Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orbán Viktor: A politikában nincs második hely, győzelem vagy vereség van


 Orbán szerint a rezsiharc örök, és ez a mostani választáson sem lesz másképpen
Orbán szerint a rezsiharc örök, és ez a mostani választáson sem lesz másképpen

Kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után – Orbán Viktor Budapesten, a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén a Fidesz választási esélyeiről beszélt.

Orbán Viktor az MTI beszámolója szerint egyebek között arról beszélt, hogy a 2006-ban megalakult Nézőpont Intézet az elmúlt három választás fényében jól szokta megítélni a várható végeredményt. Azt mondta, hogy egy komoly választási győzelemhez, az egymásra következő választási győzelmekhez pedig még inkább nagyon sok munkát kell elvégezni.

A győzelmet nem fújja be a szél, kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után.

Előkerült az őszödi beszéd és Orwellt is idézte

Orbán a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen előhozta a 2006-os őszödi beszédet. Az az utáni időszakot a hazugság korának nevezte, amikor tudatosan és összehangoltan "megvezettek egy egész országot", úgy lehetett választást nyerni, hogy titkolták és meghamisították a költségvetés számait, nehogy kiderüljön az emberek a választók számára, hogy mi is a valóságos helyzet.

A kormányfő George Orwellt idézve azt mondta: a hazugság korában kimondani az igazat, forradalmi tettnek számít. Így ha a Nézőpont Intézet 2006-os megalakulására gondolnak, akkor nyugodtan minősíthetik az intézetet egy forradalmi szervezetnek. A Nézőpont ugyanis egy olyan intézményként jött létre, amely akkor is ki merte mondani, hogy "kettő meg kettő az négy", amikor mindenki az ellenkezőjét harsogta - mondta.

"A politikában nincs második hely"

A tavaszi választásokra és a Nézőpont legutóbbi, 56 százalékos Fidesz-előnyt mutató felmérésére utalva azt mondta,

"ilyen arányban vezetni a választások előtt, ez a legveszélyesebb dolog, ami előfordulhat".

Közölte, bár sok minden meg tud változni nagyon rövid idő alatt, de jelenleg úgy tűnik, hogy a Fidesz esélyesként vág neki a választásoknak, a következő 5-6 hónapban nem lesz szükség politikai bravúrok felmutatására. A Fidesz élére nemrég újraválasztott Orbán Viktor azt mondta, az olimpián a második hely megsüvegelendő teljesítmény, ezüstérmet adnak érte. De a politikában nincs második hely, két dolog van: győzelem vagy vereség.

XS
SM
MD
LG