A leendő fotográfus 11 évesen került Szentpétervárra, azt azonban a történelem homálya fedi, hogy gyerekként hogyan és miért utazott ennyire messzire. Nem volt szokatlan akkoriban, hogy a kisvárosokból a fiúk a nagyvárosba költöztek kitanulni egy szakmát, azt azonban nem tudni, hogy a kis Karl miért pont az orosz fővárost nézte ki magának.
A német anyanyelvű fiatal kifutófiúként kezdett dolgozni az orosz fővárosban egy fényképészeti boltban. Karl Bulla hamarosan megtanult oroszul, és a fotózás csínját-bínját is elsajátította. 1875-ben nyitotta meg saját műtermét.
Karl Bulla azzal reklámozta magát, hogy „amit csak kell lefényképezek, bárhol, akárhol, nem számít, hogy kültéren vagy beltéren, akár nappal, akár éjjel mesterséges fénynél.”
1886-ban Bulla, akinek ekkor már közismert volt a szorgalma és a tehetsége, engedélyt kapott Szentpétervár kormányzójától, hogy megörökítse a város és környéke életét, azzal a feltétellel, hogy nem okozhat „fennakadást a gyalogosoknak és a kocsiknak a munka folyamán.”
Az engedéllyel a kezében a hatóságok többnyire hagyták a fotóst békében dolgozni. Ő lett Oroszország első „hivatásos” fotóriportere.
Karl Bulla amennyire csak tudta, kihasználta a hivatalos engedély nyújtotta lehetőségeket. Egyaránt alkalma volt fotózni a szentpétervári elitet, de betekintést nyert a szegények sokszor erőszaktól terhes világába is.
Az orosz társadalom a századforduló után egyre inkább változást követelt.
A meglepően éles képeket Bulla hátizsáknyi méretű fényképezőkkel készítette. A képeket ekkoriban még nem filmre, hanem üveglapra rögzítették.
Az egyetlen fennmaradt leírás Karl Bullát görnyedt, őszes, vékony, hallgatag embernek írja le.
Miután a fotós engedélyt kapott rá, hogy képeket készítsen „őfelsége, a cár jelenlétében”, karrierje csúcsára ért. Bulla ekkoriban már igen tehetős volt, és szabadon kiélhette kreatív energiáit. 1917-ben viszont feleségével váratlanul az észt Saaremaa-szigetre költözött.
Nem világos, hogy a híres fényképész miért döntött úgy hirtelenjében, hogy összecsomagol és külföldre költözik. Egyes történészek szerint talán az állhatott a háttérben, hogy az első világháború miatt Oroszországban egyre nőtt az ellenérzés a németekkel szemben. A Guardian cikke viszont azt lebegteti meg, hogy Karl Bulla titokban Szentpétervár meleg közösségéhez tartozott.
Egy orosz történész szerint viszont a művész nem akarta örökre elhagyni az országot, csak az országban dúló események miatt nem tért vissza soha.
Bármi is volt Bulla távozásának az oka, nagy szerencséje volt. Ugyanis miután a cárt megbuktatták, és a kommunisták kerültek hatalomra, a tehetős és felső körökbe bekötött Bulla valószínűleg hamar az új rezsim célkeresztjébe került volna.
A fényképész 1929-ben halt meg Saaremaa szigetén.
A Bulla fiúk megörökítették az utókor számára a szocializmus felemelkedését az országban, azonban német származásuk és a nemességhez fűződő viszonyuk miatt hamar gyanússá váltak a rendszer számára. Viktort a második világháború kitörése előtt kivégezték a hatóságok, Alekszandert pedig munkatáborba küldték, és nem sokkal a szabadulása után halt meg.
