Kijevben és a Nyugaton is félelmet keltett az ukrán határ közelében történt csapatösszevonás, mert felerősítette az aggodalmakat, hogy Moszkva esetleg megszállja szomszédját. Mindez újabb mélypont a NATO és Oroszország feszült viszonyában, de nem volt ez mindig így.
Moszkva és a NATO kapcsolata egykor annyira közeli volt, hogy Vlagyimir Putyin elnök még azt is kilátásba helyezte, hogy országa csatlakozik a katonai szövetséghez. Az alábbiakban áttekintjük, hogyan fejlődött és fejlődött vissza a NATO–orosz-viszony.
A hidegháború és a kommunizmus összeomlása
A hidegháború alatt a Szovjetunió és a Varsói Szerződés közép- és kelet-közép-európai tagállamai évtizedeken át farkasszemet néztek a NATO-val.
Ez a szembenállás a nyolcvanas évek végére enyhülni kezdett. Feltűnt egy új szovjet vezető, Mihail Gorbacsov, aki a Szovjetunió megreformálására törekedett és demokratikus reformokat ösztönzött a keleti blokk országaiban.
Gorbacsov nem próbálta megakadályozni a kommunista rendszerek összeomlását a szövetséges államokban, és a berlini fal 1989-es leomlása után gyorsan beleegyezett Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítésébe.
A német újraegyesítésről folytatott tárgyalások során nyugati ígéreteket kapott arra, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni, de ezeket a szóbeli ígéreteket soha nem dokumentálta.
A Szovjetunió 1991-es összeomlását követő politikai és gazdasági válságokkal elfoglalt Borisz Jelcin orosz elnök kevés figyelmet fordított arra, amikor Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz.
Ugyanebben az évben a NATO bombázni kezdte Szerbiát, Oroszország szövetségesét. Ez volt az első nagyobb törésvonal Moszkva és a nyugati szövetség között a Szovjetunió összeomlása óta.
Putyin rövid ideig tartó enyhüléssel jelent meg a porondon
Miután 2000-ben Vlagyimir Putyin lépett a leköszönő Jelcin helyére, gyorsan cselekedett a Nyugattal való kapcsolatok erősítése érdekében, sőt még a NATO-csatlakozás lehetőségét is tesztelte.
Lord Robertson, a NATO 1999–2004 közötti főtitkára nemrégiben felidézte, hogy Putyin megkérdezte tőle, mikor hívja meg a szövetség Oroszországot, és hogy megsértődött, amikor Robertson azt válaszolta, hogy Moszkvának ugyanúgy kérvényeznie kell a tagságot, mint bármely más jelöltnek.
Putyin később azt mondta, hogy a NATO azért nem volt hajlandó felkarolni Oroszországot, mert a Nyugat féltette az erejét és a függetlenségét.
Miközben Putyin a NATO-tagság lehetőségét vizsgálta, arra is törekedett, hogy szorosabb politikai és biztonsági kapcsolatokat alakítson ki Washingtonnal és szövetségeseivel.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után Putyin volt az első külföldi vezető, aki felhívta George W. Bush akkori amerikai elnököt, és segítséget ajánlott. Gyorsan üdvözölte azt is, hogy az Egyesült Államok katonai bázisokat hozott létre a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokban az afganisztáni háborúra készülve. Egy másik jószolgálati gesztusként Putyin bezárta Moszkvának a szovjet időkből származó kubai és vietnámi támaszpontjait.
Bár Moszkva soha nem pályázta meg a NATO-tagságot, Oroszország és a szövetség 2002-ben megállapodott abban, hogy létrehoznak egy tanácsot politikáik összehangolására, valamint a terrorizmus elleni küzdelemben és más kérdésekben való együttműködésre.
Újra beköszönt a fagy
Az orosz–NATO-kapcsolatok 2002-ben kezdtek romlani, miután Washington kilépett a hidegháború idején kötött, a ballisztikus rakéták elleni védekezést tiltó szerződésből, amelyet Moszkva a nukleáris elrettentő erejét fenyegető potenciális veszélyforrásnak tartott.
Az Egyesült Államok 2003-as iraki háborúja is erős orosz bírálatokat váltott ki, és tovább növelte a feszültséget. Oroszország még jobban megharagudott, amikor 2004-ben Bulgária, Románia, Szlovákia, Szlovénia és a volt szovjet köztársaságok – Észtország, Lettország és Litvánia – csatlakozott a NATO-hoz.
2004-ben tovább fokozódott a Nyugat és Oroszország közötti feszültség az ukrajnai narancsos forradalom tüntetései miatt, amelyek nyomán – csalás vádjával – érvénytelenítették egy Kreml által támogatott elnökjelölt választási győzelmét. A Kreml ezeket a tiltakozásokat és egy népszerűtlen georgiai vezető leváltását a saját érdekszférájába történő nyugati beavatkozásnak tekintette.
A 2007-es müncheni biztonsági fórumon Putyin beszédet mondott, amelyben élesen bírálta az Egyesült Államok nemzetközi lépéseit, mondván, hogy Washington „minden tekintetben túllépte országa határait”. Emellett „súlyos provokációnak” nevezte a NATO keleti terjeszkedését.
Az orosz–georgiai háború
Oroszország határozottan sérelmezte, amikor a NATO 2008 áprilisában a romániai Bukarestben tartott csúcstalálkozón tagságot ígért Ukrajnának és Georgiának – ezeket a lehetőségeket a létfontosságú biztonsági érdekeire mért csapásnak tekintette.
Négy hónappal később Oroszország szétverte Georgiát egy ötnapos háborúban, amely akkor tört ki, amikor a dél-kaukázusi ország erőszakkal próbálta visszaszerezni az ellenőrzést a Moszkva által támogatott szeparatista Dél-Oszétia tartomány felett.
Oroszország gyorsan elismerte Dél-Oszétia és egy másik lázadó georgiai tartomány, Abházia függetlenségét és megerősítette ottani katonai pozícióit.
Az ukrajnai konfliktus: lépések és ellenlépések
2014-ben az országban kirobbant tömeges tüntetések elüldözték a hatalomból a Kreml-barátnak beállított ukrán elnököt, Viktor Janukovicsot. A szikra az volt, hogy Janukovics úgy döntött, elveti az Európai Unióval kötött megállapodást, inkább Moszkvával épít ki szorosabb kapcsolatot.
Oroszország válaszul annektálta az ukrán fennhatóság alatt álló Krím félszigetet és támogatta a kelet-ukrajnai Donbász iparvidék orosz ajkú szeparatista lázadóit. Az immár nyolcadik éve tartó konfliktusnak több mint 14 000 halálos áldozata van, a politikai rendezésre irányuló erőfeszítések kudarcot vallottak. Moszkva tagad minden érintettséget, és azt állítja, hogy a harcokban részt vevő oroszok a szeparatistákhoz csatlakozó önkéntesek.
Az Egyesült Államok és szövetségesei szankciókkal sújtották Moszkvát, a NATO pedig leállított vele minden gyakorlati együttműködést és megerősítette Oroszország közelében állomásozó erőit. A Kreml ezt biztonsági fenyegetésnek ítélte.
Októberben Oroszország felfüggesztette NATO-képviseletét és elrendelte a szövetség moszkvai irodájának bezárását, miután a NATO visszavonta nyolc orosz tisztviselő akkreditációját, mert állítólag kapcsolatban álltak az orosz hírszerzéssel.
A feszültség a múlt hónapban az ukrán határ közelében zajlott orosz csapatösszevonás közepette nőtt meg. Putyin tagadta, hogy le akarná rohanni Ukrajnát, viszont nyugati ígéretet kért arra, hogy a NATO nem veszi fel tagjai sorába Ukrajnát, és nem telepíti oda erőit – ez Vlagyimir Putyin szavai szerint azt jelentené, hogy átlépték a végső határt.
Joe Biden amerikai elnök a múlt héten egy videohívásban „súlyos következményekre” figyelmeztette Putyint, ha Oroszország betörne Ukrajnába, de ígéretet tett arra, hogy konzultációt rendez az orosz aggodalmak kezelésére.
A NATO és Oroszország következő lépései
A NATO hitelessége a közös védelmi garancián, az 5. cikkelyen alapul, amely szerint az egyik tag elleni támadás az összes tag elleni támadásnak minősül. A szövetség emellett elkötelezte magát, hogy minden olyan európai országnak felajánlja a tagságot, amely képes hozzájárulni Európa és Észak-Amerika biztonságához.
Viszont mind Ukrajna, mind Georgia területén megoldatlan konfliktusok folynak, és ha most felvennék őket, mind a harminc tagországot arra köteleznék, hogy katonailag is a védelmükre keljenek.
Oroszország azt akarja, hogy a Nyugat vállaljon jogi kötelezettséget, hogy nem telepít csapatokat és fegyvereket Ukrajnába. Az orosz külügyminisztérium a múlt héten követelte, hogy a NATO vonja vissza 2008-as ígéretét, miszerint Ukrajnát és Georgiát felveszi a tagjai közé.
Az Egyesült Államok és más NATO-szövetségesek elutasították Oroszország követelését. „A NATO és Ukrajna kapcsolatáról a harminc NATO-szövetséges és Ukrajna fog dönteni, senki más” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár múlt héten.
Putyin a NATO érvelését azzal hárította el, hogy Ukrajna ugyan szabadon dönthet biztonsági intézkedéseiről, de azok nem fenyegethetik Oroszországot.
„Természetesen minden országnak joga van megválasztania biztonsága szavatolásának legelfogadhatóbb módját, de ezt úgy kell tennie, hogy az ne sértse más országok, jelen esetben Oroszország érdekeit és ne ássa alá a biztonságot” – mondta Putyin.
„A biztonságnak globálisnak kell lennie és mindenkire egyformán ki kell terjednie.”
