Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Meloni visszafogja a megosztó retorikát, de folytatja szélsőjobboldali programját


Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év végi sajtótájékoztatót tart Rómában, Olaszországban 2022. december 29-én
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év végi sajtótájékoztatót tart Rómában, Olaszországban 2022. december 29-én

Amikor Giorgia Meloni ringbe szállt, hogy a háború utáni korszak első szélsőjobboldali olasz kormányfője lehessen, kampányát a nemzeti szuverenitás, a „hagyományos családok” és a migránsoktól való félelem ideológiájában bőven megpácolt retorikába csomagolta.

Szeptemberi hivatalba lépése óta Meloni visszavett a bombasztikus szlogenekből. Pedig tavaly, szélsőjobboldali pártcsaládjának spanyolországi gyűlésén még ilyesmiket kiabált: „Igen a természetes családokra! Nem az LMBTQ-lobbira!”

Kormánya és pártja törvényhozói azonban továbbra is szélsőjobboldali politikát folytatnak, többek között megtagadják, hogy egyes azonos nemű szülők neve szerepeljen gyermekük születési anyakönyvében, kiterjesztik a béranyaságra vonatkozó korlátozásokat, és még az idegen szavakat is ki akarják tiltani a kormányzati dokumentumokból.

Kormányának buzgalma most a minisztériumok által támogatott politikákban és a részben általa egy évtizeddel ezelőtt alapított, neofasiszta gyökerekkel rendelkező politikai csoport, az Olasz Testvérek párt törvényhozói által szorgalmazott jogszabályokban jut kifejezésre.

Nem vesz tudomást kényes ideológiai témákról

Eközben Meloni nagyrészt az ideológiai csatározásokon kívül marad, ahogy a hónap elején is, amikor heves vita zajlott a neofasiszta militánsoknak az olasz történelem leghalálosabb terrortámadásában, a bolognai vasútállomáson 1980-ban elkövetett robbantásban játszott szerepéről.

Egy emléktábla őrzi az állomáson a 85 halott nevét, a „fasiszta terrorizmus” áldozatainak nevezve őket. Sergio Mattarella olasz elnök megemlékező beszédében megjegyezte, hogy a támadás neofasiszta gyökereit visszaigazolták a bírósági eljárások.

Az olasz baloldalt azonban feldühítette, hogy Meloni évfordulós nyilatkozatából kimaradt a merénylet mögött álló neofasiszta vonal említése. Ellenzéki vezetők rámutattak, hogy még törvényhozóként Meloni szorgalmazta, hogy kutassák fel a támadás kitervelőit, amit úgy értelmeztek, hogy látszólag meg akarta kérdőjelezni a bírósági ítéleteket.

Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt vezetője beszél a Duomo téren tartott gyűlésen a szeptember 25-i előrehozott választások előtt Milánóban 2022. szeptember 11-én
Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt vezetője beszél a Duomo téren tartott gyűlésen a szeptember 25-i előrehozott választások előtt Milánóban 2022. szeptember 11-én

Néhány nappal az évforduló után aztán a Meloni támogatásával megválasztott jobboldali kormányzó kommunikációs igazgatója újabb kétségeket ébresztett azzal kapcsolatban, hogy a merényletet az ügyben elítélt neofasiszta terroristák követték el.

Francesco Rocca, Lazio kormányzója újságíróknak elmondta, hogy Meloni „nem örült” a szélsőjobboldali szélsőségesek iránt már korábban is szimpátiát mutató kommunikációs tanácsadója revizionista megjegyzéseinek. Maga a miniszterelnök azonban kerülte a nyilvános kommentárt, a tanácsadó pedig megtartotta az állását.

A kampány során Meloni távolságot tartott Benito Mussolini diktatúrájától, kijelentve, hogy „az olasz jobboldal már évtizedek óta átadta a fasizmust a történelemnek”.

Ugyanakkor büszkén védi a párt egyik erőteljes jelképét – az olasz zászló nemzeti színeivel díszített láng szimbólumot. A láng a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalomban gyökerezik, amelyet a Mussolini-idők iránt nosztalgiázók alapítottak közvetlenül a második világháború után. Az Olasz Testvérek a saját emblémájába ágyazta a jelképet.

A robbantás évfordulóját övező felháborodás közepette a Corriere della Sera napilap címlapján megjelent egy karikatúra, amely egy riadt tekintetű Melonit ábrázol, aki retteg attól, hogy megégetheti a trikolórláng.

Teflon Giorgia

A való életben a miniszterelnök politikailag sérthetetlennek tűnik az ideológiai civakodásoktól. A közvélemény-kutatások szerint az Olasz Testvérek a legnépszerűbb párt a választásra jogosultak körében, a felmérések szerint közel harmincszázalékos támogatottsággal rendelkezik. Ez négy százalékponttal magasabb, mint az a szavazatarány, amit a 2022-es választásokon kapott.

A csatározásoktól való tartózkodás Meloni stratégiájának és stílusának része – mondta Nadia Urbinati, a Columbia Egyetem politikaelmélet-professzora.

Szemben jobboldali koalíciós partnerével, a Liga párt vezetőjével, Matteo Salvinivel – aki naponta ontja magáról a fotókat a közösségi médiában –, Meloni „nem tűnik fel mindenhol. Nem akarja, hogy populista aurája legyen – mondta Urbinati egy telefoninterjúban. – De az államot az ideológiája szerint akarja alakítani.”

Urbinati megjegyezte, hogy Meloni kormányának egyik első lépése a rave-partik és hasonló összejövetelek elleni fellépés volt, mert azokat „az általuk anarchiaként meghatározott” dologgal társítják.

Ideológiai testvérek: Meloni Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egy EU-csúcson 2023. június 29-én
Ideológiai testvérek: Meloni Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egy EU-csúcson 2023. június 29-én

Meloni kampányfogadalmára építve – miszerint megvédi az általa hagyományosnak nevezett családokat – kormánya csak a biológiai szülőt ismeri el szülőként az azonos nemű szülőkkel rendelkező családokban.

A belügyminisztérium helyi hivatalai utasították a városházákat, hogy ne vegyék automatikusan nyilvántartásba mindkét szülőt, ha azonos nemű párnak születik gyereke. Ezáltal a nem biológiai szülők partnerük írásos engedélye nélkül nem tudnak olyan rutin családi feladatokban részt venni, mint például elhozni a gyereket az iskolából, vagy elvinni orvoshoz.

Múlt hónapban a parlament alsóháza is jóváhagyta a béranyaságra vonatkozó korlátozások kiszélesítését. A törvényjavaslat lényegében olyan jogszabályt vezetett be újra, amelyet Meloni az előző törvényhozásban ellenzéki törvényhozóként sikertelenül javasolt.

A most a parlamentben szövegezett törvényjavaslat értelmében bűncselekménynek számítana, ha bármely olasz állampolgár – éljen azonos nemű vagy heteroszexuális kapcsolatban – béranyaságot vállalna külföldön. Ez évek óta csak Olaszországban számít bűncselekménynek, és eddig soha senkit nem vontak felelősségre.

Meloni lezárta az egyik támadási felületet azzal, hogy más jobboldali vezetőkkel szemben határozottan kiállt Ukrajna mellett. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közös sajtótájékoztatójuk után, 2023. május 13-án
Meloni lezárta az egyik támadási felületet azzal, hogy más jobboldali vezetőkkel szemben határozottan kiállt Ukrajna mellett. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közös sajtótájékoztatójuk után, 2023. május 13-án

Meloni egyik legfontosabb politikai terve az, hogy megemelje a világ egyik legalacsonyabbjának számító olasz születési rátát. Mezőgazdasági minisztere, Francesco Lollobrigida – aki egyben a sógora is – tavaly tavasszal politikai vitát váltott ki, amikor egy beszédében arra figyelmeztetett, hogy a migránsok „etnikailag behelyettesíthetik” az olaszokat.

„Az olaszoknak egyre kevesebb gyerekük születik; az érvelés szerint helyettesítenünk kell őket valaki mással” – mondta Lollobrigida, elutasítva minden olyan elképzelést, amelyek szerint bevándorlókkal lehetne növelni a népességet.

A kormány azt tervezi, hogy több millió eurót fordít európai uniós pénzből még több bölcsőde építésére, hogy enyhítse a dolgozó szülők terheit, de eddig nem sikerült tartani az ütemtervet.

Szintén a parlamentre vár egy olyan törvényjavaslat, amely megtiltaná az idegen szavak használatát a kormányzati dokumentumokban, és azt, hogy az állami egyetemeken kizárólag angol nyelvű kurzusokat indítsanak. Ha az „identitás védelmében” benyújtott törvényjavaslatot elfogadják, a törvénysértők akár százezer eurós bírsággal is szembesülhetnek.

Ez az elképzelés Mussolinit idézi, akinek első hatalmi lépései közé tartozott, hogy megtisztította az olasz nyelvet az idegen szavaktól (még az étlapokon is), és szigorú bírságot szabott ki a jogsértésért.

A javasolt tilalom bírálói gyorsan rámutattak, hogy a javaslat elfogadása eltörölné az Olasz Testvérek egyik szenátora által birtokolt cím egy részét. Adolfo Urso, aki Meloni kabinetjében szolgál, a vállalkozások és a made in Italy (így, angol szavakkal) minisztere.

Az AP tudósítása nyomán.
XS
SM
MD
LG