Az orosz állam Csákberényben újított fel egy évekkel korábban elbontott szovjet háborús emlékművet. A helyi polgármester szerint az invázió elindítása után jelentkezett be náluk az orosz nagykövetség. Bár a tervet nagyon nem tartotta időszerűnek, és nem is vettek benne részt, de az orosz fél saját szakállára újraépítette az emlékművet. Az orosz nagykövetség szerint kormányzati szinten kétszer is tárgyaltak az ügyről, és megköszönték a magyar hatóságok segítségét.
Szovjet katonai emlékművet avattak hétfőn Csákberényben – vette észre a HVG többek között a TASZSZ hírét. A hősi emlékművet az 1945. március 16-án, a magyar és német csapatok térségbeli ellentámadása során elhunyt szovjet páncélosok emlékére emelték.
Csákberényben egyébként van már egy hasonló emlékmű, csak a másik félnek: a magyar 2. páncélos hadosztály 1945. március 16-án hősi halált halt katonáinak emlékére.
„A hír igaz, de semmi közünk hozzá” – mondta az ügyről a lap kérdésére Vécsei László csákberényi polgármester. Elmondása szerint a most felújított emlékmű helyszínén már a második világháborút követően felállítottak egy szovjet emlékművet, de idővel romos téglarakássá vált, ezért 2012-ben az orosz követséggel egyeztetve el is bontották.
A követség katonai emlékművekkel foglalkozó ügyosztálya sokáig nem jelentkezett. De tavaly, a háború kitörését követően újra elővették az ötletet és bejelentkeztek azzal, hogy felújítanák az emlékművet.
A polgármester viszont ezt az akciót
a háború miatt nagyon nem tartotta időszerűnek.
Ezért nem is vettek benne részt. Végül az orosz fél a saját szakállára megcsinálta, és ezt meg is tehetik – mondta még el Vécsei László.
Az oroszok úgy emlékeznek, hogy a szovjetek a magyarok szabad életéért küzdöttek
„A halálig kitartottak azért, hogy az emberek a Szovjetunióban és más országokban szabadon élhessenek. Soha nem szabad elfelejtenünk a hőstettüket” – mondta Oleg Szmirnov ezredes, magyarországi orosz katonai attasé az avatáskor a TASZSZ szerint.
Serali Mamaszoljev, a budapesti nagykövetség orosz katonai emlékhelyekért felelős diplomatája szerint régóta egyezkedtek a magyar állammal az emlékhely felújításáról.
Állítása szerint a kérdést kétszer kellett megvitatni az Oroszország és Magyarország közötti együttműködéssel foglalkozó kormányközi bizottság ülésein. Szerinte a nehezítő okok között szerepeltek bürokratikus problémák, „a politikai helyzet”, sőt az is, hogy a műemlék egy nemzeti park védett területén található. Mamaszoljev mindenesetre köszönetét fejezte ki a magyar hatóságoknak a helyreállítás megkönnyítéséért.