Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nyolc év börtönre ítélték a Ryanair-járatról leszedett belarusz bloggert


A három elítélt
A három elítélt

A minszki bíróság bűnösnek találta a 2021-ben őrizetbe vett újságíró-aktivistát egy kormánykritikus Telegram-csatorna működtetése kapcsán.

Vjacseszlav Tulejka bíró szerdán távollétükben ítéletet hirdetett Raman Prataszevics két társa ügyében is: Szcjapan Pucilára húsz, Jan Rudzikra tizenkilenc év szabadságvesztést rótt ki.

A három férfi a 2020-as, elcsalt választást követő ellenzéki tüntetésekről tudósító Nexta-Live Telegram-portált üzemeltette.

A tárgyalás február közepén kezdődött. Az érintetteket kezdetben szélsőséges csoport alakításával és vezetésével, Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető megsértésével, az ország hiteltelenítésével, a rend megzavarásával, gyűlölet szításával, terrorcselekmények végrehajtásával és más bűncselekményekkel vádolták meg.

Az ügyészség később vádat emelt Prataszevics és Rudzik ellen „szélsőséges csoport ismételt alakítása és vezetése” miatt, amiért egy másik Telegram-csatornát is indítottak Litvániából, amely szintén bírálta a belarusz rezsimet.

Ehhez kapcsolódóan: Újabb vádemelés a Ryanair-járatról leszedett belarusz blogger ellen

Helyi sajtóhírek szerint Prataszevics előzőleg minden vádpontban bűnösnek vallotta magát.

Nagy nemzetközi felzúdulást váltott ki a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó, 2021. május 23-i járatának földre kényszerítése Minszkben. A hatóságok bombafenyegetéssel indokolták a lépést. A repülőtéren őrizetbe vették a gépen utazó Raman Prataszevicset és Litvániában tanuló egyetemista barátnőjét, Szofija Szapegát, akinek sokak szerint semmi köze a politikához, egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen.

Később mindkét fiatal „beismerő vallomást” tett, de támogatóik szerint ezek a felvételek kényszer hatására születtek. A gyanúsítottakat egy idő után házi őrizetbe helyezték.

Ehhez kapcsolódóan: Kegyelmet kért a Ryanair-járatról leszedett belarusz blogger barátnője

Számos nyugati ország a két érintett haladéktalan szabadon bocsátására szólított fel, akiket politikai foglyoknak minősítettek.

Belaruszban a 2020. augusztusi, sokak szerint elcsalt elnökválasztást követően hónapokon át tömegdemonstrációkon követelték az emberek az országot 1994 óta vaskézzel vezető Aljakszandr Lukasenka távozását. A rendőrség keményen fellépett a tüntetők ellen, csaknem harmincezer embert őrizetbe vettek, többen meghaltak, sokan még most is rács mögött vannak.

XS
SM
MD
LG