Négy halott, ötszázmillió eurós kár: súlyos pusztítást okozott a hétvégi vihar Szlovéniában

1
Egy megrongálódott ház a szlovéniai Prevaljéban 2023. augusztus 6-án. Szlovéniában a hétvégén heves nyári esőzések és árvizek pusztítottak, amelyek legalább három híd összeomlásához vezettek, és főként az utakat és az energetikai infrastruktúrát érintették

2
Több ezer embert kellett evakuálni, a mentőcsapatok helikopterekkel és csónakokkal szállították a lakosokat biztonságosabb helyekre. Ezen az augusztus 6-i légi felvételen egy árvízzel elöntött terület megrongálódott épületei láthatók Prevaljéban

3
Az áradásokban négy ember vesztette életét. Két idős szlovén belefulladt a megáradt folyóba, és meghalt két holland férfi is, akik a Kranj melletti hegyekben kirándultak. A rendőrség szerint valószínűleg villámcsapás érte őket. Öt holland állampolgárt még keresnek – közölte a holland külügyminisztérium

4
Vasárnapra virradóra a Prevaljéhoz közeli Mežicán is kiáradt a folyó. Az észak-szlovéniai települések Ausztriával határosak, ahonnan egy halálos áldozatról számoltak be, aki a folyóba esett