Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orbán Gáspár barátai üzenték, hogy a nők fogadják el a kevesebb fizetést


Szalai Zoltán, Novák Katalin és Tombor András az MCC rendezvényén
Szalai Zoltán, Novák Katalin és Tombor András az MCC rendezvényén

A társadalmi egyenlőség marxista métely, a feministák nem fognak megvédeni az ellenségtől, az iszlám pedig zagyva, önellentmondásos politikai ideológia. Ezt üzenik azok a fiatalok, akiknek csatornáján Novák Katalin kritizálta a nemek közti egyenlőtlenséget. Valójában NER-káderek gyerekei, az ELTE ÁJK HÖK-ben és a Mathias Corvinus Collegiumban edződött fiatalok állnak a videók mögött. Még nincsenek 30 évesek, de már fontos pozíciókat foglaltak el. Ők a NER legfiatalabb generációja.

Nagy visszhangja volt annak a videónak, amelyben Novák Katalin a férfi és a női szerepekről beszélve azt mondta, a nőknek el kellene fogadniuk, hogy kevesebbet keresnek. Az államtitkár a fiatalokhoz szólt a fiatalok csatornáján, a videót ugyanis az Axióma tette közzé. Az Axióma a keresztény-konzervatív értékeket szeretné közvetíteni a fiatalok felé. Nem aktuálpolitizálnak, de valójában a kormány által felvetett témák ideológiai hátterét magyarázzák el. Az egyetemista, illetve a 30 körüli értelmiségi fiatalokra céloznak, és nem a propagandától megszokott nyelvezettel.

Azonban tévedés azt hinni, hogy itt egy alulról induló független kezdeményezésről van szó: az Axióma létrejötte szorosan illeszkedik a Fidesz fiatalokat megcélozni kívánó kampányába. A laza fiatalok pedig fontos NER-káderek gyerekei, és Orbán Gáspár barátai közül verbuválódtak, az ELTE ÁJK, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner kötelékéből érkeztek. Az elmúlt egy évben alapítottak már marketingcéget és napilapkiadót, van aki Jászai Gellérttel üzletel, de a vezetőjük már kormányzati pozícióban van és kizárólag Orbán Viktornak felel.

A videók mögött Axióma Intézet Kft, és az Axióma Kulturális Alapítvány áll – a két társasági formára valószínűleg csak üzletviteli okokból van szükség. A céget 2019. augusztus 9-én, míg az alapítványt két hónappal később október 4-én jegyezték be.

Mindkét társaság vezetője illetve tulajdonosa Giró-Szász Áron, akinek ez mozgalmas időszak volt: 2019. október elejétől ugyanis miniszterelnöki megbízottá is kinevezte Orbán Viktor. Az 1992-es születésű Giró-Szász feladata: „a keresztény mozgalmakkal és keresztény közösségekkel való kapcsolattartással és támogatásával összefüggő feladatok ellátása”. De hogy válhatott valakiből az egyetem elvégzése után másfél évvel miniszterelnöki megbízott?

Erős kötelék

A Giró-Szász név nem véletlenül ismerős. Giró-Szász Áron apja, Giró-Szász János ügyvéd, és a volt századvéges és kormányszóvivő András unokatestvére. Nem egy távoli rokoni kapcsolatról van szó, hiszen a családi, irodai szolgáltatásokat nyújtó Bt-ben egy időben mindketten tagok voltak.

Giró-Szász János ügyvédi irodája dolgozott a fideszes vezetésű Csepel önkormányzatának, a Fidesztől pedig évek óta kap megbízásokat. Giró-Szász János neve is felmerült egy olyan, luxemburgi offshore cég kapcsán, amelyen keresztül a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány többszázmillió forintja tűnhetett el.

Giró-Szász Áron az ELTE jogi karán végzett, és meglehetősen aktívan töltötte az egyetemi éveit. Olyan kapcsolati hálót épített ki, ami, úgy tűnik, biztos belépőt jelentett neki a NER legbelsőbb köreibe. Giró-Szász tagja volt a konzervatív fiatalok nevelését célzó Mathias Corvinus Collégiumnak. (Az MCC idén kapott több tízmilliárdnyi forint részvénycsomagot a kormánytól, hogy a Kárpát-medence meghatározó tehetséggondozó intézményévé válhasson. Alapítója a NER egyik fontos háttérembere, a Habony Árpád hitelezőjeként ismertté vált Tombor András, aki 2017-ben megvásárolta a Mandinert.) Vezette az ÁJK hallgatói önkormányzatát is, épp abban az időszakban, amikor annak vezetésében több Fidelitas-vezető is képviseltette magát (például Deák Milán aki a zalaegerszegi szervezet elnöke volt, vagy Párkányi Eszter, aki ma a kormányközeli Alapjogokért Központ elemzője), és amikor épp abból volt botrány, hogy úgy kellett kiperelni az önkormányzattól, kinek és mi alapján adtak ösztöndíjat.

Giró-Szásznak mindemellett arra is jutott ideje és energiája, hogy még egy diákszervezetben tisztséget vállaljon, ez pedig a Joghallgatók Önképző Szervezete. (A JÖSz-t még Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia alapította joghallgató korában. A szervezet idén lett szakkollégium és kapott egy exkluzív belvárosi épületet kollégiumnak) Giró-Szász itt felügyelőbizottsági tag volt egy ideig, és egy – azóta már törölt, de itt elérhető fotó alapján – jóbarátja is lett Orbán Gáspárnak, akivel egyszerre diplomáztak le.

Giró-Szász Áron ez után másfél évvel már miniszterelnöki megbízott lett, ám így végzett konkrét feladatairól keveset tudni. A Pesti Tv-ben annyit mondott, hogy olyan keresztény mozgalmakkal kell tartania a kapcsolatot, melyek nem részei a hagyományos egyházi struktúráknak. Ő maga az Ez az a nap! nevű rendezvényt hozza példaként, de a leírás tökéletesen illik az Orbán Gáspár alapította Felházra is. (Az alapítók két évvel ezelőtt addigi formájában megszüntették a Felházat, hogy az általuk megkezdett munka kis közösségekben folyjék tovább.)

Az Axióma alapítványban Giró-Szász mellett kuratóriumi tag Oravecz Zsófia és Tallár Ákos, ők mindketten hasonló egyetemi karriert futottak be. Oravecz alelnök volt a JÖSz-ben és a jogi kar hallgatói önkormányzatában is, épp akkor, amikor azt Giró-Szász elnökölte. Tallár Ákos volt a jogi kar HÖK-elnöke, majd alelnöke is, jelenleg pedig a Fidesznek is dolgozó Giró-Szász és Társai ügyvédi irodában dolgozik. E mellett sok másra is jut ideje: beválasztották az Európai Joghallgatók Szövetségének magyarországi tanácsadó testületébe, oktat az ELTE-n, tulajdonosa egy oktatási startupnak, idén beszállt egy információs szolgáltatásokat nyújtó és egy kertészeti cégbe is (Legistly Solutions és Treety Garden), de tagja a családi Bt-nek, is ami elvileg sportolók képzésével foglalkozik.

Fél év alatt 1 millió Face-re és Instára „magánadományból”

Ők hárman érezték tehát úgy, hogy szükség van arra, hogy a fiatalok felé közvetítsenek keresztény és konzervatív értékeket, és támogassanak ilyen témájú kutatásokat. A tevékenységükből eddig annyi látszik, hogy a vezetőik eljárnak különböző konferenciákra, kormányközeli tévékbe, ahol az általuk vallott értékekről beszélnek. Az Axióma e mellett fenntart egy weboldalt, egy Facebook, Instagram és egy YouTube profilt – ezen a négy helyen jobbára ugyanazt a tartalmat osztják meg (ezek témájára később még visszatérünk), egyelőre korlátozott sikerrel.

A YouTube-on eddig 155 feliratkozónál és 266 ezer megtekintésnél járnak (ebből 160 ezret egy trianonos videó hozott, a videóik többségén 3000 alatti megtekintés van), a Facebookon 8000, az Instagramon 1500 körüli követőnél tartanak (párszázas megtekintésű videókkal). Ez nem tekinthető túlzott sikernek, ha azt nézzük, egy-egy adást bereklámoz az egyik leglátogatottabb portál, az Origo, és hogy a két platformon összesen több mint egymillió forintot költöttek el posztjaik népszerűsítésére az utóbbi fél évben. A statisztikákból az is látszik, hogy a 35 év alattiakra célozzák a reklámokat, az abortuszellenes tartalmakat, vagy Novák Katalin a nők helyéről szóló videót pedig kifejezetten a fiatal nőknek akarták megmutatni.

Az Axióma Intézet Kft a 2019-es csonka évet -5,4 millió forinttal, az alapítvány pedig -1,2 millióval zárta, úgy hogy az igazi működést csak idén kezdték el. Az általuk előállított tartalmak meglehetősen munkaigényesek, így költségesek is. Épp ezért szerettük volna megtudni mekkora a költségvetésük, és azt miből fedezik, mert a pénzügyeikről keveset tudni, de megkeresésünkre nem reagáltak.

Az alapítvány a finanszírozásukat firtató kérdésre a Telexnek azt válaszolta: magánalapítványként magánadományokból tartják fenn magukat. „Az állammal, illetve politikailag érintett szervezettel semmilyen kapcsolatban nem állunk, üzleti tevékenységet nem végeztünk. Ahhoz, hogy fennmaradhassunk, komoly figyelmet szeretnénk fordítani a közösségi finanszírozásra” – közölték.

Barátokból munkatársak

A videókból az is kiderül, hogy az Axiómának már több munkatársa is van. Egyikük Prekopa Donát, aki Orbán Gáspárral együtt a Felház egyik alapítója volt. Ő ma már rádiós műsorvezető, aki egy októberi interjúban kiállt az SZFE-s tüntetők mellett. Itt azt is elmondta, hogy primer szégyenérzete van, ha a „színvonaltalan”, „liberálisgyűlölő” PestiTv-re gondol. Ez pár nappal az után történt, beült a kritizált tv stúdiójába, és arról beszélt, hogy mi egy családfő feladata.

Szintén az Axióma munkatársaként bukkan fel a volt felházas és MTV-s műsorvezető, Prekopa Loretta és Surjányi Dávid is. Utóbbi korábban a Hit Gyülekezete lapjának, a Heteknek volt rovatvezetője. Filemon Norbert is az Axióma csapatát erősíti, korábban a Mandiner publicistája volt. Filemon volt az, aki megalakulása után nem sokkal már cikket írt arról a Belgiumban szélsőjobboldaliként számon tartott Schild & Vrienden szervezetről, melynek tagjai találkoztak aztán Orbán Viktorral Tunásfürdőn. A 28 éves pázmányos jogászhallgató komolyan veszi a médiát: idén vezetője lett egy frissen cégnek, ami napilapkiadással foglalkozik(Certus Media), ez aztán alapított egy reklámügynökséget (Evolut Marketing,) egy másikba pedig bevásárolta magát (Careyou), mindezt idén pár hónapon belül.

Hagyományos női szerep

Vessünk most egy pillantást arra, mik azok a konzervatív értékek, melyeket közvetít az Axióma, és milyen vendégeket szoktak ehhez segítségül hívni.

A legnagyobb értéke talán a közéleti kérdésekhez kapcsolódó vitáknak vannak. Mivel kormányközeli szervezetről van szó, így ha nem is feltétlenül elsővonalbeli, de kormánypárti szereplők is leülnek ellenzékiekkel. Így került sor az Orbán Balázs államtitkár (és az MCC kuratóriumának elnöke) és Hajnal Miklós (Momentum elnökségi tagja közötti) vitára a nemzetállamokról, az Illés Boglárka (a Fidelitas elnöke) és Donáth Anna (a Momentum EP-képviselője) közötti vitára a feminizmusról, vagy Szilvay Gergely (a Mandiner újságírója) és Dombos Tamás (a Háttér Társaság ügyvivője) között a melegházasságról.

Az Axióma fő profilja azonban a pár perces videók, amik egy-egy fontos közéleti (de nem feltétlenül aktuálpolitikai) témát járnak körbe. Ilyen az elhíresült Novák Katalin-féle film arról, hogy a nők fogadják el, hogy adott esetben kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ezek a videók vizuálisan igényes animációk, nem az olcsó kategóriából, tartalmilag is kidolgozottak, bár sokszor nehezen követhető a logikájuk.

Az egyik leggyakrabban visszatérő téma a feminizmus kritkája, és azzal szemben a „hagyományos férfi-női viszony” dicsérete. Surjányi Fanni, a Mathias Corvinus Collegium kutatási vezetője (és Surjányi Dávid felesége) arról beszél, hogy a nők férfias férfiakra vágynak, aki jó vezető és megvédi a nőket mindenkitől, még akár saját maguktól is. „Vészhelyzetben nem a feministák fognak élre állni, hanem az elkötelezett, szerető férfiak. Ne csak akkor kezdjük el megbecsülni őket, amikor az ellenség már a kapukat döngeti” – mondja. Azt, hogy ki az ellenség, már nem tudjuk meg.

A „genderelméletet” bemutató videójukból kiderül, hogy azt „a Pride a zászlaján hordja”, és bizony annak „progresszív ága identitászavaros gyermekek hormon terápiáját és átoperálását tartja jótékony hatásúnak” – látjuk is, ahogy egy aggódó kislány betolnak a műtőbe. Prekopa Loretta pedig randizási és párkapcsolati tippeket ad az igaz szerelmet keresőknek.

Mennyi terhet vesznek át a nők?
Mennyi terhet vesznek át a nők?

Visszatérő téma az abortusz is. Földi-Kovács Andrea úgy fogalmaz, hogy ebben a kérdésben az „életvédők” állnak szemben az abortuszpártiakkal. A magyarországi terhességmegszakításokat ahhoz hasonlítja, mintha „73 óvodás gyereket ölnének meg naponta”, és ha ezen nem változtatunk, akkor nehéz lesz demográfiai fordulatot elérni. Földi-Kovács amúgy a HírTv műsorvezetője, így az is belefér, hogy egyszer ilyen minőségben kérdezze az Axióma tagjait, aztán pedig szerepeljen a videójukban.

Veszélyes iszlám

A Black Lives Matter mozgalomról a századvéges Megadja Gábor (aki antiszemita kijelentése miatt egy időre eltűnt a kormánymédiából, de azóta már újra hívják elemezni, és saját portált is kapott, a Kontrát) beszél. Az amerikai rasszizmus ellen fellépőkről azt mondja, hogy ők „balliberális globalisták, akik a fehér keresztényekkel szemben áldozatnak akarja beállítani a feketéket”. Miközben nincs bizonyíték az amerikai rendőrség rasszizmusára, a feketék közt több bűnöző Amerikában, állítja Megadja.

Az iszlámról Czopf Áron, a Mandiner volt munkatársa beszél, ő olyan kijelentéseket tesz, hogy a muszlimok szerint „külső ellenségeik a zsidók, a keresztények, felelősek mindenért”. Czopf szerint az iszlám el akarja törölni a nemzetállamot, és a sáriát akarják bevezetni. A Mandiner korábbi újságírója szerint az iszlamizmus egy zagyva, önellentmondásos politikai ideológia. Egy másik videóban pedig azt magyarázzák, hogy a keresztény hit értelmes hit, amitől eltér a muszlim vallás, ami a hit és az értelem feszültségét nem tudja kezelni. Európa márpedig keresztény, és „hit nélkül nem lehet választ adni az élet alapvető kérdéseire”. Sajnos azonban a nyugati világot a relativizmus dominálja, és „Európa ma már azt sem tudja fiú-e vagy lány”, hallhatja a konzervatív értékeket kereső néző.

A magyar kivételes nemzet

A különösen nagy nézettségű Trianont bemutató videó szerint Magyarország a külföldi nagyhatalmak áldozata lett, és ma is a Hiszekegy kellene hogy legyen a nemzeti minimum, de az is elhangzik, hogy mi, „magyarok kivételes nemzet vagyunk.

Surjányi Dávid a marxizmus kapcsán olyanokat mond, hogy az ma az antifasizmus, identitáspolitika, a társadalmi igazságosság, polkorrektség jelszavával támad, és hogy a „nagyvállalatokat is áthatja a marxizmus”, és hogy az így támadó marxizmus valójában állam-, család-, keresztény- és nemzetellenes. Surjányi szerint a klímapolitika is annak csak az eszköze, hogy a marxisták átvegyék a nemzetek feletti irányítást. „Olyan mint a dinnye: kívül zöld, belül vörös”. Ennek némileg ellentmondóan Ferencz Orsolya miniszteri biztos több videóban is beszél a klímaváltozásról, mint komoly problémáról, amit az emberi tevékenység okozott.

Sárhegyi István arról beszél egy videóban, hogy Magyarországnak miért kell eljutnia az űrbe. Sárhegyiről annyi derül ki a videó leírásából, hogy „űrjogász és közgazdász”. Azt már nem mondják el, hogy ő Giró-Szász elnökhelyettese volt a HÖK-ben, és a miniszterelnökségen volt gyakornok. Ma már a Jászai Gellért tulajdonában álló Charpatiasat vezetőségében ül. Az első magyar kereskedelmi műhold fellövésén dolgozó cégben Sárhegyi is tulajdonos. Sárhegyi István apja szülei szintén Fidesz-közeli ügyvédek. A Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda százmilliós megbízásokat nyert el különféle állami szereplőktől, de a szülők más cégei is kaptak állami megbízásokat 2010 után. Az apa, Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja a Nemzeti Választási Bizottságban, az anya, Bártfai Beatrix pedig közreműködött Habony Árpád első médiacégeinek megalapításában is. A Sárhegyi Ügyvédi Iroda több olyan intézmény támogatói között is felbukkant (CÖF, JÖSz) melyek előszeretettel hivatkoznak arra: magánadományokból tartják fenn magukat.

Ezen túl vannak beszélgetős műsorok, Orbán Balázs a hatalom természetéről beszélt a Trónok harca alapján, Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár a randizásról, L. Simon László pedig a kultúrharcról . Készítettek interjút külföldiekkel, így páldául Douglas Murray angol konzervatív és Iszlám-kritikus íróval, vagy David Webb-bel, a konzervatív Fox műsorvezetőjével.

Máshol is helyet kapnak

A fiatalok rendszeres vendégek különböző fórumokon és a kormánypárti médiában. Giró-Szász Áron egy abortuszellenes konferencián azt mondta, hogy “vitákat, kismama-támogató csoportokat kellene szervezni, életvédő aktivistákat toborozni, képezni, támogatni, amivel majd meggyőzzük az embereket, és így aztán később megváltozhat a szabályozás”. A PestiTv-ben pedig arról beszélt, hogy Amerikában az elhajtott magzatok maradványait elporlasztják, és kozmetikumok alapanyagaként használják fel.

Kerestük Giró-Szász Áront, hogy feltegyük neki kérdéseinket kormányzati munkájáról, az Axióma tevékenységéről és finanszírozási hátteréről, de megkeresésünkre nem reagált.

Frissítés: Cikkünk eredeti verziójában azt írtuk, hogy Czopf Áron a Mandiner újságírója, mert rendszeresen jelennek meg írásai a lapban, valamint LinkedIn profilján is az állt, hogy a Mandiner újságírja. A cikk megjelenése után Czopf arról tájékoztatta a Szabad Európát, hogy a videó felvételekor nem állt szerződéses kapcsolatban a Mandiner kiadójával.
Cikkünkben azt írtuk, Giró-Szász András neve is felmerült a luxemurgi offshore cég és a Heves megyei alapítvány kapcsán. Ezt azért írtuk, mert abban az ügyben előrekült Giró-Szász János (Giró-Szász András unoktestvére) és Heim Péter (Giró-Szász András egykori ülzettársa) is szerepelt. Giró-Szász András azt írta a cikk megjelenése után, hogy „a tények és az igazság az, hogy soha semmilyen offshore céghez semmi közöm nem volt, s a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítványról sem hallottam soha.”

A cikkel kapcsolatos helyesbítés itt található.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG