Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megvan a győztes, de a második helyezett is kormányt alakítana Németországban


A Bild nyomtatott kiadásának egyik oldalán a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője és legfőbb kancellárjelöltje, Olaf Scholz, a 2021. szeptember 26 -án.
A Bild nyomtatott kiadásának egyik oldalán a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője és legfőbb kancellárjelöltje, Olaf Scholz, a 2021. szeptember 26 -án.

Szoros versenyben győztek a szociáldemokraták (SPD), a távozó Angela Merkel korábbi pártja fennállása óta nem produkált ilyen gyenge választási eredményt. Ugyanakkor mind az SPD, mind a CDU-CSU bejelentkezett a kormányalakításra.

A hétfő reggel közölt hivatalos előzetes eredmények szerint a szociáldemokrata SPD a szavazatok 25,7 százalékát kapta, így 206 képviselőjük lesz a minden korábbinál nagyobb, 735 fős Bundestagban. Az SPD eredménye 5,2 százalékpontod erősödés a legutóbbi, 2017-es választáson elért 20,5 százalékhoz képest. Valószínű tehát, hogy jelöltjük, Olaf Scholz lesz Németország következő kancellárja.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) jobbközép szövetségére a választók 24,1 százaléka voksolt. Ez fennálása óta a CDU-CSU leggyengébb választási teljesítménye. A CDU a szavazatok 18,9 százalékát gyűjtötte be és 151 képviselőt küldhet a parlamentbe, míg a Bajorországban működő CSU a voksok 5,2 százalékát kapta, ami 45 perlamenti mandátumot jelent.

  • SPD: 25,7%
  • CDU / CSU: 24,1%
  • Zöldek: 14,8%
  • FDP: 11,5%
  • AfD: 10,3%
  • Baloldal: 4,9%

A harmadik helyen futottak be a Zöldek, a voksok 14,8 százalékával a baloldali ökopárt 118 fős frakciót alakíthat.

A CDU/CSU-hoz közel álló FDP a szavazatok 11,5 százalékát szerezte meg, 92 képviselőt küldhet a törvényhozásba.

A jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) 10,3 százalékot ért el, ez 83 poarlamenti mandátumot jelent.

A balközép SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 4,9 százalékot ért el, vagyis nem teljesítette az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Teljesítette ugyanakkor a másik feltételt, nyert három – két berlini és egy lipcsei – egyéni körzetben, ezért ismét alakíthat képviselőcsoportot, 36 képviselőt küldhet a Bundestagba.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Armin Laschet kancellárjelölt és Angela Merkel német kancellár megérkezik a CDU székházába a választási éjszakán 2021. szeptember 26 -án Berlinben. (Fotó: John MACDOUGALL / AFP)
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Armin Laschet kancellárjelölt és Angela Merkel német kancellár megérkezik a CDU székházába a választási éjszakán 2021. szeptember 26 -án Berlinben. (Fotó: John MACDOUGALL / AFP)

Több jelentkező is van a kormányalakításra

A szoros eredményre hivatkozva a távozó Angela Merkel mögött álló CDU és szövetségese, a CSU is bejelentjezett a kormányalakítsra, ráadásul csakúgy, mint a választási győztes SPD, ők is a Zöldekkel és az FDP-vel terveznek koalícióra lépni.

A négy ciklus után a politikából visszavonuló Angela Merkel kormánya az új Bundestag október 26-ra tervezett megalakulásáig marad hivatalban. Utána is működik majd, egészen az új kabinet megalakulásáig, de már csak ügyvezető kormányként.

A 2017-es választás után rekordhosszú ideig, 172 napig tartott a kormányalakítás. Olaf Scholz SPD-s kancellárjelölt és Armin Laschet, a CDU/CSU kancellárjelöltje vasárnap este egyaránt azt mondta, hogy ennél jóval gyorsabban, legkésőbb karácsonyig kormányt akarnak alakítani.

Az MTI tudósítása alapján.

XS
SM
MD
LG