Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Oroszország feltételei teljesítése esetén kész visszalépni a gabonamegállapodásba


Orosz légicsapás helyszíne Odesszában 2023. július 21-én
Orosz légicsapás helyszíne Odesszában 2023. július 21-én

A Kreml szóvivője megerősítette, hogy haladéktalanul visszatérnek a július közepén összeomlott szerződéshez, amennyiben teljesül az Oroszországra vonatkozó megállapodás minden eleme.

Dmitrij Peszkov az amerikai ENSZ-nagykövet előző napi kijelentésére reagált, miszerint „bizonyos jelek” szerint Moszkva érdekelt lehet abban, hogy újrakezdődjön a tárgyalás a fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő megállapodásról.

Az illetékes arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin elnök szerda reggel telefonon beszélt török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdoğannal, aki tavaly közvetítőként részt vett az alku tető alá hozásában.

A török államfő ezt követően közölte, hogy továbbra is megpróbálja majd elősegíteni a gabonakivitelt, és megállapodtak abban, hogy Putyin rövidesen Ankarába utazik, ahol személyesen is egyeztethetnek.

„Erdoğan elnök hangsúlyozta, hogy fontos lenne tartózkodni az olyan lépésektől, amelyek fokozhatják a feszültséget az orosz–ukrán háborúban, és rámutatott a fekete-tengeri kezdeményezés jelentőségére, amelyet a béke hídjaként írt le” – írta tájékoztatásában a török fél.

Oroszország nemrégiben kiszállt az egyezményből, azt állítva, hogy a nemzetközi közösség nem tartja be arra vonatkozó vállalásait, hogy nem gördít akadályokat az orosz élelmiszer és műtrágya exportja elé.

Az orosz hadsereg azóta nagy erőkkel bombázza Ukrajnában mind a tengeri, mind pedig az alternatív útvonalat kínáló folyami kikötőket.

Peszkov az ügy kapcsán kijelentette: „Oroszország – és Putyin elnök ezt már százszor elmondta – kész haladéktalanul visszatérni a megállapodáshoz (…) Csak annak az Orosz Föderációra vonatkozó részét is teljesíteni kell. Eddig ez nem történt meg, mint tudják.”

„A Nyugat szankciókkal sújtotta Oroszországot, anélkül hogy figyelembe vette volna a világ élelmiszer-szükségleteit, az ENSZ főtitkársága is tisztában van ezzel” – mondta.

Ehhez kapcsolódóan: Oroszország kiszáll a fekete-tengeri gabonaegyezményből

A megállapodás hatályát már háromszor kiterjesztették, de az utóbbi két alkalommal százhúsz helyett már csak hatvan napra, így jelenleg július 17-ig volt csak érvényben.

Közvetlen büntetőintézkedések nincsenek érvényben az orosz gabonaexportra vonatkozóan, bizonyos orosz pénzintézetek, cégek és személyek ellen ugyanakkor rendeltek el szankciókat, amelyek nehezítik a szállítást Moszkva szerint.

Ehhez kapcsolódóan: Az ENSZ aggodalmát fejezte ki az ukrajnai gabonamegállapodás jövője kapcsán

Az Egyesült Államok elutasította az orosz panaszt. Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet leszögezte: „Ugyanannyi műtrágyát és gabonát exportálnak, ha nem többet, mint az invázió előtt.”

Az alku csaknem egy éve alatt eddig mintegy 32,8 millió tonnát exportáltak a világszervezet adatai alapján, ennek több mint fele kukorica, nagyjából negyede búza volt.

Az ügy egyre sürgetőbb, mivel júniusban kezdődött a betakarítás Ukrajnában, a tranzitútvonal kiesése pedig nehéz helyzetbe hozza Kijevet és az importáló államokat. A szárazföldi útvonalak kapacitása jóval alacsonyabb, mint a hajózási, ráadásul az ukrán gabonadömping már így is felzúdulást keltett a régióban.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG