Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Moszkva szerint az ukrajnai kikötők megnyitásához felül kell vizsgálni a szankciókat


Gazda traktoron Vinnicja mellett, Ukrajnában 2022. május 2-án
Gazda traktoron Vinnicja mellett, Ukrajnában 2022. május 2-án

Moszkva csütörtökön közölte, hogy felül kell vizsgálni az Oroszországgal szembeni szankciókat, ha érvényt akarnak szerezni az ENSZ felhívásának Ukrajna fekete-tengeri kikötőinek megnyitására a gabonaexport előtt – jelentette az Interfax hírügynökség.

Ukrajna, a világ egyik legnagyobb gabonatermelője korábban tengeri kikötőin keresztül vitte ki árui nagy részét, de amióta Oroszország csapatokat küldött az országba, kénytelen volt vonaton vagy kis dunai kikötőin keresztül exportálni.

David Beasley, az ENSZ élelmezésügyi vezetője szerdán kéréssel fordult Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz. Azt mondta: „Ha egyáltalán van szíve, kérem, nyissa meg ezeket a kikötőket.”

Beasley világélelmezési programja mintegy 125 millió embert etet, és a gabona ötven százalékát Ukrajnából vásárolja.

Az Interfax Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettest idézte, aki azt mondta: „Nemcsak az Orosz Föderációhoz kell fordulniuk, hanem alaposan meg kell vizsgálniuk a jelenlegi élelmiszerválságot kiváltó okok összességét. Ezek elsősorban az élelmiszerek, beleértve a búza, a műtrágyák és más áruk normális, szabad kereskedelmét zavaró szankciók, amelyeket az Egyesült Államok és az EU kényszerített ki Oroszország ellen.”

Oroszország csaknem három hónapja meghozott döntése csapatai Ukrajnába küldéséről megakadályozta, hogy Ukrajna használja fő kikötőit a Fekete- és az Azovi-tengeren, és ezzel több mint a felével csökkentette gabonaexportját ebben a hónapban az egy évvel ezelőttihez képest.

Oroszország és Ukrajna együttesen a világ búzaellátásának közel egyharmadát adja. Ukrajna a kukorica, az árpa, a napraforgóolaj és a repceolaj jelentős exportőre is, míg Oroszország és Belarusz – amely támogatta Moszkvát az ukrajnai beavatkozásban, és szintén szankciók hatálya alatt áll – a világ hamuzsír növénytápanyag-exportjának több mint negyven százalékát adja.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG