Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Moldovában eltiltották a választásoktól a feloszlatott oroszbarát párt képviselőit


A Sor párt választási plakátja a gagauziai választásokon 2023 májusában
A Sor párt választási plakátja a gagauziai választásokon 2023 májusában

A moldovai parlament július 31-én elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy a következő öt évben elinduljanak a választásokon az alkotmánybíróság által betiltott, Oroszország támogatását élvező párt vezetői.

A bíróság múlt hónapban alkotmányellenesnek nyilvánította és feloszlatta a Sor pártot. Moldova igyekszik csökkenteni Oroszország befolyását, amelyet Moszkva a Szovjetunió bukása óta jelentősen próbál növelni a volt szovjet köztársaságban.

Július 31-én a kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártjának (PAS) 54 képviselője a második és egyben utolsó olvasatban is megszavazta azt a törvényt, amely öt évre megtiltja a Sor párt vezetőinek indulását a választásokon. A július 14-én elfogadott első olvasatban még csak három év eltiltásról volt szó.

„Ez fontos lépés ahhoz, hogy eltávolítsuk ezt a korrupt és bűnöző daganatot a moldovai politikából” – mondta Igor Grosu, a PAS elnöke a szavazás után.

A 27 tagú, oroszbarát, ellenzéki Kommunisták és Szocialisták Blokkja a szavazás előtt kivonult a plenáris ülésről, a Sor hat korábbi képviselője pedig pártja betiltása óta bojkottálja a parlamentet.

A tilalom a párt végrehajtó vezetésére vonatkozik, valamint azokra, akik jogosultak indulni a parlamenti választásokon.

Az intézkedéssel a szökésben lévő pártvezér, Ilan Sor bejelentésére reagáltak, aki azt mondta, hogy új politikai csoportot alapított, miután az alkotmánybíróság törvényen kívül helyezte a Sor pártot, és közölte, hogy elindul a következő, 2025-ös választáson.

Sor, az egymilliárd dolláros banki csalásba és más tiltott cselekményekbe keveredő moldovai oligarcha hónapokig tartó kormányellenes tüntetéseket szervezett Maia Sandu Nyugat-barát elnök és a februárban kinevezett új reformer kormány megbuktatására.

Sor a hírek szerint jelenleg Izraelben él.

XS
SM
MD
LG