Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Oroszország fokozza támadásait, Kijev szerint ki akarja meríteni az ukrán erőket


Szanitécek segítenek egy sebesült katonának beszállni egy járműbe Bahmut közelében 2023. február 22-én
Szanitécek segítenek egy sebesült katonának beszállni egy járműbe Bahmut közelében 2023. február 22-én

Oroszország egy évvel inváziója kezdete után fokozza az ellenségeskedést Ukrajnában, szándékosan próbálja kimeríteni az ukrán erőket – közölte az ukrán hadsereg csütörtökön.

Olekszij Gromov dandártábornok azt mondta: Oroszország azt a célt tűzte ki maga elé, hogy nyárra elfoglalja a még ukrán kézen lévő területeket a nagy kelet-ukrajnai iparvidéket, a Donbászt alkotó két megyében.

A leghevesebb harcok továbbra is Bahmut környékén dúlnak – közölte a tavaly február 24-i invázió évfordulójának előestéjén tartott katonai tájékoztatón.

„Az ellenség, amely előnyben van a mozgósítás erőforrásait illetően, szándékosan fokozza az ellenségeskedést, hogy kimerítse Ukrajna fegyveres erőinek egységeit” – mondta Gromov.

„Rövid távon a Kremlnek az a fontos, hogy elfoglalja a Donyecki terület kulcsfontosságú településeit, a jövőben pedig az egész Donyecki és Luhanszki területet még nyár előtt.”

Kijev szerint Oroszország súlyos veszteségeket szenvedett, amikor nemrég mozgósított csapatait bevetette a harcban, ám Gromov azt mondja, hogy Moszkva a reguláris egységek nagyobb felkészültségű katonáit használja a Bahmutért már hónapok óta folyó csatában.

Húsdaráló

A regionális fővárostól, Donyecktől északra fekvő Bahmutért vívott harcok olyan hevesek, hogy a parancsnokok mindkét oldalon húsdarálóról beszélnek.

„Továbbra is Bahmutnál a legnehezebb a helyzet, ahol az ellenség a jelentős veszteségek ellenére sem hagy fel a város bekerítésére tett kísérletekkel” – mondta.

„A megszállók a reguláris erők legfelkészültebb egységeit vetik be, hogy megpróbálják elfoglalni Bahmutot.”

Az ukrán hadsereg vezérkara szerint az ukrán erők az elmúlt nap folyamán számos orosz támadást vertek vissza Donyeck és Luhanszk keleti térségeiben.

„Az elmúlt 24 órában az ukrán hadsereg az orosz erők mintegy kilencven támadását verte vissza öt irányban a Donyecki területen, ahol fő támadó erőfeszítéseiket összpontosítják” – áll a vezérkar napi jelentésében.

„Ezzel egy időben az ellenség tíz rakétát lőtt ki és 19 légicsapást intézett, valamint 37 lövedéket indított rakétarendszereiből. Ezek ismét békés városokra, falvakra és civilekre hoztak szenvedést.”

Ehhez kapcsolódóan: Új START-szerződés – Veszélyben az utolsó amerikai–orosz fegyverzetkorlátozási megállapodás

A brit védelmi minisztérium napi hírszerzési értesítőjében közölte, hogy az elmúlt két napban Bahmutban és környékén zajló heves harcok és az oroszok hat hete tartó bekerítési kísérlete ellenére az ukrán erők továbbra is nyitva tudják tartani utánpótlási vonalaikat nyugat felé.

A brit hírszerzés azt is megjegyezte, hogy az orosz erők folytatták a donyecki Vuhledar heves ágyúzását.

„Reális az esély arra, hogy Oroszország újabb támadó erőfeszítésekre készül ezen a területen a 2022. február eleji és végi, drága és sikertelen támadások ellenére” – foglalta össze a brit hírszerzés.

Volodimir Zelenszkij elnök február 19-én azt mondta, hogy az orosz erők „rendkívül jelentős veszteségeket” szenvedtek a Vuhledarért vívott csatában.

Ugródeszka

Donyeck és Luhanszk kettő abból a négy területből, amelyeket Oroszország saját részévé nyilvánított, bár egyiket sem tartja teljes ellenőrzése alatt.

Bahmut irányítása ugródeszkát adna Oroszországnak ahhoz, hogy előrejusson két olyan nagyobb város felé, amelyekre régóta áhítozik a Donyecki területen: ez Kramatorszk és Szlovjanszk.

Oroszország Ukrajna csaknem egyötödét tartja ellenőrzése alatt, de az elmúlt hónapokban számos kudarcot szenvedett el, amikor az ukrán erők a nyugati szövetségesektől kapott fegyverekkel ellentámadásba lendültek.

E kudarcok után Moszkva az elmúlt hetekben újabb és egyre nagyobb előnyt szerzett saját állítása szerint. Gromov nem árult el több részletet a legfrissebb harctéri helyzetről, de azt mondta, hogy az ukrán erők addig harcolnak, amíg vissza nem szorítják az orosz katonákat a határon túlra.

Gromov közölte, hogy Oroszország csapatokat tart fenn a Brjanszki és Kurszki terület határterületein, hogy odaszögezze az ukrán csapatokat, és megakadályozza, hogy máshová küldjék harcolni őket.

Készült a Reuters beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG