Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Moszkva nyélbe ütné a hírhedt orosz fegyverkereskedőt is érintő fogolycserét Washingtonnal


Viktor But, Paul Whelan és Brittney Griner
Viktor But, Paul Whelan és Brittney Griner

Az orosz külügyminiszter-helyettes reményét fejezte ki, hogy hamarosan megállapodás születhet az Egyesült Államokkal a fogolycseréről, amelynek keretében hazatérhetne a halál kufáraként is emlegetett fegyverkereskedő.

„Abban bízom, hogy ez a lehetőség nemcsak fennmarad, hanem erősödik is, és eljön a pillanat, amikor konkrét megállapodásra jutunk” – közölte Szergej Rjabkov az Interfax orosz hírügynökségnek adott interjúban.

„Az amerikaiak bizonyos fajta külső aktivitást mutatnak, professzionálisan dolgozunk egy kifejezetten ebből a célból létrehozott csatornán keresztül” – emelte ki.

Majd hozzátette: „Viktor But azok között van, akikről tárgyalunk, és pozitív eredményre számítunk.”

Ehhez kapcsolódóan: Kicsoda a halál kufáraként emlegetett orosz fegyverkereskedő?

Szakértők szerint ez a mostani optimista nyilatkozat ellentmond Moszkva korábbi figyelmeztetéseinek, amelyekkel óva intették Washingtont a nyilvánosságon keresztüli üzengetéstől a fogolycsere kapcsán.

Oroszország nemrég jelezte, hogy kész magas szintű tárgyalásokra az Egyesült Államokkal, a két elnök közötti csúcstalálkozó lehetősége azonban a Kreml szerint egyelőre nincs a lehetőségek között.

Szergej Rjabkov hangsúlyozta, hogy amennyiben a szándék kölcsönös, Moszkva nyitott az egyeztetésre a stratégiai stabilitás ügyében, az atomháború kockázatának csillapítása érdekében.

Szerinte ugyanakkor „nincs miről beszélni” az amerikaiakkal az ukrajnai helyzetet illetően. „Egyszerűen nem lehetséges párbeszéd vagy tárgyalás, tekintettel a felek radiálisan eltérő álláspontjára” – szögezte le.

Ehhez kapcsolódóan: Kikről szólhat a potenciális amerikai–orosz fogolycsere?

Egy esetleges fogolycserének része lehet az Oroszországban 0,7 gramm hasisolaj birtoklásáért kilenc év börtönre ítélt Brittney Griner amerikai kosárlabdázó, valamint a kémkedés vádjában bűnösnek talált és tizenhat év szabadságvesztéssel sújtott Paul Whelan egykori tengerészgyalogos is.

Korábbi hírek szerint az Egyesült Államok kettőjükért cserébe átadná a 25 év börtönbüntetésre ítélt orosz fegyverkereskedőt, Viktor Butot, a Kreml azonban erre az ajánlatra állítólag úgy reagált, hogy az alkunak legyen része a gyilkosság miatt elítélt és Németországban bebörtönzött Vagyim Kraszikov is.

Viktor But, a világ leghírhedtebb fegyverkereskedője két évtizeden keresztül szállított fegyvereket latorállamoknak, afrikai haduraknak és latin-amerikai gerilláknak. A most 55 éves férfi 2008-as letartóztatását megelőzően a világ egyik legkeresettebb bűnözője volt, róla mintázták a 2005-ben bemutatott, Fegyvernepper című film Nicolas Cage által játszott főszereplőjét

Brittney Griner kétszer nyert olimpiai aranyat az amerikai kosárlabda-válogatott tagjaként. A moszkvai Seremetyjevói repülőtéren fogták el február közepén, miután az elektromos cigarettájához használt folyadékban hasisolajat találtak. Azt állítja, krónikus fájdalmai csillapítására írtak fel neki hazájában orvosi kannabiszt, és az utazás előtti kapkodásban figyelmetlenségből tette a csomagjába az utántöltő üvegcsét.

Az Egyesült Államok szerint letartóztatása jogtalan volt és politikai okokat szolgált. Az orosz álláspont szerint a sportoló megsértette a törvényt, ezért bíróság elé kellett állnia.

A legutóbbi fogolycserére a két ország között áprilisban került sor, akkor Trevor Reed egykori amerikai tengerészgyalogos és Konsztantyin Jarosenko orosz pilóta utazhatott haza.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG