Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

44 fertőzött halt meg előző nap, Szlávik János szerint valamit tenni kell


Oltás egy székesfehérvári rendelőben 2021. március 17-én
Oltás egy székesfehérvári rendelőben 2021. március 17-én

Tovább emelkedett a kórházra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma, miközben előző nap elhunyt újabb 44 áldozat. Szlávik János szerint valamit tenni kellene, a kormány még nem lépett, hiába kérte már az MTA is.

Újabb 44 beteg halálát hozták összefüggésbe a járvánnyal az állami tájékoztatás szerint, a közvetlen áldozatok száma így 30 611 főre emelkedett. 1701 új fertőzöttet is regisztrált az állami egészségügy.

1685 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. Közülük 197 beteg állapota annyira súlyos, hogy lélegeztetőgépre kerültek. Mindkét érték hónapok óta emelkedik.

Nem tud felgyorsulni az oltási program, előző nap ismét 2,5 ezernél kevesebb első oltás beadását sikerült megszervezni. Így összesen 5 millió 941 ezer ember kapott eddig legalább egy oltást Magyarországon. Ez messze az uniós átlag alatti teljesítmény.

Szlávik: Valamit tenni kell

"Egészen biztos, hogy valamit tenni kell"

– mondta el Szlávik János a közmédiának arra a kérdésre, hogy szükségesek lennének-e újabb korlátozások. Majd korrigálta magát azzal, hogy új szigorításokra akkor lesz szükség, ha tovább súlyosbodik a járvány. Előtte ugyanakkor arról beszélt, hogy november decemberig várhatóan tovább súlyosbodik a helyzet.

A kormány eddig elzárkózott maszkviselés vagy fizikai távolságtartás újbóli elrendelésétől, noha ezeket a szakemberek hatékonynak tartják. Orbán Viktor szerint viszont a maszkviselés hamis biztonságérzetet ad, miközben a biztonságot az oltás jelenti.

A főváros vezetése ugyanakkor szigorítást rendelhet el, ma ülésezik a fővárosi operatív törzs.

Közben egyre magasabb a víruskoncentráció a szennyvízben

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint a 42. héten a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja az előző hetek lassú ütemű növekedéséhez képest erőteljes emelkedést mutatott

  • Budapesten,
  • Pécsen,
  • Salgótarjánban,
  • Szegeden,
  • Székesfehérváron,
  • Tatabányán,
  • a Budapest-környéki agglomerációban.

Csökkenés egyedül Miskolcon volt tapasztalható.

A Magyar Tudományos Akadémia szerint ezrek életét menthetné meg, ha időben bevezetik a maszkviselést. A Szabad Európa is hasonló eredményre jutott korábban egy nyilvános modellt felhasználva. Magyarországon egyébként titkolja a kormány a járvány-előrejelző modelljeit.

A főváros bevezetné a kötelező maszkviselést többek közt a tömegközlekedésen, de a kormány egy rendelettel elvette tőlük ezt a jogot. Ezért múlt héten levélben kérték az Emmit és a Belügyminisztériumot, hogy mégis csak előírhassák a szigorításokat. Az Emmi azt válaszolta, hogy "a védekezés oltásalapú", a belügy pedig még gondolkozik a kérésen.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG