Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Oroszország óva intette a finn és a svéd kormányt a NATO-csatlakozástól


Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, illetve Pekka Haavisto finn és Ann Linde svéd külügyminiszter sajtótájékoztatója Brüsszelben 2022. január 24-én
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, illetve Pekka Haavisto finn és Ann Linde svéd külügyminiszter sajtótájékoztatója Brüsszelben 2022. január 24-én

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes súlyos hibának nevezte Finnország és Svédország belépését az észak-atlanti szövetségbe, aminek szerinte „messzire mutató következményei” lesznek.

„A katonai feszültség általános szintje növekedni fog (…) Nagy kár, hogy a józan ész feláldozásra kerül bizonyos, arról szóló képzeletbeli eszmék oltárán, hogy mit kellene tenni a jelenlegi helyzetben” – húzta alá.

Nyilatkozatában a politikus úgy vélekedett, hogy a tervezett NATO-csatlakozás nem erősítené meg a két ország biztonságát, épp ellenkezőleg.

„Ne legyenek illúzióik azzal kapcsolatban, hogy ebbe egyszerűen bele fogunk nyugodni” – fogalmazott.

Az ukrajnai háborúra tekintettel a hagyományosan semleges Finnország eddigi politikájával szakítva bejelentette, hogy haladéktalanul kérni fogja a csatlakozást a NATO-hoz. Legközelebbi partnere, az ugyancsak hosszú ideje semleges Svédország is hasonlóan fog lépni, várhatóan a hétfői nap folyamán.

A helsinki és a stockholmi parlament is megkezdte a vitát a témáról, a csatlakozási kérelmek hivatalos beadására már a héten sor kerülhet.

Sanna Marin finn kormányfő az ülésen kijelentette: „Bizonsági környezetünk alapvetően megváltozott. Az egyetlen ország, amely fenyegetést jelent Európa biztonságára, és jelenleg is nyíltan támadó háborút folytat, az Oroszország.”

Oroszország a napokban figyelmeztette Finnországot, amellyel mintegy 1300 kilométer hosszan közös határral rendelkezik, hogy szükség esetén válaszintézkedéseket fog hozni.

Sauli Niinistö finn elnök szombaton telefonon tájékoztatta a helyzetről orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, aki a Kreml által kiadott közlemény szerint hibának tartja a szomszédos ország katonai semlegességének feladását.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG