Nukleáris kísérleti helyszín, másoknak élőhely – negyven évig atomfegyvereket teszteltek a kazah sztyeppén

1
A Szemipalatyinszki tesztpálya negyven éven át a nukleáris robbanások földre, vízre, állatokra és emberekre gyakorolt hatásának vizsgálatára szolgált. A tesztpályán négy évtized alatt összesen négyszázötvenhat nukleáris robbantást hajtottak végre. A teljes robbanóanyag-teljesítmény kétszázötvenszerese volt annak a bombának, amely 1945-ben a földdel tette egyenlővé Hirosimát. A képen a laktanya romjai láthatók

2
A telep közelében régen egy temető állt – még ma is láthatók a sírkövek –, felépítését 1947-ben döntötték el. A helyszínt a szovjet atombombaprojekt vezetője, Lavrentyij Berija jelölte ki, aki lakatlannak minősítette a helyet, nem említve a körülbelül hétszázezer, a környéken élő embert. Az építkezést Gulag-foglyokkal végeztették el

3
Téglából és kőből épült egykori gazdasági épületek romjai ma Degelen közelében. Az első atomkísérletet 1949. augusztus 29-én hajtották végre. A huszonkét kilotonnás RDSZ–1 az amerikai Fat Man másolata volt

4
Figyelmeztető tábla a bezárt Szemipalatyinszki nukleáris kísérleti telephely területén. A hegy környéke CCTV-kamerákkal megfigyelt tiltott zóna. Az 1949 és 1989 között végzett robbantások radioaktív csapadékkal szennyezték be a telepet és környékét. Az egészségügyi kockázatokat a szovjet hatóságok eltitkolták, a közvélemény csak Kazahsztán 1991-es függetlenné válása után ismerhette meg