A tagállamok minősített többséggel megegyeztek az új migrációs együttműködés alapjaiban, amelynek része, hogy menedékkérőket kell átvenni a nehéz helyzetben lévő tagállamoktól, vagy húszezer eurót kell fizetni személyenként a költségekre. Az egyeztetések nagyon bonyolultak voltak, de végül meggyőző többség alakult ki, amelyet a nagy tagállamok kivétel nélkül támogattak.
Nagy fogadkozásokkal kezdődött a belügyminiszterek csütörtöki tanácsülése Luxembourgban. Sok ország képviselője az Európai Bizottság illetékes biztosával együtt azon az állásponton volt, hogy most vagy soha: „Ha most nem döntünk, akkor sem oldódik meg magától a probléma, sőt a helyzet később rosszabb lesz, de marad rosszul szabályozott.”
Az uniós menekültügyi és migrációs paktumnak kilenc eleme van. Ebből két kulcsfontosságú jogszabály ügyében kerültek a tagállami álláspontok olyan közelségbe, ahol még sosem voltak. A két jogszabály a menekültügyi és a migrációkezelési rendszerről szóló rendelet. A menekültügyi eljárásokról szóló rendelet tartalmaz például részeket a szolidaritásról, a menedékkérők szétosztásáról, a megerősített határőrizetről és a visszaküldésről.
A téma olyan fontosnak számított, hogy nemcsak a 27 uniós tagállam, hanem meghívottként a schengeni övezet további három országa, Norvégia, Lichtenstein és Svájc belügyminisztere is a tárgyalóteremben ült. Az előrelépéshez azonban bizonyos értelemben visszalépésre is szükség volt. A tagállami diplomaták egyáltalán nem bíztak abban, hogy konszenzusos megállapodás születik, mert tisztában voltak a magyar és a lengyel ellenállással. Mivel azonban a rendeletek elfogadásához elegendő a többség, ez a két ország biztosan nem képes blokkoló kisebbséget alkotni, a legtöbben elengedték az ideálisnak hangzó egyhangúságot. Mint látni fogjuk, a két említett ország stratégiája is erre épült.
A pénz is beszélt
Egymilliárd euróval emelte a tétet kezdésként Ylva Johansson, aki bejelentette: átnézve az uniós büdzsét, legalább ekkora összeget tud az EU elkülöníteni a külső határokon kapacitásépítésre. A kedélyeket azonban először a lengyel, majd a magyar felszólaló hűtötte le. Bartosz Grodecki azt mondta, az asztalon lévő javaslatok semmilyen előrelépést nem mutatnak, szerinte „ez a mechanizmus nem visz előre, mert olyan kondicionalitást tartalmaz, amit szolidaritásként próbálnak eladni”. Azt mondta, a jogszabály azt jelenti számukra, hogy ha befogadnak egy migránst, az 25 ezer euróba kerül az államnak. „Ezt nem tudjuk megmagyarázni az embereknek, miközben van egymillió ukrán menekült is az országban.” Ezért azt javasolta, hogy vigyék az ügyet a kormányfők elé, „mert pénzről kell dönteni”. Ezen az állásponton volt Rétvári Bence államtitkár is, aki fontosnak nevezte a menekültügyi rendszer reformját. „Minden olyan lépést támogatunk, amely csökkenti az illegális migráció ösztönző hatásait, de semmilyen lépést nem támogatunk, amely ösztönzi az illegális migrációt, ami meghívólevet jelent Európába” – mondta. Beszélt arról is, hogy bár Magyarország nem számít frontországnak, eddig másfél milliárd eurót költött határvédelemre, csak tavaly 271 ezer illegális belépést akadályozott meg a magyar határvédelem. Csatlakozott lengyel kollégájához abban, hogy konszenzusra kell törekedni, ezért az uniós állam- és kormányfők tanácsa elé kell vinni az ügyet. Az érvelés mögött azt is látni kell, hogy míg a tanácsban többségi döntéshozatal van, addig a legmagasabb szinten már lehet vétózni.
A nap folyamán több változtatáson is keresztülment a szöveg. A magyar–lengyel álláspont nem változott, miközben számos állam – Bulgária, Lettország, Írország, Málta – tartózkodást jelzett, de fenntartásai voltak Görögországnak és Olaszországnak is. Ennek ellenére a többségi támogatás már adott volt, azonban az a politikai elhatározás érvényesült, hogy ha a frontországok, a Földközi-tenger térségében lévő államok nem támogatják a javaslatot, nélkülük nem lehet döntést hozni – ez újabb körös, zárt ajtós, kis csoportos tárgyalásokat eredményezett.
Ehhez kapcsolódóan: Újra leszavazzák-e a magyar kormányt a migrációs dossziéban?
A helyzetet nehezítette, hogy a kifogások nagyon sokrétűek voltak, attól függően, hogy az adott tagállamnak mik az érdekei, vagy például hol helyezkedik el a migrációs útvonalon. Megosztó téma volt a biztonságos harmadik országok meghatározása, vagyis azon országok körülírása, ahová vissza lehet küldeni azokat, akik nem kaphatnak menekültstátuszt. Ha a szabályok nagyon szigorúak, csak néhány ország marad, amely szóba jöhet. Ez például nem érdekük a hollandoknak vagy a franciáknak, akik sok bevándorlót akarnak visszaküldeni. Másrészről amiatt is aggódtak, nehogy olyan helyre küldjenek automatikusan vissza embereket, ahol bántódásuk eshet vagy megalázó körülmények közé kerülnek.
Németországnak például az is fontos szempont volt, hogy a határellenőrzésnél, ahol zárt helyen mindenkit átvilágítanak, ne tartsanak fogva kiskorúakat. A fordulópontot minden bizonnyal az jelentette, hogy Olaszország is csatlakozott a többséghez.
Kötelező önkéntesség
Az elnökség végül többkörös egyeztetés után szavazásra bocsátotta a kérdést. Két ellenszavazat volt: Magyarországé és Lengyelországé. Öten – Málta, Bulgária, Szlovákia, Csehország és Litvánia – tartózkodtak.
„Ezek az akták alkotják az uniós menekültügyi rendszer reformjának két fő pillérét, amelyek kulcsfontosságúak a felelősség és a szolidaritás közötti megfelelő egyensúlyhoz” – közölte a maratoni tanácsülés után a svéd elnökség nevében Maria Malmer Stenergard migrációs miniszter. Hozzátette: nem mindig bízott abban, hogy eljön ez a pillanat.
Ami a megállapodás talán legfontosabb részét illeti, a szolidaritási mechanizmus két lehetőséget biztosít egy tagállamnak a segítségnyújtásra, amikor egy másik tagállam migrációs nyomás alá kerül (ennek részleteit az Európai Bizottság dolgozza ki). Vagy bizonyos számú menedékkérőt kell átvenni, vagy – ha erre nem hajlandó az érintett ország – minden át nem vett kérelmező után húszezer eurót kell fizetni. Ez az összeg az érkezési országban lebonyolított értékelési eljárás költsége.
Ugyanakkor meghatároztak felső korlátot is. Az átvehető migránsok száma nem lehet több harmincezer főnél egy évben – az alku része volt a szám csökkentése az eredeti 35 ezerről.
Tudni kell – és Stenergard miniszter is ezzel érvelt –, hogy az adatok alapján a menedékkérők legfeljebb húsz százaléka jogosult valóban menedékjogra. Tavaly egyébként az EU-ban 962 ezer kérelmet adtak be, a csúcs 2015-ben volt 1,3 millióval – igaz, a tavalyi adat több mint háromszázezres emelkedés a 2021-es számokhoz képest. (Ezek nem tartalmazzák az ukrán menekülteket.)
Az is lényeges, hogy bár ez egy kötelező mechanizmus, de mégis önkéntes, mivel a jogszabályban nincs semmiféle jogkövetkezmény arra az esetre, ha valamely ország nem követné önkéntesen a szabályokat. Ekkor az Európai Bizottságnak kell közbelépnie mint a szerződések őrének, aki kötelezettségszegési eljárást indíthat a vétkes tagállammal szemben.
Ehhez kapcsolódóan: Másokkal szemben az ukránok kikerülhetik a német menekültügyi bürokrácia akadályait
Folytatás következik
A körülmények ellenére a mostani megállapodás igen nagy, mondhatni történelmi előrelépés. Ez azonban csak az út egy állomása, merthogy még az Európai Parlamenttel is meg kell egyezniük a tagállamoknak. Azok a tárgyalások sem ígérkeznek könnyűnek, tekintettel arra, hogy a tagállami és a parlamenti álláspontok között szintén elég nagy szakadék tátong, például azért, mert az EP ragaszkodik a menedékkérők kötelező áthelyezéséhez. A cél mindenesetre az, hogy még az EP-választásokat megelőzően véglegesítsék a jogszabályt, vagyis mindenképpen az előtt, hogy a magyar elnökség jövő év július 1-jén hivatalba lépne.
