Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Migration Aid: Nagyon magas szinten születhetett döntés arról, hogy nem kell a Madridi úti menekültszálló


2022. március 12. óta tizennégyezer menekült szállt meg a Madridi úti intézményben
2022. március 12. óta tizennégyezer menekült szállt meg a Madridi úti intézményben

Havi húszmillió forintból működik a Migration Aid Madridi úti menekültszállója, amely az ukrajnai háború kirobbanása óta, 15 hónapja segíti a Budapestre érkező menekülteket. Most a menekültszálló szorul segítségre, de senkitől sem kapott támogatást a folytatáshoz, ezért június 4-én bezár. A civil szervezet megfeszített munkával próbál elhelyezést találni a szálló mintegy hatvan-hetven jelenlegi lakója, zömében nők és gyermekek számára.

Frissítés - 2023. május 30. - Mégsem zár be a menekültszálló június 4-én
A Migration Aid közölte, hogy sikerült szerezniük forrást a szálló további működtetésére, amíg azonban nem írták alá az erről szóló szerződést, nem nyilvános, hogy ki, vagy kik a támogatók - mondta a Szabad Európának Végh Alexandra, a Migration Aid elnökségi tagja, a Madridi úti szálló egyik vezetője kedden.

„Minden lehetséges fórumon próbálkoztunk, a nemzetközi szervezeteknél és itthon a közigazgatásban is, hiába” – mondta a Szabad Európának a Migration Aid vezetője. Siewert András szerint valahol nagyon magas szinten születhetett döntés arról, hogy nem kell a fővárosba ez a menekültszálló. Ezt a vélekedést erősíti benne az is, hogy a szervezet győri szállója működhet tovább, az kapott támogatást.

Azok a civil szervezetek, amelyek ilyen nagy volumenű humanitárius munkát végeznek, rá vannak utalva az állami vagy a nagy nemzetközi menekültsegítő szervezetek támogatására. Magyarország nem volt felkészülve arra a menekültáradatra, amelyet az ukrajnai orosz invázió indított el tavaly február 24-én – emlékeztet a szakember.

A kormányhivatalok vették fel a kapcsolatot a menekültek befogadására alkalmas szállások működtetőivel, köztük a karitatív tevékenységet végző civil szervezetekkel. Született egy kormányrendelet arról, hogy az állam napi hétezer forint/fővel támogatja ezt a tevékenységet olyan menekültek esetében, akik magyarországi tartózkodást, elhelyezést kérnek. A rendszerbe bevont intézmények ebből biztosították a menekültek elhelyezését és napi háromszori étkeztetését.

A Madridi úti szálló eddig nem kapott ilyen támogatást. A Migration Aidnek 15 hónapig sikerült működtetnie a menekültszállót magánszemélyek, vállalkozások, egyházak és nonprofit szervezetek támogatásával. Most először kértek volna állami segítséget a további működtetéshez.

Siewert András azt mondja, az első hónapokban olyan sok élelmiszer-adományt kaptak, hogy étkeztetésre alig kellett költeniük. Most is vannak ilyen támogatóik, példaként egy pékséget említett, de ez a fajta segítség a töredékére csökkent a háború elhúzódásával, miközben elszálltak az energiaárak és megugrott az élelmiszer-infláció. Jelenleg a szervezet Madridi úti menekültszállója havi húszmillió forintból működik, ebben minden költségük benne van.

Siewert András azt mondja, nem csak ők jártak így, tudomása szerint sorra szűnnek meg a budapesti szállások a finanszírozás megoldatlansága miatt.

Ehhez kapcsolódóan: Az állam most tönkreteheti azokat, akik segítettek az Ukrajnából menekülőknek

A Migration Aid Győrben is működtet egy hetvenfős menekültszállót, amelyet eredendően azokkal az Ukrajnából érkező menekültekkel töltött fel, akik „beragadtak” a Madridi úti szállón. Hiszen, mint mondja, oda senki sem úgy jön, hogy ott akar maradni, tranzitállomásnak tekintik, az érkezők többsége egy-két nap elteltével utazik tovább. Vannak azonban, akiknek ez valamilyen okból mégsem sikerül, és ott ragadnak. Siewert András épp ezért érthetetlennek tartja, hogy miközben a győri intézmény működtetésére továbbra is kapnak pénzt, a Madridi úti szállás esetében nem számíthatnak támogatásra. Utóbbiban jelenleg mintegy hatvan-hetven ember él, főként nők és gyermekek, van, aki már egy éve.

Hiába írják tavaly ősz óta a kérvényeket, egyeztetnek nemzetközi szervezetekkel, sehonnan sem kaptak pozitív visszajelzést, noha Siewert András szerint mindenki tisztában van azzal, hogy a Madridi úti Budapesten az utolsó tranzitszálló az Ukrajnából menekülők számára.

Mint a szervezet közösségi oldalán olvasható, 15 hónapon keresztül tudták működtetni Magyarország legnagyobb forgalmú menekültszállóját: „2022. március 12. óta tizennégyezer menekült szállt meg a Madridin, akik közel negyvenezer vendégéjszakát töltöttek el nálunk. Több mint kétezer önkéntes fordult meg a szállón, hogy segítsen az üzemeltetésében.”

Siewert András megerősítette, hogy a Madridi úti szálló bezárása nem érinti a Migration Aid további projektjeit, így

• az ukrajnai menekültek hosszú távú elhelyezését biztosító győri szállást;

• a Learning Without Borders (LWB) projektet, amely ukrán gyermekeknek biztosít korrepetálást és nyári táborokat;

• az SOS-Ukrajnát, a Migration Aid információszolgáltató projektjét;

• továbbá a most induló vidéki Alapkaland (alpakaland.hu) projektet, amely egy állatasszisztált terápiás tér és szociális farm.

A szervezet vezetője ugyanakkor hangsúlyozta: noha ezek a projektek a következő két-három hónapra még megfelelő finanszírozási háttérrel rendelkeznek, továbbra is jól jön minden támogatás.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG