Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nőgyógyász: Nagyon elhamarkodott és egyáltalán nem életszerű a kormány terve a magánorvosokkal


Török Zsuzsa műtővezető a Duna Medical Center új kórházépületében, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban (képünk illusztráció)
Török Zsuzsa műtővezető a Duna Medical Center új kórházépületében, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban (képünk illusztráció)

Nem vagyunk rabszolgák – mondta egy szakorvos arra az egészségügyi rendelettervezetre, amely szerint a magánellátásban dolgozó orvosoknak havi húsz órát továbbképzés címén állami kórházban kell dolgozniuk. Az orvosi kamara erőt mutató válaszra készül, mert úgy vélik, „ezek a jogszabályok kiterjedten rombolják Magyarország egészségügyét”.

Érezzük és értjük azt a feszültséget, amit a most megjelent rendelettervezetek okoznak mindannyiótokban. Ígérjük, hogy az az attitűd és az az orvosokról alkotott kép, amit a törvény és rendeletei kirajzolnak, nem marad válasz és az orvostársadalom erejét megmutató reakció nélkül” – írta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a hazai orvosoknak, miután újabb, sokakat felháborító rendelettervezet jelent meg, amely a magánellátásban dolgozó orvosokat érinti.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Belügyminisztérium úgy módosítaná az orvosok továbbképzéséről szóló rendeletet, hogy a magánellátásban dolgozó, szakorvosi képzettséggel rendelkező, továbbképzésre kötelezett orvosoknak a gyakorlati továbbképzés igazolásához havonta húsz óra gyakorlati időt kell eltölteniük az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) honlapján szereplő valamelyik állami egészségügyi szolgáltatónál.

A MOK elnöksége szakértők bevonásával és valamennyi területi szervezet véleményét kérve dolgozik a szakmailag megalapozott, a tagság érdekeit képviselő véleményezésen – írták levelükben.

Feladatunk elmagyarázni a társadalomnak, hogy ezek a jogszabályok milyen kiterjedten rombolják Magyarország egészségügyét. Kérünk mindenkit, hogy kövesse a fejleményeket, véleményével, javaslatával keresse a területi szervezetét. A hivatalos írásos véleményen túlmenően február 4-én a rendkívüli országos küldöttgyűlésen döntünk az orvostársadalom közös fellépésének formájáról” – olvasható a tagságnak írt levélben.

Nem vagyunk rabszolgák” – így reagált a tervezetre a Szabad Európa kérdésére egy csak magánellátásban dolgozó vidéki nőgyógyász. Egy másik nőgyógyász azt mondta, szerinte nagyon elhamarkodott lépés, hogy magánorvosokat akarnak továbbképzésre hivatkozva állami kórházakban dolgoztatni.

Ezt nem lehet sem január elsejével, sem később bevezetni, ez durván megsérti a munka szabad megválasztáshoz fűződő jogot, és egyáltalán nem életszerű a tervezett módosítás – mondta a szakorvos.

Ha megkérnek bennünket, hogy segítsünk szívességi alapon besegíteni az állami egészségügybe, ha már olyan nagy problémák vannak, az természetesen egészen más” – tette hozzá.

Beszéltünk egy állami kórházban dolgozó szülész-nőgyógyásszal is. Ő azt mondta, hogy a szolgálati jogviszonyt a tavaly májusi határidőig a szülész-nőgyógyász szakorvosok mintegy húsz százaléka nem írta alá, és azóta még nagyjából ugyanennyien távoztak az állami egészségügyből. Emiatt a legtöbb kórházban kritikussá vált a helyzet ezeken az osztályokon, olyan kevés szakorvos maradt. Szerinte ennek a tervezetnek is részben ez a probléma állhat a hátterében, hogy valamilyen módon visszatereljék a munkaerőt az állami ellátásba.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG