Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ismét húszezer új fertőzött, a tesztek háromnegyede pozitív


Páciens a fővárosi Szent János Kórházban 2021. május 6-án.
Páciens a fővárosi Szent János Kórházban 2021. május 6-án.

Ismét nőtt a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma, elhunyt újabb 77 közvetlen áldozat, az oltási program közben alig araszol. Magyar kutatók vizsgálták, hogy miért volt olyan gyilkos a második hullám az országban, az eredményeket viszont az egyik szerző egy darabig még úgy tűnik, hogy titkolná.

A járvány 77 újabb halálos áldozatát jelentette az állami tájékoztatás szerdán. A közvetlen áldozatok száma így 41.548 főre emelkedett Magyarországon, ami hozzávetőleg Dunaújváros teljes népességével megegyező szám.

Növekedett a kórházban ápolt, súlyosabb esetek száma is, jelenleg 4341 koronavírusos beteget ápolnak kórházi fertőző osztályokon. Közülük 163-an vannak lélegeztetőgépen.

Csaknem húszezer új fertőzöttet is regisztráltak. Ez az elvégzett tesztek száma alapján azt jelenti, hogy a négyből három hivatalos teszteredmény pozitív volt az országban. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint pedig a szennyvizekben tovább emelkedett a vírus örökítőanyagának koncentrációja szerte az országban.

Az oltási program eközben szinte leállt, már ami az új emberek elérését illeti. Előző nap az ötévesnél idősebb gyerekekkel együtt nagyjából ezer ember első oltását sikerült megszervezni. Így 6 millió 365 ezer ember kapott legalább egy oltást az országban.

További járványinformációkért keresse fel folyamatosan frissülő, kapcsolódó oldalunkat.

Miért volt olyan gyilkos a második hullám Magyarországon?

Magyar vírusgenetikai kutatásban vizsgálták többek, hogy mi tette a második hullámot annyira pusztítóvá az elsőhöz képest Magyarországon, írta a Magyar Hang. A 2020 szeptemberétől nagyjából 2021 februárjáig tartó hullámban ugyanis az állami nyilvántartás szerint is több mint 11 ezer közvetlen áldozata a volt a vírusnak.

Az ELTE, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem kutatói viszont

semmi bizonyítékot nem találták arra, hogy a második hullámban domináns vírustörzs fertőzőképesebb lett volna, mint a többi korábbi változat.

Ez viszont arra is utalna, hogy akkor a védekezési intézkedések különböztek leginkább az első és a második hullám között, az áldozatok kiugró száma talán ennek köszönhető. A lap információi szerint viszont a kormány számára kellemetlen hírt várhatóan csak a választások után ismerhetik meg a választók a Virus Evolution szaklapból.

Ugyanis bár a lektorálás előtt cikket a szokásoknak megfelelően a kutatók elküldték a nyilvános biorXiv preprint szerverre is, de az utolsó (döntési helyzetben lévő) szerző utasítására kizárólag onnan visszavonták a beküldést, miután kiderült, hogy szemlézni fogja a lap az eredményeket.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG