektek és a tálibok égető szükséglete a bevételekre még nagyobb veszélyt jelent Afganisztán kulturális örökségének megőrzése szempontjából.
Elsődleges példaként a Kabultól délre, Logar tartományban található Mesz Ajnakot említi. Mesz Ajnak egy ősi buddhista település helyszíne, ugyanakkor a föld második legnagyobb rézlelőhelyén fekszik, amely potenciálisan dollármilliárdokat érő erőforrás, és amelyet Afganisztán már több mint egy évtizede próbál kiaknázni.
A terület hasznosítására irányuló projektet, amelyre az előző kormány idején egy kínai bányavállalat nyerte el a pályázatot, 2019-ben felfüggesztették. A tárgyalások azonban folytatódnak, most a tálibok kérésére az AKDN bevonásával.
Mudzsáhid elmondta, hogy a tálibok időről időre találkozókat tartanak az AKDN-nel. „Néhány kulturális és történelmi helyet, amelyekről az AKDN gondoskodik, szintén figyelemmel kísérünk, szorosan együttműködünk velük” – mondta a Szabad Európának.
„Szeretnénk biztosítani, hogy a Mesz Ajnakban található ősi műkincseket és történelmi örökségeket vagy biztonságosan őrizzék ugyanazon a területen, vagy szakszerűbben szállítsák át egy másik helyre, és garantálják teljes biztonságukat” – tette hozzá Mudzsáhid.
„Azzal, hogy beleszólásunk van, biztosíthatjuk, hogy ahol nagyszabású megőrzési műveletre kerül sor, azt jól és színvonalasan végezzék el – fejtegette Majvandi. – A különböző csoportokkal és érdekekkel konzultálva lehet a műveleteket elvégezni.”
A TAPI vezeték – egy másik, régóta pedzegetett projekt, amely földgázt szállítana Türkmenisztánból Afganisztánon és Pakisztánon keresztül Indiába – szintén veszélyeztetheti a régészeti lelőhelyeket. Ennek nyomán a Keleti Intézet arra kezdte ösztönözni a tálibokat, hogy fontolják meg egy öt kilométer széles pufferzóna engedélyezését a vezeték hosszának mindkét oldalán.
A nagyszabású Hus Tapa öntözési projekt kapcsán – amely a tálibok várakozásai szerint Afganisztán legnagyobb csatornáját hozza majd létre, és amely Dzsavzjan, Balh és Kunduz tartomány földjeire vezeti a vizet – a műemlékvédők próbálják meggyőzni őket, hogy vegyék figyelembe az út mentén található ókori helyszínek lehetséges pusztulását.
„Legalább van némi precedens arra, hogy ez a fajta személyes megközelítés működhet” – mondta Stein.
Látótávolságon kívül maradni
Stein reményét fejezte ki a jövőre nézve, és azt mondta: kellemes meglepetés volt, hogy a tálibok együttműködtek az AKDN-nel a kabuli Bala Hiszár fellegvár kérdésében.
„Szóval vannak dolgok, amelyek megtörténhetnek, de nem úgy lesz, mint régen – mondta. – A tálibok nagyon szelektívek lesznek azzal kapcsolatban, kiket engednek dolgozni (…) ha több ilyen példa lenne, az csodálatos lenne.”
Ami a szobrokat illeti, amelyek alig úszták meg a tálibok legutóbbi hatalomra kerülését, Stein szintén óvatosan optimista, mondván, hogy a hatóságok jól viselkednek.
Az Afganisztáni Nemzeti Múzeum kiállításáról szinte az összes buddhista és egyéb, iszlám előtti művészeti alkotást eltüntették – mondta. Tudomása szerint a múzeumot a tálibok őrzik, a kiállítási tárgyakat raktárba helyezték, bár nem tudja, milyen állapotban vannak.
„Ez tényleg a legjobb, amit remélhetünk, azaz hogy bár a kiállításról elvitték, de nem rongálják meg őket” – mondta Stein.
Elmondta, hogy a nagy többségükben pastu származású tálibok, úgy tűnik, törzsük egyik régi mondását követik: „A szégyen, amit nem látnak, nem szégyen.”
