Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Miskolci mikrofon-ügy: jogellenes adatkezelés történhetett Péterfalvi szerint


Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke
Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke

Bűncselekmény gyanúja csak akkor merülhet fel a NAIH szerint, ha az önkormányzat bizonyítani tudja: személyes adatokat is felvettek a fideszes városvezetés által titokban felszerelt mikrofonok.

Ahogy arról a Szabad Európa korábban beszámolt, a miskolci városháza közgyűlési termében egy bejárás során találtak rá arra a két mikrofonra és egy kamerára, amely a hivatalos közvetítőrendszertől függetlenül működött. Az is kiderült, hogy azokat Kriza Ákos, Miskolc előző, fideszes polgármesterének kérésére szerelték fel. A megtalált készülékek jó minőségűek voltak, és négy éven át akár zárt üléseket és magánbeszélgetéseket is rögzíthettek velük.

Péterfalvi: Nem történt adatvédelmi incidens

Miskolc jegyzője bejelentést is tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalánál (NAIH) a berendezések miatt. A Szabad Európa megkérdezte a szervezet elnökét, hogy a vizsgálat során mire jutott a Hivatal. Péterfalvi Attila válaszában azt írta, hogy az általa megismert adatok alapján Miskolcon adatvédelmi incidens nem történt.

„Amennyiben az Önkormányzat belső vizsgálata azzal az eredménnyel zárulna, hogy sor került személyes adatok kezelésére a bejelentésben szereplő eszközök segítségével, az eset körülményeinek figyelembe vételével, akkor sem tekinthető úgy, hogy sor került az adatbiztonság sérülésére, illetve a személyes adatokhoz való jogosulatlan hozzáférését nem a biztonság sérülése eredményezte, hanem az adatkezelő általi jogellenes adatkezelés merülne fel”, írta Péterfalvi a Szabad Európának küldött válaszában.

TASZ: Jogellenes adatkezelés történhetett

Remport Ádám, a TASZ magánszféra projektjének jogi munkatársa szerint a NAIH helyesen értékelte a helyzetet, mert nem adatvédelmi incidens, hanem jogellenes adatkezelés történhetett Miskolcon. Ez utóbbi komolyabb jogsértést jelent.

A különbség a kettő között, hogy adatvédelmi incidens akkor történik, ha az adatkezelés jogszerű, de valamilyen rossz technikai megoldás miatt a személyes adatok például illetékteleneknek hozzáférhetővé válnak, megsemmisülnek. Tipikusan ilyen, amikor egy amúgy jogszerűen összeállított adatbázist olyan formában kezelnek, amihez bárki könnyen hozzáférhet. Ilyenkor nem az adatkezelés jogszerűségével – céljával, jogalapjával – van probléma, hanem azzal, hogy az nem biztonságos módon történik”, mondta az adatvédelmi szakértő a Szabad Európának. Remport Ádám szerint Miskolcon súlyosabb dolog történt. „Ha beigazolódik, amit az önkormányzat állít, akkor az egész adatkezelés nyilvánvalóan teljes mértékben jogellenes, tehát incidensről sem lehet szó”. Ez utóbbi akár bűncselekmény is lehet az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) alapján.

Kérdés, hogy személyes adatokat rögzítettek-e

Arra, hogy jogellenes adatkezelés történhetett, Péterfalvi Attila is utal a levelében, de a válaszból úgy tűnik, hogy szerinte csak akkor merülne fel a bűncselekmény gyanúja, ha az önkormányzat bizonyítani tudná, hogy személyes adatokat is rögzítettek az eszközök.

Péterfalvi ugyanis azt írja, hogy „az incidensbejelentés a Hatóság részéről további intézkedést nem igényel.” Az Infotörvény szerint azonban, ha a NAIH bűncselekmény gyanúját észleli valamely eljárása során, nincs mérlegelési lehetősége: büntetőeljárást kell kezdeményeznie.

A Btk. szerint titkos adatgyűjtésnek minősül „személyes adat, magántitok, gazdasági titok vagy üzleti titok jogosulatlan megismerése céljából” történő titkos lehallgatása. „Nyilvános vagy a közönség részére nyitva álló helyen” ugyan nem bűncselekmény a lehallgatás, de az ülésteremben zárt üléseket és frakcióüléseket is tartottak.

Polgármesteri Hivatal: nem kaptak hivatalos értesítést

Petruskó Norbert, a Polgármesteri Hivatal szóvivője azt mondta a Szabad Európának, hogy ők még nem kaptak hivatalos értesítést a NAIH-tól a beadványukra, de az önkormányzat megteszi a szükséges lépéseket, ha kell, feljelentést is tesz.

A megfigyelő eszközök felfedezése után indított vizsgálat hamar feltárta, hogy azokat 2016 augusztusában vásárolták közpénzből. A vásárlás Kriza Ákos akkori fideszes polgármester kérésére, Alakszai Zoltán akkori Fidesz-frakcióvezető engedélyével történt. A beszerzés 3,7 millió forintba került, ám a mikrofonokról nem szóltak a képviselő-testületnek. Azt, hogy az eszközöket az előző városvezetés szereltette be, nem is tagadja a Fidesz.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG