Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orosz kormány: direkt halad lassan az ukrajnai offenzíva


(Képünk illusztráció)
(Képünk illusztráció)

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden azt hangoztatta, hogy szándékos az ukrajnai offenzíva lassítása a civilek kimenekítése érdekében.

„Tűzszüneteket léphetnek életbe és humanitárius folyosók nyílhatnak meg a körbezárt településeken élő emberek evakuálása céljából” – közölte a tárcavezető a háború 90. napján a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) ülésén.

„Természetesen ez lelassítja az offenzíva ütemét, ez azonban szándékos a civil áldozatok elkerülése érdekében” – tette hozzá.

A kijelentés sokak szerint azt jelzi, hogy Oroszország elhúzódó háborúra készül, ugyanakkor szeretné eloszlatni azokat a véleményeket, amelyek szerint mára kifulladt a „különleges katonai művelet”.

Ukrajna és a Nyugat úgy véli, hogy a valóságban súlyos veszteségeket szenvedett el és rendkívül nehéz helyzetbe került az orosz hadsereg a vártnál sokkal keményebb ukrán ellenállás miatt.

Továbbra is napirenden a "nácitlanítás"

Eközben Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára leszögezte, hogy minden egyes, Vlagyimir Putyin elnök által kitűzött célt teljesíteni fognak, mivel az igazság Oroszország oldalán van.

„Nem hajszolunk határidőket” – fogalmazott egy friss orosz lapinterjúban, amelyben egyebek mellett Ukrajna „nácitlanításáról” is beszélt.

„A nácizmust 100 százalékosan ki kell irtani, máskülönben néhány év múlva ismét felüti a fejét egy még ocsmányabb formában” – jelentette ki.

Az ENSZ hivatalos adatai szerint eddig 3930 civil vesztette életét a fegyveres konfliktusban. Moszkva a bizonyítékok ellenére határozottan tagadja, hogy polgári célpontokat támadott volna, és azzal vádolja Kijevet, hogy élő pajzsként használja a helyi lakosságot.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG