Rendőrök százai kutatták át a Hamász tagjainak és követőinek ingatlanjait csütörtök reggel Németországban, miután a berlini kormány hivatalosan betiltotta a militáns csoport tevékenységét és támogatását.
A német kormány november 2-án rendelte el a tilalmat, és oszlatta fel a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadásának berlini ünneplése mögött álló Samidoun csoportot.
A német belföldi hírszerző szolgálat becslése szerint körülbelül 450 tagja van az országban a Hamásznak. Tevékenységük a rokonszenv-nyilvánítástól és a propagandatevékenységtől kezdve a szervezet külföldi megerősítését célzó törekvések finanszírozásáig terjed.
„Folytatjuk a következetes fellépést a radikális iszlamisták ellen – mondta Nancy Faeser német belügyminiszter. – A Hamász és a Samidoun németországi betiltásával egyértelműen jeleztük, hogy nem tűrjük el a Hamász Izrael elleni barbár terrorakcióinak dicsőítését vagy támogatását.”
A német belügyminisztérium közleménye szerint a főként Berlinben végrehajtott razziák célja a betiltás érvényre juttatása és a nyomozás folytatása volt a csoportok ellen.
Összesen tizenöt ingatlant kutattak át Berlinben, valamint Alsó-Szászország, Észak-Rajna-Vesztfália és Schleswig-Holstein tartományban.
Csak Berlinben több mint háromszáz rendőr tartott házkutatást tizenegy helyszínen bizonyítékok és vagyontárgyak lefoglalása érdekében. Hét helyszín a Hamászhoz, négy pedig a Samidounhoz köthető. A dpa német hírügynökség jelentése szerint a házkutatások főként támogatók otthonában és egy palesztin egyesület telephelyén folytak.
Kedden Bajorországban a rendőrség razziát tartott tizenhét olyan ember otthonában, akiket azzal vádolnak, hogy antiszemita gyűlöletbeszédet terjesztenek és zsidókat fenyegetnek az interneten. A német rendőrség november 16-án országszerte 54 helyszínen végzett házkutatást egy hamburgi székhelyű szervezet ellen folytatott nyomozása részeként. A szervezetet azzal gyanúsítják, hogy népszerűsíti az iráni vezetés ideológiáját, és valószínűleg támogatja a Hezbollah németországi tevékenységét.
Ehhez kapcsolódóan: Josep Borrell: Nő a muszlimok EU-ellenessége az unió gázai álláspontja miatt
„Szorosan figyelemmel kísérjük az iszlamista színteret – közölte Faeser. – Az iszlamisták és az antiszemiták itt sehol nem érezhetik magukat biztonságban, és nem is szabad, hogy biztonságban érezzék magukat.” Azt mondta, hogy a Hamász németországi tagjai és támogatói befolyásolni próbálják az országban folyó politikai és társadalmi diskurzust is.
A Hamász megfogadta, hogy megsemmisíti Izraelt, és számos öngyilkos és másfajta, civilek és izraeli katonák ellen elkövetett gyilkos merényletért felelős. Miután a csoport októberben behatolt Izraelbe, Izrael megígérte, hogy eltávolítja a Föld színéről.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma 1997-ben terroristacsoportnak minősítette a Hamászt, amelyet az Európai Unió, valamint más nyugati országok is terroristaszervezetnek tekintenek.