Netanjáhú kitart a rafahi invázió sokak által bírált terve mellett
Emberek távoznak Rafahból Hán Júnisz felé 2024. április 7-én
Az izraeli miniszterelnök megerősítette, hogy a hadsereg be fog nyomulni a Gázai övezet déli részén fekvő városba, ahol jelenleg már mintegy 1,4 millió ember tartózkodik, akiknek nagy része a harcok elől menekült oda.
„Meg fog történni. Megvan a dátum” – mondta Benjámin Netanjáhú, azonban további részleteket nem árult el friss videóüzenetében.
Az Izrael legfőbb szövetségesének számító Egyesült Államok többször is szót emelt a tervezett művelet ellen, hangsúlyozva, hogy hiba lenne, illetve annak bemutatását kérte, hogy miként lenne lehetséges a polgári lakosság megóvása.
Közben Jeruzsálem képviselői jelenleg is Kairóban tárgyalnak a nemzetközi közvetítőkkel egy esetleges újabb tűzszünetről a palesztin enklávét uraló Hamász terrorszervezettel.
Az izraeli hadsereg vasárnap kivonult az ugyancsak dél-gázai Hán Júniszból, lezárva a háború egy fontos szakaszát. Biztonsági illetékesek arról számoltak be, hogy most a sorok rendezése zajlik, mielőtt megkezdenék a rafahi inváziót.
Helyi beszámolók szerint Hán Júnisz jóformán lakhatatlanná vált, így egyelőre nem jelenthet megoldást az átvonulás oda.
A szakértők közölték, hogy a műholdképek alapján a városban az épületek több mint fele különböző mértékű károkat szenvedett. Ez körülbelül 45 ezer épületet jelenthet Jamon Van Den Hoek, az Oregoni Állami Egyetem munkatársa szerint. Ugyanakkor ez az arány még mindig jóval kedvezőbb, mint a Gázai övezet északi részén végbement pusztítás, ahol az épületek nagyjából hetven százaléka megsemmisülhetett vagy legalábbis megrongálódhatott.
Csontsovány csecsemők – kiszáradás és éhezés miatt halnak meg az emberek a Gázai övezetben
1/6Alultáplált palesztin gyerekek egy egészségügyi központban Rafahban, a Gázai övezet déli részén 2024. március 4-én. A Gázai övezetben egyre láthatóbb jelei vannak az éhezésnek. A segélyek gázai koordinációját végző izraeli katonai ügynökség szóvivője nemrég azt mondta újságíróknak, hogy „Gázában nincs éhínség, pont”
Az öt hónapja tartó izraeli támadások nyomán a Gázai övezetben kialakult élelmiszerhiány az ENSZ szerint humanitárius katasztrófához vezetett. Alultápláltság és kiszáradás miatt sorra halnak meg az emberek, köztük gyerekek.
2/6Ahmed Kannan hat kilogrammot nyom, ami a háború előtti testsúlyának a fele. Az éhezés mellett a másik rizikófaktor, hogy a Gázai övezetben rekedt emberek nem jutnak elegendő és tiszta vízhez. Az UNICEF szerint a gázai vízvezetékek legalább fele megsemmisült, míg az UNRWA (az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala) jelentése szerint a gázai lakosság mintegy hetven százaléka szennyezett vizet kénytelen inni, ami további fertőzésekhez vezet
Az öt hónapja tartó izraeli támadások nyomán a Gázai övezetben kialakult élelmiszerhiány az ENSZ szerint humanitárius katasztrófához vezetett. Alultápláltság és kiszáradás miatt sorra halnak meg az emberek, köztük gyerekek.
3/6A rafahi al-Avda egészségügyi központban hétfőn alultápláltság miatt meghalt egy tizenkét éves fiú, Jazan al-Kafarna, aki egy gázai orvos szerint agyi károsodás okozta bénulásban szenvedett. A Reuters számára szombaton lefilmezett fiú sápadt és csontsovány volt
Az öt hónapja tartó izraeli támadások nyomán a Gázai övezetben kialakult élelmiszerhiány az ENSZ szerint humanitárius katasztrófához vezetett. Alultápláltság és kiszáradás miatt sorra halnak meg az emberek, köztük gyerekek.
4/6Dr. Jabir al-Sár, a rafahi kórház gyermekosztályának vezetője – ahol a fiút kezelték – elmondta, hogy Jazan cerebrális parézisben szenvedett, és speciális étrendre szorult, például gyümölcs- és tejkeverékre, ami most nem áll rendelkezésre Gázában. Az esetet Rijád Manszúr palesztin megbízott az ENSZ-közgyűlés ülésén is idézte
Az öt hónapja tartó izraeli támadások nyomán a Gázai övezetben kialakult élelmiszerhiány az ENSZ szerint humanitárius katasztrófához vezetett. Alultápláltság és kiszáradás miatt sorra halnak meg az emberek, köztük gyerekek.
5/6A gázai egészségügyi minisztérium vasárnap közölte, hogy tizenöt gyermek halt meg alultápláltságban vagy kiszáradásban a Kamal Advan kórházban Beit Lahiában, Gáza északi részén, ahol legsúlyosabb az élelmiszerhiány. Christian Lindmeier, az Egészségügyi Világszervezet szóvivője szerint a nem hivatalos számok sajnos valószínűleg magasabbak
Az öt hónapja tartó izraeli támadások nyomán a Gázai övezetben kialakult élelmiszerhiány az ENSZ szerint humanitárius katasztrófához vezetett. Alultápláltság és kiszáradás miatt sorra halnak meg az emberek, köztük gyerekek.
6/6A gyermekhalálozások magas számának egyik oka, hogy a kismamák maguk is alultápláltak, és nem tudják szoptatni gyermekeiket. Az ENSZ gyakorlatilag folyamatosan kongatja a vészharangot, hogy a kisgyermekek körében meghaladta a küszöbértéket az akut alultápláltság, ami azt jelenti, hogy további gyermekek esnek áldozatul az izraeli offenzívának
Az öt hónapja tartó izraeli támadások nyomán a Gázai övezetben kialakult élelmiszerhiány az ENSZ szerint humanitárius katasztrófához vezetett. Alultápláltság és kiszáradás miatt sorra halnak meg az emberek, köztük gyerekek.
Previous slide
Next slide
Törökország bejelentette, hogy korlátozza többtucatnyi termék, így például az acél, az alumínium és a műtrágya exportját Izraelbe, amíg el nem rendelnek fegyvernyugvást, és lehetővé nem teszik a segélyek célba juttatását.
Izrael azután indított háborút Gázában, hogy szélsőséges fegyveresek a határkerítésen áttörve október 7-én mintegy 1200 embert megöltek, körülbelül 250 túszt ejtettek, akik közül 130 továbbra sem jutott haza. Mintegy harmincan valószínűleg már meghaltak, nagyjából százan lehetnek még életben.
Izrael többször leszögezte, hogy mindent megtesz a civil életek megóvása érdekében, és azzal vádolta a Hamászt, hogy élő pajzsként használja a polgári lakosságot, amikor a sűrűn lakott területeken harcol, ahol egész labirintust épített ki alagutakból, bunkerekből, rakétavetőkből és mesterlövészállásokból. A hadsereg tájékoztatása szerint eddig mintegy 13 ezer fegyveressel végeztek, erre viszont nem mutattak be bizonyítékot.