Újra kiadják angolul Farah Diba Pahlavi, a néhai iráni sah feleségének emlékiratait. A memoár új megvilágításba helyezi, hogy élt az uralkodói család alig három évvel az 1979-es iszlám forradalom előtt. A most 83 éves Pahlavi, akit széles körben elismernek a művészetek és a kultúra támogatásáért, a múltról és a múltbeli vitákról vall könyvében.
Farah Pahlavi, az egykori sah felesége két évvel azelőtt adta ki emlékiratait, hogy az 1979-es események elmosták korábbi életét, letaszították férjét, Mohammad Reza Pahlavi sahot a trónról, ezzel véget vetettek az iráni monarchiának.
Amikor az irániak által csak Sahbanou néven ismert uralkodói hitves megírta könyvét elbűvölő életéről, még csak 38 éves volt. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy valamikor majd ki tudja, meddig tartó száműzetésbe kell vonulnia.
„Amikor megírtam az emlékirataimat, fogalmam sem volt arról, mi jön” – mondta 1001 nap: Egy császárnő emlékiratai című memoárjának második angol nyelvű kiadásához írt előszavában. A könyv novemberben jelenik meg, és egy új nemzedék számára tárja fel a forradalom előtti életet.
Egy mesebeli élet
A sah feleségének élete olyan volt, mint egy tündérmese: közemberként feleségül ment egy uralkodóhoz, és mindössze 21 évesen egy ősi ország királynője lett.
Először Párizsban, építésztanulmányai idején, az iráni nagykövetségen találkozott a sahhal, akit 1941-ben koronáztak meg, és aki 1953-ban, a CIA által támogatott puccsot követően tért vissza a hatalomba. 1959-ben összeházasodtak; ő lett a negyvenéves uralkodó harmadik felesége.
Visszaemlékezése szerint a sah elmondta neki, milyen felelősséggel jár, hogy a felesége lesz, mégis meglepte, mekkora feladatokat kapott.
Négy gyermeket nevelt fel – köztük Reza trónörököst, aki mindössze tizenegy hónappal az esküvő után született –, miközben ideje nagy részét társadalmi és kulturális ügyeknek szentelte, beleértve az iráni és nyugati művészet népszerűsítését, amivel széles körű elismerést és népszerűséget vívott ki magának.
Császárnővé koronázták
1967-ben a sah Irán császárnőjévé – sebánuvá –, egyúttal önmagát a királyok királyává, azaz sahinsahhá koronázta egy pazar ceremónia során. Azt mondja, még mindig szívesen emlékszik vissza az alkalomra, mert ez a nők számára mérföldkőnek számító esemény volt hazájában.
„Mindig azt mondtam, hogy az a nap, amikor Irán császárnőjévé koronáztak, minden nő megkoronázását jelentette az országban” – mondta Pahlavi a Szabad Európa Radio Farda nevű rádiójának nemrégiben adott interjúban, amelyben először francia nyelven megjelenő memoárjáról beszélt.
Odaadó szeretet
Pahlavi számos jótékonysági szervezetet és intézményt támogatott, köztük a Gyermekek és Tizenévesek Szellemi Fejlődésével Foglalkozó Intézetet, amelynek létrehozásában is közreműködött. Beutazta az országot, távoli vidékeket látogatott meg, miközben találkozott a helyiekkel és a rászorulókkal, köztük leprásokkal.
Az árvaházakban, kórházakban és hátrányos helyzetű régiókban tett látogatásai gyakran kerültek az újságok és magazinok címlapjára.
Robert Steele történész szerint a sahné a monarchia „valódi, emberi arca” lett.
„Természetesen gondosan megkoreografált és elég hatékony propaganda volt, de Farah nagyon komolyan vette az iráni nép anyjának szerepét – mondta Steele, a Londoni Közgazdasági Egyetem (LSE) vendégkutatója. – Farah minden szempontból a Pahlavi-monarchia valódi, emberi arca volt.”
A világ vezetőivel, hírességekkel és olyan neves művészekkel is érintkezett, mint Andy Warhol, aki 1976-ban Iránba utazott, és egy polaroid képet készített róla, amelyből később ikonikus portré lett.
A hetvenes években a sahné több mint háromszáz kortárs nyugati művész, köztük Alberto Giacometti, Henry Moore, René Magritte, Pablo Picasso, Jackson Pollock, Pierre-Auguste Renoir és Mark Rothko remekműveinek megvásárlásában segédkezett. A lenyűgöző, hárommilliárd dollárra becsült gyűjteményt az 1977-ben megnyitott teheráni Kortárs Művészeti Múzeumban őrzik.
Ezekben az években Pahlavi tele volt reménnyel és energiával. Imádott országának szentelte magát, miközben Irán felemelkedése volt az álma.
„Nem akartam szem elől téveszteni Irán dicsőséges történelmét, amelyet az egész világ annyira tisztel, de azt akartam, hogy honfitársaim is részesüljenek a modernitás, az oktatás, az egészségügy és az ipari fejlődés előnyeiből” – írta újra kiadott emlékiratainak előszavában.
Steele szerint Pahlavi távol tartotta magát a politikától, és a művészet, az irodalom, a zene és az építészet iránti szenvedélyére összpontosított.
„Az egyik oka annak, hogy még a forradalom után is népszerű maradt, az volt, hogy nagyrészt elzárkózott az iráni politika sötét világától” – mondta.
„Végső soron azonban – annak ellenére hogy jelentős erőfeszítéseket tett a kultúra támogatására – a Farah által szervezett események és az általa gyűjtött műalkotások is hozzájárultak a Pahlavi-rezsimmel szembeni alapvető elégedetlenséghez.”
„Abban az időben, amikor ellenzéki csoportok az iráni lakosság »nyugatoxikálása« miatt elégedetlenkedtek, a Pahlavi-udvar európai ízlése és a nyugati kultúra iránti szeretete különösen sok ellenérzést váltott ki” – mondta.
Forradalom és száműzetés határozatlan időre
A sah nyugatosítási és szekularizációs törekvései, a politikai elnyomás, valamint a gazdagok és a szegények közötti szakadék növekedése miatt, és környezete grandiózus gesztusai közepette egyre erősebbé vált az uralkodóval szembeni ellenségesség. A grandiózus gesztusokhoz sorolják a 2500 éves birodalom megünneplésére rendezett extravagáns ünnepségeket.
A sahné azonban kiállt az 1971-es ünnep mellett, amelyre Párizsból szállítottak ételt.
„Egyetlen apró hiba sem történt, nagyon boldogok voltunk” – mondta a Harvard Egyetem által az emlékiratairól nemrégiben szervezett online beszélgetésen.
„A nyugati sajtó nagyon sokat kritizált bennünket, mert nem vették észre, hogy ez egy nagy múltú ország, és csak az ételekről és a felállított sátrakról tudósított” – tette hozzá Pahlavi.
A sahné már korábban is igyekezett csökkenteni a sah uralma alatt történt emberi jogsértések súlyosságát, azt állítva, hogy a rettegett titkosrendőrség, a SZAVAK fenntartotta a biztonságot és a stabilitást az országban.
1979 januárjában, több hónapig tartó sztrájkok és erőszakos tüntetések után férjével együtt elmenekült Iránból, és élete további részében, próbálva megbékélni a veszteséggel, száműzetésben él. Alig néhány nappal menekülése után győzött az iszlám forradalom a száműzetésből hazatérő és a hatalmat átvevő Ruholláh Homeini ajatollah diadalával. Homeini létrehozta az iszlám köztársaságot, amelyet ma elnyomó politikája és a súlyos emberi jogi visszaélések miatt bírálnak.
Tragikus veszteségek
Tizennyolc hónappal azután, hogy elmenekült hazájából, Pahlavi elvesztette férjét, aki Egyiptomban halt meg rákban. Mintegy húsz évvel később, 2001-ben legfiatalabb lánya, a 33 éves Leila túladagolásban halt meg Londonban. Tizenegy évvel később legfiatalabb fia, Alireza 44 évesen véget vetett életének, miután éveken át depresszióval küzdött.
„Nagyon érdekes életem volt, egyszerre nagyon nehéz és nagyon szép” – mondta az online beszélgetésben.
Pahlavi, aki októberben töltötte be 83. életévét, még mindig követi hazája híreit. Iránban közben elterjedt a Pahlavi-korszak iránti nosztalgia, még azok körében is, akik az 1979-es forradalom után nőttek fel.
A volt sahné a Szabad Európának elmondta, hogy a legnagyobb vágya Irán szabadsága, és hozzátette, hogy a több mint négy évtizedes száműzetés ellenére is erős kapocs és szeretet fűzi hazájához.
„Mindig életben akarom tartani a reményt, nem engedem, hogy keserűség uralkodjon el a szívemben. Mindig azt mondom, hogy remélem, a fény legyőzi a sötétséget” – mondta.
