Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Menekülés Orenburgból: egy orosz védelmi mérnök útja Európába


Dmitrij Domoveckih azt mondja, hogy már több mint egy éve voltak kétségei a munkájával kapcsolatban, mivel fegyverek gyártásában vett részt

Három héttel azután, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát, orosz biztonsági ügynökök kopogtattak Dmitrij Domoveckih ajtaján. A férfi ekkor felfogta, hogy eljött az ideje elmenekülni az országból.

Így kezdődött az a többhetes Odüsszeia, amelynek során a 38 éves villamosmérnök a dél-oroszországi Orenburg városában lévő otthonából a hajnali sötétségben, mocsarakon és árkok mellmagasságig érő vizén át gázolva jutott el a fehérorosz határon keresztül Litvániába, a biztonságba.

„Úgy tűnik, soha nem változott még ilyen drasztikusan az emberek véleménye az országunkban” – mondta Domoveckih a Szabad Európa egyik orosz nyelvű műsorának adott június 6-i interjúban.

Domoveckih több mint nyolc éven át tervezőmérnökként dolgozott Orenburgban az Orion Tervezőirodánál, amely a VPK NPO Masinosztrojenyija védelmi nagyvállalat leányvállalata. Az üzem többek között cirkálórakétákat gyárt az orosz hadsereg számára.

Domoveckih egy Vilnius melletti menekülttáborból egy Zoom-hívásban elmondta, hogy több mint egy éve vannak kétségei a munkájával kapcsolatban, mivel fegyverek gyártásában vett részt.

Pszichológusnak tanult, és aktívan fontolgatta a munkahelyváltást, amikor Vlagyimir Putyin elnök február 24-én bejelentette, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát.

„Már a munkahelyemen voltam – mondta. – Kimentem a telefonomért, hogy kivegyem a biztonsági dobozból, hogy megnézzem a híreket, és láttam, hogy rakétatámadások voltak Harkiv ellen. Nem találtam szavakat. Odamentem a kollégáimhoz, és elmondtam az egyik társamnak, hogy valódi háború folyik.”

Megdöbbentette a kollégák közönye

Elmondása szerint a kollégái a közönyösség és néhány esetben az izgatottság keverékével reagáltak.

„Ez külön megdöbbentett. Gyerekeik vannak, közben meg precíziós rakétacsapásokról beszélnek” – mondta.

Dmitrij március 3-án beadta a felmondását. Feleségével, Vladával, aki klinikai pszichológus, azt fontolgatták, hogy Orenburgban maradjanak vagy Szentpétervárra költözzenek.

A régóta fennálló nemzetbiztonsági szabályok értelmében a védelmi gyárban végzett munkája miatt fennállt a lehetősége annak, hogy nem hagyhatja el Oroszországot; korábban már megtiltották neki, hogy külföldre utazzon, mivel korábban titkos anyagokkal dolgozott. Felmondása idején azonban a szabályok nem vonatkoztak rá – mondta.

Március 18-án, körülbelül két héttel azután, hogy hivatalosan is megszűnt a munkája, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat – az FSZB, Oroszország legfőbb belföldi hírszerző szerve – emberei házkutatási paranccsal érkeztek a lakására. A parancs valószínűsíthető indoka „államtitkok felfedése” volt.

Még otthon, Orenburgban
Még otthon, Orenburgban

A három-négy órán át tartó házkutatás során semmit sem foglaltak le, de a tisztek átnézték a telefonjait, a számítógépét és a fényképeit – mondta. Külföldi kapcsolatairól is kérdezték.

Három nappal később, március 21-én hívást kapott korábbi munkaadójától, amelyben behívták, hogy ismerkedjen meg az új korlátozásokkal, amelyek újabb öt évre megtiltották neki, hogy külföldre utazzon – mondta.

Nem ment el. Feleségével úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot.

„Apám 81 éves, de ő már korábban is mindent értett” – mondta.

„Amikor elmagyaráztam neki, már minden világos volt a számára. Ő és anyukám is elfogadta, csak értünk aggódtak.”

Menekülés Minszkbe

Feltételezve, hogy kockázatos lenne Moszkvából külföldre repülni, Domoveckih és felesége úgy döntött, hogy egyszerűbb Fehéroroszországon keresztül távozni, ahová az orosz állampolgárok vízummentesen léphetnek be.

A Moszkvába vezető 21 órás taxiút során talált egy kisbuszjáratot, amely az orosz fővárosból Minszkbe vitte őket, ahonnan aztán repülővel Tbiliszibe indulhattak – a georgiai fővárosban egyre több, hazájából elmenekült orosz emigráns él.

A minszki repülőtérre vezető nyolcórás út után a fehérorosz határellenőrzésen lepecsételték az útlevelüket, és felszálltak a Tbiliszibe tartó repülőgépre – de a gép meghibásodása miatt a járatot egy nappal elhalasztották.

Másnap ismét átmentek a határellenőrzésen; a férfit megállították, a feleségét nem. Domoveckih elmondta, hogy egy magas rangú határőr közölte vele, hogy elkobozzák az útlevelét, mert az orosz hatóságok érvénytelenítették.

Míg felesége visszatért Orenburgba, Domoveckih Minszkben maradt. Három hétig kutatta, hogyan juthat el a litván határra.

„Volt egy kis hátizsákom, amiben véletlenszerűen összerakott holmik voltak Orenburgból – mondta. – Volt rajtam egy viszonylag meleg télikabát, farmer, téli cipő és két pulóver; ez segített, mert éjszaka hideg volt. Vittem magammal csokoládét, vizet, a telefonomat és az iratok másolatát.”

Azon a környéken menekült át a belarusz–litván határszakaszon, ahol 2021-ben az utóbbi évek legnagyobb migránsválsága alakult ki. A képen Litvániában elfogott illegális határátlépők
Azon a környéken menekült át a belarusz–litván határszakaszon, ahol 2021-ben az utóbbi évek legnagyobb migránsválsága alakult ki. A képen Litvániában elfogott illegális határátlépők

„A telefon hasznos volt, amikor elértem a mocsarat, láttam, hogy jó irányba haladok-e – mondta. – De a napból is lehetett sejteni.”

Elmondta, hogy délután érkezett meg egy belarusz határfaluba, amelynek a nevét nem hozzuk nyilvánosságra, mert az megnehezítené mások számára a hasonló átkelést.

A falun kívüli erdőben lefeküdt, és éjszakáig rejtőzködött. Miután meghallotta egy rádió-adóvevő hangját – attól tartva, hogy a határőrök elfogják –, lassan elindult egy nyílt területen keresztül, hogy megkerüljön egy nagy mocsarat.

„Rendkívül lassan mentem, guggolva, fekve – mondta. – Másfél órába telt, hogy mindössze hatszáz métert megtegyek.”

Valamikor hajnali 3 óra körül visszasétált a belarusz faluba, és helyi lakosnak adta ki magát. Elmondása szerint ezután még hat kilométert gyalogolt, hogy elérje a litván határt.

„Ott drótkerítés helyett mocsaras helyeken egy meglehetősen mély és széles árkot ástak, amelyet vízzel töltöttek meg. Ez volt a vízi sorompó – mondta. – Nem volt szükség szögesdrót kerítésre.”

Elmondása szerint fogta a ruháit, átgázolt a mellmagasságú vízen, és átkelt Litvániába.

Televíziós klisék

Azt mondta, hogy a legközelebbi litván falu, Senove körülbelül tíz percre volt. Talált egy falubelit, aki beszélt oroszul, és kapcsolatba lépett a helyi határőrséggel.

„Összesen 16 órát töltöttem a határátkeléssel” – mondta.

Több napig menekülttáborban élt – ahol közel-keletiek és afgánok is voltak –, míg feldolgozták az adatait és kihallgatták, majd engedélyezték, hogy távozzon és munkát keressen, amíg elbírálják a menedékjogi kérelmét.

Domoveckih elmondta, hogy most alkalmi építőipari munkával tölti a napjait, főként bontással.

Felesége eközben elhagyta Oroszországot, és Georgiába ment. Azt tervezi, hogy Litvániában csatlakozik hozzá.

„A nagybátyám, aki Oroszországban élt, elmondta, hogy a balti országokban mennyire utálják az oroszokat – mesélte Domoveckih. – Mondtam neki, hogy bánnak itt valójában az oroszokkal: »Most már itt vagyok, és pontosabban el tudom mondani neked.« Nem volt igazi vita – mosolygott, és hétköznapi dolgokról folytattuk a beszélgetést. Csak szokása, hogy a televíziós kliséket úgy adja tovább, mintha azok a valóság részei, a világ valós képe lennének.”

Az orosz kormány „generációkon át traumatizálta az embereket. Az én korosztályom azokból nőtt ki, akiket a Szovjetunió traumatizált – mondta. – Mindenkiben él a vágy, hogy az erősekhez tartozzon, vagyis hogy azokhoz legyen közel, akik erősebbek, akik magabiztosabbak, agresszívabbak. Az ellenkező oldalra állni egy kérdésben valahogy népszerűtlen, kitaszítottnak számítasz, ha vitatkozol a hatalommal.”

Oroszország, mondta, „úgy tesz, mintha erős lenne. De valójában azt mutatja, hogy mennyire felelőtlenül vakmerő, hogy általában mindenre kész, készen áll arra, hogy könnyedén pusztítson, hogy teljesen, válogatás nélkül elpusztítson embereket egy másik országban, készen áll arra, hogy elpusztítsa a saját állampolgárait, készen áll arra, hogy a nukleáris bunkósbottal ijesztgessen.”

„Van valami, ami ezt vissza tudja fordítani? – kérdezte. – Nem hiszem. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan lehetséges, hogy az emberek gondolkodásmódja ilyen gyorsan, egy gombnyomásra megváltozzon, hogy mindenki meglássa a fényt.”

Szöveg: Mike Eckel a Szabad Európa orosz szerkesztőségének anyaga alapján.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG