Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Komoly segítség az olimpikonok soron kívüli oltása, bíznak a társadalom megértésében


Milák Kristóf a 200 méteres gyorsúszás döntőjében a Négy Nemzet Úszóversenyén, Budapesten, 2020. július 24-én.
Milák Kristóf a 200 méteres gyorsúszás döntőjében a Négy Nemzet Úszóversenyén, Budapesten, 2020. július 24-én.

Egyes focisták mellett a potenciális olimpikonok is soron kívül kapnak oltást az államtól. Megkérdeztük az egyik esélyes magyar úszó, Milák Kristóf edzőjét arról, hogy az oltás milyen szerepet játszhat az olimpiai felkészülésükben.

Az olimpiai részvételre esélyes magyar sportolók soron kívül kapnak majd oltást, adta hírül a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Ehhez 868 fős listát állítottak össze a szövetségekkel közösen. Ami azt jelenti, hogy az edzők, gyúrók és egyéb segédszemélyzet is szerepelhet a listán, mivel közel sincs esélye ennyi versenyzőnek kijutni a versenyre. Az érintettek az amerikai Moderna termékéből kapnak.

A MOB fordul a kormányhoz – mondta Gulyás Gergely a pénteki kormányinfón. Szerinte miután március végéig minden 60 év feletti érintettet be fognak tudni oltani, indokolt, hogy az olimpikonok akkor kapják meg az oltást, amikor ők azt kérik.

A focisták is
A férfi felnőtt labdarúgó-válogatott potenciális tagjai is soron kívül kapnak állami oltást, de ők nem számítanak ide. Magyarország fociban nem jutott ki az olimpiára, viszont a válogatottnak lesznek meccsei tavasszal is, ezekre kívánja védetté tenni az Operatív Törzs a válogatott lehetséges tagjait, értesült az RTL Klub.

Nizzában egy verseny előtt értük utol Selmeci Attilát, az egyik legesélyesebb magyar férfi úszó, Milák Kristóf edzőjét. Milák Kristóf világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó, és az elmúlt három évben rendre őt választották Magyarországon az év férfi úszójának.

Szeptember végén viszont komolyan elkapta a koronavírust, hetekig tartott a gyógyulása, a fertőzés után hat héttel is még nehezebben vett levegőt a versenyző. Ráadásul a felépülés után is csak óvatosan lendülhetett ismét edzésbe, de a decemberi országos bajnokságon már el tudott indulni. Edzőjét arról kérdeztük, hogy hogy néz ki az úszó felkészülése az olimpiára és ebbe hogy illeszthető be két oltás.

Nagy a kockázat

Selmeci Attila elmondta, hogy januárban megpróbáltak Thaiföldre aztán Dél-Afrikába utazni edzőtáborra, de mindkettő meghiúsult a járvány miatt. Ezért végül Debrecenbe mentek, most Nizzában pedig, a kevés megmaradt nemzetközi verseny egyikén le tudják mérni, hogy hol tartanak.

Aztán még februárban megpróbálnak újra eljutni valamilyen melegebb égövi, de biztonságos edzőtáborba.

"A mi sportágunk télen elég monoton, faltól-falig kell úszni, hideg van, sötét van. Mentálisan is segít, ha ilyenkor a legjobb úszóinkat ki tudjuk egy kicsit ragadni egy olyan helyre, ahol süt a nap, vannak friss zöldségek, esetleg még nyitott is a medence"

– magyarázta Selmeci Attila.

Március végén országos bajnokság és utolsó válogató lesz olimpiára. Rendre többen is megússzák ugyanis az olimpiai szintidőt, itt dőlhet el, hogy ki az aki ténylegesen utazik is az olimpiára. Ezt követően egy hét szünetet kapnak a versenyzők, aztán jön 15-16 hetes felkészülés már célzottan az olimpiára, közben pedig egy Európa-bajnokság májusban.

Az oltási lehetőséget komoly segítségnek érzi Selmeci, mivel minden óvintézkedés mellett is, de a versenyzők járják a világot, nagyobb a fertőzésveszély náluk.

"Ha valamelyik versenyző most, 5-6 hónapon belül megfertőződik, annak könnyen lehet, hogy le kell mondania az olimpiáról. Nagyon kell vigyáznunk. Abban bízom, hogy a társadalom is megérti, hogy itt csak pár száz topversenyzőről van szó, akik viszont Magyarországot fogják képviselni" – mondta.

Ahogy még az sem teljesen kizárt szerinte, hogy akár a részvételt is a beoltottsághoz kötik az olimpián.

"Mi, ha kapunk oltást, megköszönjük, és reméljük, hogy emiatt nem fog ránk senki haragudni" – tette hozzá.

Az időzítés sem mindegy

A két dózis között 28 napnak kell eltelnie, és az oltási utáni immunreakció okozhat hóemelkedést vagy végtagfájdalmat.

Ha az úszó most megkapja az első oltást, akkor a második miatt akár pont a válogatóversenyen fájhat a karja. Ha túl későn kapja, akkor pedig az Európa-bajnokságot ütheti az oltás. "Pontosan ki kell számolni" – szögezte le Selmeci Attila.

Nekik a válogatott orvosa szólt az oltási lehetőségről, tehát a MOB intézheti az oltások gyakorlati részét. Az úszókat még nem oltották be, de az időpontok szervezése már zajlik. Az edző szerint stábot is várhatóan beoltják, egy úszó stábja pedig a versenyző után az edzőből, a gyúróból és néha például egy pszichológusból állhat.

Selmeci szerint viszont nem minden úszó minden masszőre utazik az olimpiára, hanem a legjobbak masszőrei mennek, hogy ezzel is növeljék az éremszerzés esélyét. Ők aztán ott foglalkoznak a többi magyar versenyzővel is.

"Az úszóválogatott gyúrója két hónappal ezelőtt elkapta a vírust, lázas volt, mutatta a tüneteket, aztán most újra elkapta. Pedig korábban azt hittük, hogy fél évig védett valaki, aki túlesett a betegségen. Vannak sajnos ilyen példák, ezért is nehéz ezt a helyzetet kezelni" – mondta Selmeci Attila.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG